már 15 2019

2019. március 16. szombat

Kisebb kísértés nagyobb megfontoltság

(Szalnoki81)


A bejegyzés trackback címe:

https://tippmix.blog.hu/api/trackback/id/tr4914691672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HANNIBAL179 2019.03.16. 05:37:33

Deja vu!

Jó reggelt!

2004 május végén érkeztem először Kanadába.
Az ország jégkorong lázban égett.
A Calgary évek óta, legjobb formáját mutatta.
Mindenkit megvert a rájátszásban.
A döntők döntőjében az ellenfél a Tampa Bay csapata volt.
A 4 győzelemig tartó győzelemig:
Mindhét összecsapásra szükség volt.
Több tucatszor lassították napokon keresztül a Calgarynak egy meg nem adott gólját, amivel azt hiszem bajnok is lett volna.
De a Tampa emelte fel végül a kupàt.
A meccsek idejére, az utcát kiürültek.
A tv-k egy csatornára fókuszáltak.
Volt alkalmam bemenni a jégcsarnokba, persze vagy két héttel az egész után.
Emlékszem, fel kellett menni magasra és felülről nézhettem be a katlanban.
A hatás, így kongásban is erős volt.
Mint egy mély óriási teknő, kb.olyasmi.
Tulajdonképpen a tetőről is jól be lehetet látni a pályát.
Rákérdeztem, mekkora nézőtér befogadó képessége:
Valami 19.000 fő körül mondtak.
(Miskocz most már kb.1.300 fő és szép).
Szóval vannak arányok.
Hogy miért írtam le?
Hàt egyrészt, akadt rá időm,
màsrészt:
-Nézzetek csak rá a NHL tabellára!
Melyik két csapat vezeti a Főcsoportokat.

Aki fogad, az nyerjen!
(de jobb, ha az asszonyotokét fogjátok!)

2019.03.16. 06:15:50

@HANNIBAL179: Szia,jó reggelt,Kanada nekem még nem jött össze,most már valószinű nem is fog.Persze más világ USA-ban voltam gondolom hasonló.Az is más mint Európa.

Viszont a fogadásról. Nagyon csúnyán meg vagyunk vezetve azt hiszem.
Ilyen összevissza lehetetlen eredmények még soha se voltak.Irek mind ng,főmeccsekból 6/5 under,a lille kikap,gladbach nem lövi be 60 perc alatt a 2.gólt ,fra 2 7/5 ng,lengyelen 2 meglepi vendég ng,Sporting 1:0 al mutat fityiszt.
Papir ggh lett a Fener és a Sittard.de 30 ból nem szeded ki sose egy szelóra ezt a két meccset.
Hosszu hónapok óta ez megy.tegnap az 5 esélyes tippemből 1 lett jó.

2019.03.16. 06:22:48

Ebből az a konklúzió,hogy egyfajta paradigma váltás szükséges,mert előbb jön le a qpr-rotherham ggv 7.50 ért mint egy egy papir hazai 1.60 ért.Fúú de modoros lett az előző mondat,T.nek tuti bejön,haha,nem bántásból.:))))

2019.03.16. 06:53:07

van egy tutkó,a Rotherham norwich gg.

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2019.03.16. 07:08:19

Jó reggelt! Mai Mennyei ötletem:
Puskás-MTK H
Vidi-Mezőkövesd g-g és 2,5 gólnál több
Honvéd-Paks g-g
Debrecen-Diósgyőr g-g

HANNIBAL179 2019.03.16. 07:17:06

@AirTiger: Hello!

Akkor tudod.
Igen, sok minden más.
Én főleg kicsiny településeken voltam:
50 és 800 fő között.A nagyvárosokba órákat kellet utazni.
Ránéztem este a tennapi 5-s kötésedre.
Magam sem gondoltam volna,hogy ennyre elmegy.
A sajátomon is csak 4/10 lett tán jó.
Egy esetben javított volna jégen, ha
lecsökkentem minimum 5 gólra az esélyt.
Utólag, roppantúl tudom, mit tehettem volna egyebet az elmenők helyet.
Ezek a kombiaim, többnyire arra adnak választ számomra, hogy 10 meccsből azért 7-t ildomos eltalálni, hogy visszajöjjön a tét.
Valamikor a jégoldal a gólgazdag, máskor a foci.
De tudod hogy van ez:
"Kaptam is, meg adtak is,
hol én voltam alul, hol meg ők felül!"

2019.03.16. 07:41:45

lottó:preston hamburg Újpest eza 3 ggh plusz a norwich gg. nagyon magas,80 feletti odds én peresbe adtam fel 3/4 es teli is tét 2500 kód 6227 igy az odds csak 42 de hátha be csap már egy ilyen.

kulashaker 2019.03.16. 08:32:32

A halott feltámasztása, avagy legalább egy sörre fussa művelet. FC Seoul - Jeju 0,5 over 1,18

redno1 2019.03.16. 08:43:23

Sziasztok!
Mára 2 szelvényt játszok...

1,
Norwich .ggV
Hamburg ggH
odds: 10,65
2,
West Ham 1,5 over és Hazai
Burnley gg és 2,5 over
Újpest H 1,5 over
odds:6,74
Sok szerencsét!

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 08:45:01

@redno1: hali, dózsa miért ilyen egyértelmű Nálad?

glammi76 2019.03.16. 08:46:25

@AirTiger: januarban nyertem osszessegeben 80ezret bukot nyerot beleszoltam.fenruarban siman vissza buktam es azota meg60 minusz. En mar nem jatszok Tiger abba kell hagyni ha nem megy.olvasgatlsk Benneteket de mar nem mixelek.l

Bankrator 2019.03.16. 08:46:36

Jó reggelt !Ezzel a tippel kacérkodom:
10224 06
Burnley - Leicester
Vendég és több (1X2 + Gólszám 2,5)
3,55
A Leicester újév napján nyert utoljára vendégként ,akkor az Everton,előtte a Chelsea-t verte meg.Épp ideje Varny-éknak újra nyerni.

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2019.03.16. 09:00:22

Üdv mindenkinek.

Tennap feltettem 37000 jó Magyar forintot, és nyertem(mit nyertem) visszajött 36500, végül is olcsón megúsztam a tennapi napot..

badtipster 2019.03.16. 09:32:40

szép napot mindenkinek!
láttátok az ausztrál meccsen mi folyik? :D
Newcastle Jets-Central Coast, félidő 0-0, 67.perc 0-3,
most meg 3-3

badtipster 2019.03.16. 09:33:38

@badtipster: és mire leírtam újrarúgatja a büntetőt a sporti videóbírózás után... :D

badtipster 2019.03.16. 09:34:50

@badtipster: és kihagyta, 2-3. így még egy kis aprót sem nyerek 5.5nél több gól tippel

Bucak77 2019.03.16. 09:36:36

Nadalra mi a francos uborka 2,75? Ez aranybányaaaa

2019.03.16. 09:38:43

@glammi76: jól teszed.Bár én tudnám megállni,komoly bukóban vagyok a héten is vagy -60 ezer.elszórtam napi 5 ezeret plusz a sasos bukó 20 as.

ejakuLazio 2019.03.16. 09:46:33

Dinamo modzva meccs 1.delidoben lesz 2 gol tet 8x50.000

tibák1. 2019.03.16. 09:46:47

Üdv,mindenkinek.
1:Bristol.-Charlton.v.
Oxford-Bradford.gg.
Forest.-Carlisle.gg.
2:Belenenses-Portimonense.gg.
Guimaraes-Boavista.h.gg.
Barry-Balla.T.h.
Sok szerencsét mindenkinek.

ejakuLazio 2019.03.16. 09:47:54

Varhato 2 millio igy akkor csak -3.000.000ba leszek

Bucak77 2019.03.16. 09:48:28

Orenburg-dinamo moszkván tuti lessz az első félodőben gól! 16. perc és már 2,10ért adják, de én még kivárok :)

realmadrid70 2019.03.16. 09:50:27

@AirTiger: Sas se orákulum. Sajnos attól hogy beírja hogy napi tuti attól még nem feltétlen az. Tegnapi Cszka h + 167.5 over az simán elment. Sejtettem hogy az overen bukik a dolog, mivel egymással 150 pont körüli meccseket szoktak tolni. Ja és mégcsak hazai se lett.
Csak megtévesztő hogy ha jön neki, akkor este vagy másnap kirakja a faliújságra. Ha elmegy, akkor meg spongyát rá. De persze vannak szép meglátásai, nem kevés, de ezen látszott hogy elmegy.

realmadrid70 2019.03.16. 09:53:27

@AirTiger: Norwichnál jó a gg. Vagyis a legjobb opció, vagy gg+over. De sztem már jön egy botlás a Norwich-nak. Sookat nyertek most zsinórban.

ejakuLazio 2019.03.16. 09:54:06

Lesz 2 gol 11.00 tet 300.000
Visszahozom az 5milliot 25perc ylatt

ejakuLazio 2019.03.16. 09:56:44

Ha ez is elmegy!akkor a kovetkezo jopar tippjátékot meg kell nyernem hogy visszahozzam azez a cirka 6 millios minuszt

Patricckkk 2019.03.16. 09:57:10

Údv mindenkinek!

Mit gondoltok a west brom vendégen jó lehet? Ezen agyalok hogy tegyem vagy sem
Elméletileg jónak kellene lenni , 3,10 van rá ...

Mellé : Leeds, Preston győzelem.

Bucak77 2019.03.16. 09:59:42

Nem várok tovább

Orenburg - Dinamo Moszkva
Több, mint 0,5 (1. félidő - Gólszám 0,5) - Odds: 2,50

ejakuLazio 2019.03.16. 10:00:16

Juve-barca bl donto

Messi es crrel még minden eladhato es cr mar 34 eves igy max még 2 szezonban lesz jo addig mindennel tobb penzt kell keresni vele

ejakuLazio 2019.03.16. 10:01:44

1-0
2-0
Felido
2-1
2-2
Vege

Bucak77 2019.03.16. 10:03:14

Amúgy láttátok a tottenham-city meccs oddsait.? 1,65 van a cityre idegenben XD az 1x 2,25... Ezt úgy hogy a tottenham az új stadionban fog játszani már

bakker. 2019.03.16. 10:08:43

@Patricckkk: Én meglepődnék, ha nyerne a WBA. Sima 4. helyen állnak, első 2 helyre esélytelenek. A Norwich sem tudott Brentfordban nyerni.

Ami miatt jöhet a vendég győzelem, ha sorozat ellen mész, a Brentford idén hazai pályán még nem kapott ki.

Patricckkk 2019.03.16. 10:11:35

@bakker.: igazad van , de van még jó pár forduló... hátha :) viszont nem tudom mit lenne célszerű tenni

Bucak77 2019.03.16. 10:11:36

Jöhetne már a gól.... :D

Patricckkk 2019.03.16. 10:12:46

@bakker.: 9 forduló van ha a 2-3 helyen álló bele kezdene egy rossz sorozatba wba még esélyes lehet

ejakuLazio 2019.03.16. 10:17:25

Beleszalattam egy újabb bundába--Hivaralosan is hivatali visszaélés történt

2019.03.16. 10:18:01

A guingamp sztem nyer,a Dijon széthullott.Ez megy a lottóra,ahol a hibernians ggh a portsmouth ggh és a Torino ggh van még ,tét ezer kód37679 eredő 160 ,és ennyi a nyeremény is.

andros 2019.03.16. 10:20:07

Üdv,
a tegnapi gladbach-freiburg meccsnézéssel és egyúttal gyötrelemmel nálam majdnem végleg betelt a pohár,ami a bundásliga fordulóinak meccsnézését illeti,ennyire gyenge színvonalt rég nem láttam,kb 10-15 Európai országnak jobb a bajnoksága jelenleg,
és ők nem látják ezt....
ez a siralmas,nekik..,meg nekünk nézőknek
a m.city ha arra menne rá 16 góllal verné mindegyik német csapatot,a dortmundot 6-al,a bayernt 4-5-el,a többit 16-al
tegnap nem a freiburg védekezett jól,antifocizott jól,a gladbachnak nem volt ötlete,h mit kezdjen a labdával és mindezt egy német szinten elismert edző jelenlétében,ennyit érnek jelenleg a német szakemberek is,az idegenlégiósokról már írtam 2 napja,ezek középszerű játékosok egytől-egyig,
ez annyira elvette a kedvem,h már nem fogadok német meccsre,mivel eleve gólképtelennek találom őket,a 0-1,1-0,0-2,2-0 általam nem fogadott opció,a kimenetelekre már rég nem szabad fogadni itt

bakker. 2019.03.16. 10:20:51

@Patricckkk: Az elő két helyhez gyengék, főleg otthon. De, ha érzed nem akarlak lebeszélni, lehet mégis nyernek, idegenben jól megy nekik.

Én GG-re néztem, de nagyon kicsi a szorzó. Még én sem tudom, mit teszek. Ezt a meccset néztem pont, mikor írtál.

2019.03.16. 10:21:00

egy lottóm csak jön már!l en elmenő van 500.

ejakuLazio 2019.03.16. 10:21:33

Nem baj még marad 250 forintom az pont elég egy 5ös lottóra

Bankrator 2019.03.16. 10:22:51

Melbourne Victory - Brisbane Roar
Több, mint 1,5 (1. félidő - Gólszám 1,5)
Odds: 3,35

Bucak77 2019.03.16. 10:23:41

@Martin Montoya: az csak 3 milliárd én tudom a számokat... 1,2,3,4,5

bakker. 2019.03.16. 10:23:55

@tibák1.: Szia barátom! Az első szett tetszik, a második kicsit húzósabbnak tűnik, de jöhet.

Patricckkk 2019.03.16. 10:23:56

@bakker.: dortmund? 2.00 ert..... akár mehetne a bajnoki cimért is...

2019.03.16. 10:25:25

a wba nál edzőváltás volt és nyertek is egyből 3:0 ra azért nem 3:1 re mert ez a varézslatos vendégbüntető kimaradt.
www.youtube.com/watch?v=-niqVw3wM2c

ejakuLazio 2019.03.16. 10:26:30

Bezzeg a 2.felidoven tuti lesz minimum 3-4 gool

andros 2019.03.16. 10:31:09

hát,a mai étlapra ránézve,szedett-vedett foghíjas angol forduló és 3 meccs,franciáknál a gyengék találkozója,ott bmi lehet,magyar szinten újabban nem nagyon jönnek a GG+-ok,németet kihagyom,olasznál már érdekek vannak,kulisszameccsek,spanyolnál az egyedüli kérdés,h Zidane Realja kap gólt a kiesőhelyen álló Celtától v sem,a matracosok elbújhatnak a zebrák elleni fiaskó után,lehet,h kedvüket is vette az a meccs,az angol Fa-kupában a nagyok behúzzák,akkor szeretek egy kínálatot,ha örömöt találok benne nagy,zsíros meglepi-oddsokkal,ez ma hol található mégis?..

korongnál svéd finn első fordulós rájátszás,bármi lehet,kosár,kézi-nél nem találtam érdekes tippelnivalót,ha csak nem történik valami őrült eszmefuttatás és meghökkentő gondolat valaki részéről,ma nuku fogadás...
..és lassan eljutok az Eb-selejtezős napokhoz,ami köztudottan nem jó ómen,nem fogadóbarát sportesemény

bakker. 2019.03.16. 10:37:18

@Patricckkk: Mehetne a bajnoki címért is a Dortmund, ha nem mostanában bukott volna el mindent.

@AirTiger: Csodálatos büntető, valóban :)

Az utolsó sorod tetszik. A Guingamp hazait én is néztem.

bakker. 2019.03.16. 10:38:25

@andros: Elég furi a mai kínálat, jól összefoglaltad.

2019.03.16. 10:45:04

@bakker.: azokat ugy válogattam ahol jók a formák és kell a pont ezekből szedtem ki azt a 3 meccset.

Bankrator 2019.03.16. 10:46:16

@Talpnyali Tábornagy The Real: Szívesen,húhh,az első gólról majdnem lekéstem,a Pro rendszere nagyon lassan igazolt vissza!

bakker. 2019.03.16. 10:48:44

@AirTiger: Átnéztem a tippeket, jobbat nem tudnék én sem. Nekem is az fog menni. Hajrá!

Bankrator 2019.03.16. 10:49:13

@Bucak77: Az 1,2,3,4,5 lottó ötös fizetne vagy 30 ezret ,annyian jatszák!

Rashford 2019.03.16. 10:50:25

Üdv mindenkinek!

Shaktar win
Hamburg win
Real margit win
Braga win

Tét: 4000ft

Vélemények?

ejakuLazio 2019.03.16. 10:52:50

Itt mindig mindenki hatalmasat nyerészkedik csak én bukok.Hogy csináljátok?

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 10:54:46

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen." - Albert Einstein

Ez teljesen igaz a sportfogadásra és a sportfogadókra.. ezért kell megújulni sokszor és más opciókat, szisztémákat kutatni!

ejakuLazio 2019.03.16. 10:54:47

Azert bukok mert szines bürkéjű a profilkepem es mindenki migrénnek néz bezzeg fradiban jo voltam

ejakuLazio 2019.03.16. 10:55:52

@Talpnyali Tábornagy The Real: ird at a nevdn energisital beszállítóra

ejakuLazio 2019.03.16. 10:58:01

@Rashford: na ez ku.rvajo shaktar gg es nyer 4-1

realmadrid70 2019.03.16. 11:01:35

@bakker.: Hertha sztem 1X
Túlságosan adja magát a bajnoki címért futó Dortmund ajándék 2.00-ért. Sztem nyerni is fog a Hertha.

realmadrid70 2019.03.16. 11:08:06

@AirTiger: Dijon csalóka. Abba a sok vereségbe ilyen ellenfelek voltak: Psg 2X, Lille, St.Etienne, Marseille. Lehet pont most szakad a Dijon nyeretlenségi szériája.

ejakuLazio 2019.03.16. 11:11:44

Világsztár voltam.A Fradiba jöttem.
977.09.17-én született Babatunde Fatusi magyarországi pályafutása Pécset kezdődött. Az 1994/95-ös idényben bukkant fel a Mecsek-alján. A Servette játékosaként került Magyarországra kölcsönbe. A Pécsnél nyolc élvonalbeli meccsen két gólt szerzett. Miután lejárt a kölcsönadása visszatért Svájcba, de még nyáron újra itt találtuk. Novák Dezsőnek ugyanis megtetszett a játéka, s kölcsönvette a Fradi. Itt viszont nagyon nehéz volt bekerülnie a csapatba, hiszen a posztján Zoran Kuntics, Goran Kopunovics, Nagy Zsolt, Zavadszky Gábor tavasztól pedig már Igor Nicsenko is az Üllői úton rohamozott. Egy évet volt a Ferencvárosnál kölcsönben, s tizenegy bajnokin ölthette magára a zöld – fehér mezt, de a BL-Fradinak a tagja volt, sőt a csoportmeccseken is lehetőséget kapott. Húsz évvel ezelőttre visszaemlékezve az juthat eszünkbe róla, hogy egy rendkívül gyors labdarúgót tisztelhettünk benne, s ügyetlenkedett többször a pályán, de a szurkolók szerették. Többször mikor játékra jelentkezett megtapsolták, s buzdították. Az 1996-os atlantai olimpiára magával vitte a kapitány, s három meccsen ott is pályára lépett. Ezek után viszont már nem maradt a Fradinál. Visszatért Svájcba, egy évvel később a Espérance de Tunis labdarúgója lett. 1998-2000 között a Dél-Afrikai Köztárságban játszott méghozzá a Mamelodi Sundowns FC csapatánál. Majd Belgiumban a KSV Roeselare gárdájánál bukkant fel. Később Lengyelországban, Németországban, Szaúd-Arábiában, Nigériában és Vietnam láthatták a szurkolók. Érdekes módon 2007/08-ban felvetődött, hogy visszatér a Ferencvároshoz.

ejakuLazio 2019.03.16. 11:17:20

Vagyis ki tudja, mennyi volt a valóságalapja. Abban a szezonban tértek vissza a régi focisták a Fradihoz, ekkor csúfolták “RetroFradinak” az NB II-ben szenvedő csapatot, s valaki megkérdezte Fatusitól lenne -e kedve újra itt játszani, mire ő kapásból azt mondta, hogy igen. Végül ebből nem lett semmi, s nagyon fiatalon 2008 nyarán befejezte profi pályafutását.Azóta felnőtt filmekben láthatjuk...Az állóképessége semmit brm kopott.

ejakuLazio 2019.03.16. 11:21:18

mamakedvence on 2010. június 26. szombat - 14:04
A nigériai újságírók abban látják a gyengább szereplés okát,hogy nem tartott a kerettel,minden idők egyik(ha nem a legjobb) nigériai labdarugó Babatunde Fatusi,akit hazájában csak afrika peléjének hívnak.
a 33 éves sokat megélt labdarugó rutinjával,tapasztalatával dinamikus és látványos cseleivel valószínűleg sokat hozzátudott volna tenni a világbajnokságon szürkén és lehangolóan játszó nigéria támadó játékhoz.Ezért hazájában mindenki a szövetségi kapitány fejét követeli,aki még a csúfos szereplést követően sem ismeri el,hogy hiba volt otthon hagyni,afrika egyik legtehetségesebb és legrutinosabb játékosát,aki hosszú pályafutása során megfordult több európai élcsapatban is emlékezzünk csak a bajnokok ligájában nyújtott fenomenális teljesítményére a Ferencváros színeiben.

Tityix 2019.03.16. 11:40:30

Sziasztok! Roma nyeri valamelyik felidot 1,5 mi a velemenyetek?

sun88 2019.03.16. 11:43:49

Egy laza kis okosság így szombatra:

kepkuldes.com/image/6ghhAu

gemjam 2019.03.16. 11:56:33

@andros: tevedsz penteken a nemet bundes1 mindig ez a erdmeny 1:1.. a szombat a forditasok napja bury megy .

bakker. 2019.03.16. 12:01:52

@gemjam: Hogy mindig, az erős túlzás :)

Az elmúlt 10 pénteki meccsből egy lett 1-1, egy pedig 2-2. A többi eldőlt valamerre.

2019.03.16. 12:04:21

hali

@sun88: ettől rosszabb szelot6fogadást még nem nagyon láttam

egy szelonn elkövetted az összes hibát amit el lehet

BOCSÁNAT CSAK AZ ŐSZINTE VÉLEMÉYEMET IRTAM

tibák1. 2019.03.16. 12:13:55

@bakker.: Szia barátom.Írtam sms-t.Feladtam a kerti munkát,szélvihar van felénk.Inkább előkészítem a holnapi vaddisznó pőrköltnek valót.

andros 2019.03.16. 12:16:38

a görög betaholics oldal nagyobb oddsos tippjei:
wolfsburg-f.düssi X2-2 valamennyi(néztem a düssit,az nem tud focizni,amennyit összebénázott legutóbb,hajtani tudnak,az kétségtelen,mint a lovak,de labda nélkül!..viszont a frakasok se tudnak focizni,képtelenek a jó helyzetkihasználásra,most mégis mit lehet erre tenni?)
stuttgart-hoffi V-2..a hazaiaknak élet-halál a meccs,ilyenkor kissé veszélyesnek találom a vendéggyőzelmet,bár kijöhet simán,ha egyszer jobbak)
sothend-wimbledon V-3 valamennyi..a wimbi az utolsó,de érdekes módon győzni járnak emezekhez)

paírformája spal-roma 2.új seprű talán jól seper a vendégeknél,de számomra az aggasztó éppen a legutóbbi roma-spal 0-2 volt,itt bundaszagot érzek,a hazaiaknak kellenek a pontok,pont-igaz a romának is a Bl hely
torino-bologna 1 a vendégek a motiváltabbak inkább,bár a bika megvadulhat,pláne hazai pályán
kosárnál:gran canaria-malaga 1 ez se tetszik,spanyol kosárnál a hazaiak fáradtak a kupaszereplés miatt

Stan the Newport County fan 2019.03.16. 12:17:09

Milyen érdekes hogy megfordult a Fed-Nadal összevetés. A negyeddöntő előtt 3.3 körül volt a Fed végső míg 2.7 Nadalé. És akkor most kap egy 1.45öt Fed, mire számítottak? Hogy Fedet megveri Hurkacz vagy Edmond? Mert még az ága is nehezebb volt Nadalnak Kacsanovval. Nem vágom ezt, mindenesetre Fed fog nyerni csak ennyiért hül.yeség rakni. 6os oddson kellett volna torna előtt

andros 2019.03.16. 12:18:47

talán a lok.zagreb hazai győzelme..de az kicsi 1,65-ös odds,4 zsinóros remi után most már jönnie kellene a győzelemnek is,de kinek kell 1,65-ös odds?

bakker. 2019.03.16. 12:19:07

@tibák1.: Itt is cudar idő van a kint léthez. Írtam vissza.

andros 2019.03.16. 12:21:26

@bakker.: ha nehéz is a játékszenvedély miatt,de fogcsikorgatva,elvonási tünettel számolva,ma nagyobb esélye van annak,h semmit se rakok,egyetlen meccsem a meggyőző a lok.zargeb győzelme,de azzal nem érek semmit,rég volt ilyen,h nincs kiindulási alapom,nincs alapgondolat,ötlet vagy akár fixa idea,nyomvonal,forró nyom..

andros 2019.03.16. 12:23:13

a franciáknál ilyen alamuszi napon beeshet egy 2-3,első félidő-második félidő HV fordítós,inkább ide tereld ebbéli gondolataid@gemjam:

ejakuLazio 2019.03.16. 12:25:43

Sziasztok új vagyok a blogon!!

andros 2019.03.16. 12:27:07

angers-amiens,utánanéztem az angers a nagy válogatottbeli szünetek miatti utolsó bajnoki fordulókban rendre 2,3 még 5-öt is gurít ellenfeleinek
guingamp-dijon,kiesési derby..itt nálam ez vagy 2-2 vagy 2-3 és az általam említett HV félidő-vége..vagy sima 3-0 a guinak!
nimes-st.etienne GG,1-1 GGX..első f/2 fél HX@bakker.: a csapatod ma végre GG-s meccset játszik

na,csak találtam valamit,aki keres-az talál alapon

desike (Egy szeló_egy esély!) 2019.03.16. 12:29:17

@andros: ne filozz,tedd meg a tippjåtékos szelom all in-t raktam fel,tudod a golok mindig ott potyognak ahol nem vårod.

realmadrid70 2019.03.16. 12:29:29

@Fatusi Babatunde Fatusi: Nem nem. Te voltál új tag a blogon, amikor én ivan campo néven voltam itt.

tibák1. 2019.03.16. 12:33:44

@bakker.: Ok.Halasztás valóban jó ötlet.És legyen úgy.Rajtunk nem múlik.

realmadrid70 2019.03.16. 12:33:58

@andros: West Ham-hez mit szólsz? Jönnie kéne. Ez max akkor megy el ha direkt leadják a pontokat.
De sztem a Hertha 3.80-ért hatalmas value. De lehet dnb-be vagy 1X-be. Oda úgy mindenki V-t rak.

ejakuLazio 2019.03.16. 12:35:58

@realmadrid70: Igen ezt mnodom hogy új vagyok a blogon azaz új tag csak átírtam a nevemet!!Szia Campo Basso Mi a mai tuti??

Bankrator 2019.03.16. 12:36:14

Sziasztok ,tegnap előtt is 3 darab "N" betű az Arany sorsjegyen,ma is! Igaz ma kettőből ,de így sem rossz! :) Ilyenkor kell abbahagyni!

bakker. 2019.03.16. 12:36:14

@andros: Egyetértek, az Etienne végre GG lesz. És jó a szorzó is.

Giuseppe Rosetti 2019.03.16. 12:37:45

Sziasztok! Kezdésnek Huesca-Alaves 2-2 15.00x

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 12:38:33

@Giuseppe Rosetti: Hello, kezdésnek nem rossz, én 4-5 gólt várok oda.. ahogyan a Watfordra is.

gemjam 2019.03.16. 12:39:10

@bakker.: pontositba hazai vagy vendeg rug golt es dontetlen ezek a penteki napokra igazak nem csak a nemetre gondoltam...

andros 2019.03.16. 12:40:47

@realmadrid70: a west ham jöhet ,sőt jönnie kellene,csak az zavar,h nagyon adja magát,angoloknál soha nem jó,ha valami 1értelmű a meccs előtt
a hertha győzelme a dortmund ellen akkor,amikor a dortmund és a bayern csupán a bajnokságban érdekelt és fej-fej mellett haladnak és előveszik ,,pályán kívüli érdekeiket"sztem ostoba és megtévesztő gondolat,ez akkora vendéggyőzelem lesz,h egyenesen 3 gólt is szerez ma a dortmund,..na megy ez,gyűlnek a sztem JÓ gondolatok

ejakuLazio 2019.03.16. 12:45:08

HÁDERSZFILD TÉT MECCSEN 1.5ÉVE NEM NYERT gg+v OPCIÓBAA

realmadrid70 2019.03.16. 12:51:11

@andros: Lok.Zagreb-Slaven Belupo akkora X lesz mint a ház. Ezek sorminta szerint játszák a meccseket. Most már a sok X miatt egész Horvátország+Szlovénia rakja a Lok.Zagrebet, mert srnki se hiszi h megint X lesz. És mégis. Biztos véletlenül jönnek ki ezek hogy tavasszal 5-2 aztán ősszel 2-5-öt játszanak.

Bankrator 2019.03.16. 12:52:51

@Fatusi Babatunde Fatusi: Szia,üdv itt! Reggel 3/4 9-kor írtam
"10224 06
Burnley - Leicester
Vendég és több (1X2 + Gólszám 2,5)
3,55 "
Majdnem ugyanaz,hacsak nem lesz ,0-3 vagy ilyesmi.

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 12:53:06

Jó ebédhez szól a nóta:
Mai 4-es kötés:
Leeds-Sheffild H*2.1
Bár itt lehet GGD-is. Csücskös eléggé a hazai de leszakíthatják magukról az Utd-
t. A csontnélküli feljutás a cél nem véletlen Bielsa.
Ki emlékszik arra amikor kiesett a Leeds a Premier ligából? Az odds esett azóta
West-Ham-Huddersfield 2.5 gól több és H*2.5
Eredeti GGH ment volna. 4 meccse nem rugott gólt a Hud. Idengenbe. A kalapácsnak is üttnie kéne már.
Bournenoth-Newcastle GGover*2.15
Két formában lévő csapat remélem adok kapok lesz
Rea lMadrd-Celta Vigo GGH *2.1
Talány Zidán. Lehet a védelmet rakja össze és lesz 1-0 vagy2-0.
Ma hogy nyer a Madrid nekem ez nem kétséges.
Ha mind a 4 meccsel botlok nem kérek elnézést...aki akar az válogasson.
Össz odds:23.7
Hajrá!

andros 2019.03.16. 12:54:52

amúgy a Bl-sorsolásra kitérve pár gondolat erejéig,sztem a juve alegrosszabb ellenfelet kapta,mivel az ajax agresszív és 1 az egyben ,egyéni kvalitásban jobb,nagyobb küzdő,itt nem működik a juve taktikai húzása,ami a barca ellen működött anno egyenes kiesésnél,az ajax a legkellemetlenebb ellenfél,újabb skalp begyűjtése és általános nagy meghökkenés várható majd,akik Juve Bl-győzelméről álmodnak

a bayern kiesése után a cityvel vagyok,de nem találom jó sorsolásnak a hotspur elleni meccset,most a bajnoki hajrában,sztem kiesik a city most,de a pool elintézi a portot oda-vissza,túlságosan szép focit játszik a porto,ezt lefutja erőfocival a pool-és ezzel számomra az is eldől,h a city lesz a bajnok
mu-barca passzolok

Templ@r 2019.03.16. 12:58:05

@AirTiger: Ezt a lottódat megtettem én is csak a francia meccsett kicseréltem (Dijon-nak ez lenne zsinórban a 7. veresége idegenben csak a bajnokságot nézve) rajta Róma győzelemre

ejakuLazio 2019.03.16. 12:58:09

WEST HAM AZ 1.FORDULÓ UTA NEM KAPOTT KI OTTHON GG +v OPCIÓBA
WHU-HÁDERSZFILD
GG+v 12.75
Sassuolo - Sampdoria
26824 01 Hazai és igen 4,50

ODDS:57 TÉT:2.000

szerintem totál bejöhet és csak 2 meccs ami szintén leeshet kis szerencsével bár samp meccs simán lehet 3-3 is mindkét csapatnak jó az 1pont se előre se hátra és qajarella gólkirály lehet

andros 2019.03.16. 12:58:16

@realmadrid70: jó,meggyőztél a lok.zagreb meccsel,a horvátok is nagy csalók,személyes ismerősöm szt pisztollyal mennek ki ott a meccsre és nagyon lejt a pálya a d.zágrábnak,megtörténhet,h a rengeteg H-ra való fogadás miatt,ez ma DV lesz azért is,
de akkor legyen 1-1:
a west h u-huddi is DV!

andros 2019.03.16. 12:59:23

ne elírás,valóban lejt a pálya a d.zágrábnak a bírók által,tudom,h ma lok.zagreb nem ellenük játszik

ejakuLazio 2019.03.16. 13:00:44

@Bankrator: ez szerintem sz.ar tipp 3.55ért
akkor inkább leszterlő 3gólt 5.25ért

andros 2019.03.16. 13:00:50

@Fatusi Babatunde Fatusi:
ez egyáltalán nem hülyeség,simán jöhet és akkor kivívtad,h 3-4 évig hencegj majd vele,beírod magad az általad kreált történelemkönyvbe:-))

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 13:05:01

@Fatusi Babatunde Fatusi: Az oké hogy az angoloknál minden lehet. Neked mindig vannak és lesznek ilyen aranyk@pésed de a WH kell azért az össz 40 pont a tutira. Csaknem baltázzák el a kalapácsosok ezt a premier ligához méltatlan Huddot?

Bankrator 2019.03.16. 13:07:03

@Fatusi Babatunde Fatusi: Hogy idézzek egy klasszikust : Nincs rossz tipp,csak rossz kimenetel ! Ma előttem tettek fel 10 ezer téttel egy 6 meccses kötést ,1.04 PSG győzelem volt a legkisebb,egy 1.30 -as szorzó a legnagyobb oddsz. Várható 17ezer. Na ilyet nem tennék!

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 13:13:21

@realfan98: hello, kb 5 éve nem lehet itthon elérni őket, mivel úgy tudom rengeteg országból kivonultak anno....

samot1 2019.03.16. 13:26:35

Szép napot.
A Bl-liga ma nagyon zsiros lesz sztem!:)Ott ma egy kis bàtorsàg kell!Akinek van az szakit agonizàlàsig!:)

samot1 2019.03.16. 13:34:19

@realfan98: Magyar szerveren vagy,azért nem jön!Nàlam simàn jön!

realmadrid70 2019.03.16. 13:39:36

@samot1: Hello. Mire gondolsz? Német bundás 1-re?

realmadrid70 2019.03.16. 13:45:12

@samot1: Van vmi konkrét tipped oda?

samot1 2019.03.16. 13:45:24

@realfan98: Vegyél egy PC-t Erdélyben,Szlovàkoknàl,vagy Horvàtoknàl,ahol ismerösöd van és megoldod örökre a problémàd!

Vasma 2019.03.16. 13:58:03

@bakker.: hali Mester!

Mi a mai menet?

realmadrid70 2019.03.16. 13:58:54

Vidi, Huddersfield, Real meccsek sztem lejönnek papírra.
Azért Vidinek a második hely csak kell. Real meg felmossa a padlót a Celtával. Nem hinném hogy egy nagy prémmel nyit Zidane. Az kicsit morbid lenne.

andros 2019.03.16. 13:59:04

@bakker.: ne hagyjad figyelmen kívül a torino zsinórban 5 meccset nyert otthon és gólt se kapott,ma nagyon adódik a bologna ellen egy GG,bátrabban GG+..2-2,1-2 még bátrabban@desike (Egy szeló_egy esély!): nem hülyeség a torino 2,5 overed,a bilbao-atleti madridnál nem tudom mennyire sokkolta őket a kiesés,bizonyára eléggé,ezt akár ki is használhatná a bilbao egy nagy verés által.3-0!

realmadrid70 2019.03.16. 14:03:35

A Loki vagy az Ujpest fix meglepi lesz. De lehet mindkettő. Nem lehet hogy mindig a Vidi termeli a pénzt az szrt-nek.

realmadrid70 2019.03.16. 14:10:25

West Ham 1.55 - - - 1.60

Köszi. Akkor ez fix prém lesz. X2 de lehet sima V

2019.03.16. 14:12:59

Hamburg jol tenné ha nem dőlne hátra mer a darmstadt idegenben is megy előre,mint állat elég a vendégeredményeit megnézni.

2019.03.16. 14:16:02

@realmadrid70: újpest nyer,nem viccből igazolták Traorét.Menni kell nemzetközibe.

realmadrid70 2019.03.16. 14:16:04

Vidi h 1.50 - - - v 5.80
Loki h 1.65 - - - v 5.00
Ujpest h 1.50 - - - v 5.80

Külön szelón rakni mind3-at. Ez egyik fix le van prémezve vendégre. Sztem most nem a Vidi, inkább a másik kettő. Kizárt hogy ezt a hármat engedjék papírra lejönni.

Templ@r 2019.03.16. 14:17:34

@AirTiger: Kell egy fordítós meccs is a német 2-be, erre jelenleg a Dresden-nél és a Darmstadt-nál látok némi esélyt előbbi 9,5 utóbbi 34 szeres odds, de 1x x2 is jó oddsokat ad.

Kolnok 2019.03.16. 14:20:01

Skacok kellene egy össz hármas oddsz mára. Tudnátok ajánlani egy stabil kombót?

2019.03.16. 14:21:14

@Templ@r: hamburg nekem ggh ba kell,legyen a Drezda:)

realmadrid70 2019.03.16. 14:23:09

@AirTiger: Haladás ellen nem úgy tűnt. Inkább a szelvényeket kiváltani akarnak ők menni.
Ebből a 3 papírból sztem egyen jön a h, lesz egy X és egy V.

Na.yFa.z 2019.03.16. 14:25:42

Haverm kint van Gelzenkirhenbe. Azt a tuti tippet kapta ma nyer a Schalke.Raktam 100 euroval aki szeretné rakja 3.75 ért. ;D

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 14:31:25

@Na.yFa.z: az új edzővel varázsolnak egyet, azt mondod?

2019.03.16. 14:32:02

15307 H
GKS Katowice - Kedzierzyn-Kozle
GKS Katowice (A mérkőzés győztese)
3,60

Katowice winner ezen vagyok rajta 3 ezerrel

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 14:35:48

@Na.yFa.z: mondjuk Gelsenkirchenben mi mást mondanának...

2019.03.16. 14:36:56

@SAS 2030.ig hatalmon:

katovice otthon PAZAR

vendégek már megnyerték az alapszakaszt a rájátszásra kell pihentetniük

Mire vártok?

Ezt se irta be senki egész álló nap folyamán
még van 10 percetek

Bucak77 2019.03.16. 14:38:06

Giresunpor nyer 3,10

2019.03.16. 14:40:42

@Bankrator:

nekem 3 darab XXX volt rajta

Bucak77 2019.03.16. 14:42:45

@AirTiger: hamburger zabálóknak fáj a pocijuk és elengedik a meccset...

ejakuLazio 2019.03.16. 14:48:52

KAZANY 25MECCS ÓTA NEM JÁTSZOTT 3.5 FELETTI MECCSET OTTHON
izgalmas szórakozás kehet ott meccsre járni

ejakuLazio 2019.03.16. 14:48:52

KAZANY 25MECCS ÓTA NEM JÁTSZOTT 3.5 FELETTI MECCSET OTTHON
izgalmas szórakozás kehet ott meccsre járni

realmadrid70 2019.03.16. 14:49:29

Azt észrevettétek hogy az nb1-nél nincs kötéskényszer? De csak az alap 3 esélyes fogadásnál. Hendis, gólos opcióknál már van.

2019.03.16. 14:50:31

@Templ@r: és elcsalják,grat a tipphez.

Bucak77 2019.03.16. 14:50:46

@realmadrid70: persze hogy amivel lehetne nyerni annál van :)

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 14:51:09

@Templ@r: darmstadt jött, köszi az ötletet :) :) :)

Templ@r 2019.03.16. 14:51:34

@AirTiger: Ezt nem hiszem el x2-t raktam 7-szeres oddson, 2-2-nél felvetten több mint 5-szörös pénzt, és raktam a fordítást is 29-szeres oddson.

2019.03.16. 14:53:35

@Templ@r: Ügyes grat még 1x,de megette a franc az egészet,ha azon kell agyalni,és azon kell,hogy ki hogy csal...

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 14:56:31

Watfordra mégegy, és akkor kész a kora délutáni projektem....

realmadrid70 2019.03.16. 14:57:30

@AirTiger: Pedig már csak arra érdemes rakni.

realmadrid70 2019.03.16. 15:01:05

@Bucak77: És az se gyanús hogy a Vidi, UTE, Loki odsz semmit se esik. Mert biztos senki se rak ma papírt ugye...

Templ@r 2019.03.16. 15:04:26

@AirTiger: Én a sormintát néztem, tegnapi két hazai GGH után ma kizártnak tartottam 1-nél több hazai győzelmet főleg GGH-s győzelmet.
55. percnél ezek voltak az állások:
Sandhausen - 4 - 0 St. Pauli Sorminta alapján eldőlt, hogy ez a meccs lesz hazai, így maradt a másik két meccsre a DV-s végeredmény
Dresden 0 - 1 Magdeburg Sorminta alapján X vagy 2, kiesési rangadó, Dresdennek kell a pont, statja jobb volt, biztos voltam benne, hogy nem fog kikapni, viszont, ha nem kap ki, akkor ki győz ma vendégként?
Hamburger SV - 2 - 1 Darmstadt Erre maradt a Darmstadt és bejött.

Sajnálom, hogy a tiéd elment, remélem a második lottód jönni fog, mivel azt raktamén is.

n0th1ng muzzR 2019.03.16. 15:04:27

Sziasztok.. Erről a meccsről kinek mi a véleménye ? Leganes - Girona ? Köszi előre is. :)

ejakuLazio 2019.03.16. 15:04:35

@realmadrid70: Fradi szorzó hova essen már?
MAGYARBA PUSKAS-MTK 2-3 FORDÍTÓS TUTI TIPP 4.5 FELETT

ejakuLazio 2019.03.16. 15:05:59

délután 3 óra és már 116.000 fogadás!!!
estére simán meglesz a 250.000
pedig ma semmi nagy meccs és jó esemény nincs

Templ@r 2019.03.16. 15:06:56

@Templ@r: Még annyit, hogy a Hamburger SV - Darmstadt ilyen felállásban kétszer játszott eddig egymással és mindkétszer GGV lett az eredmény (most már harmadszor is).

Templ@r 2019.03.16. 15:15:09

Lorient - Brest
Szerintem mindkét csapat szerez gólt 2,25 odds, tét 2 egység
Hogy mindez az első félidőben történik 10-es odds, tét 1 egység

realmadrid70 2019.03.16. 15:21:29

Real-Celta 0-2 h 1.95
Kárpótolni kell a szurkolókat, mivel már idén semmit se nyernek. Megkapták Zizout és ma egy gálameccset hozzá.

2019.03.16. 15:23:48

na jó hát csak a tuttira kell fogadtatni

ttps://www.youtube.com/watch?v=EO4PBOC_JzM

2019.03.16. 15:33:24

augsburgot néztem ggh-ra,lássuk.
@Templ@r: Elég jól játszol,valami hasonló,tudatos játékra kell átállnom,ez igy pénzkidobás. Nem használok bankrollt,2 ezerből akarok 100 at nyerni,egy ideig működött,mig max.20 as oddsig mentem,erre felvittem 50 re persze h mindig veszit.

Templ@r 2019.03.16. 15:34:33

@realmadrid70: Érik a meccsen a Lok. Zagreb X vendég vezet, 1x odds 1,83 jelenleg

bakker. 2019.03.16. 15:35:32

@Vasma: Hali! Ez megy:

31430 H
Caen - St-Etienne
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
1,95

39984 V
Wolverhampton - Manchester Utd.
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
1,95

28064/01
Torino - Bologna
Igen és több, mint 2,5 (Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5)
2,90

2019.03.16. 15:36:30

Csak az a bajom,h volt h használtam,lassan,de biztosan apadt. Tehát az se megy hosszu távon.itt 2016 második felében egy 500 as bankkal agonizáltam,3 hónap alatt 170 maradt,az meg nagyon rossz óradíj:)))) Vagy ha játszottam egész héten fog csikorgatva,azt vasárnap este lett mondjuk plusz 30 ezer,namost az a valós életben 1 napi fizetésem kb.
Ez is frusztráló.

Templ@r 2019.03.16. 15:38:47

@AirTiger: Az túlzás! Csak prematch szelvényeket már nagyon ritkán rakok, pont az ilyen dolgok miatt. Német 2. mai meccsei előtt én ma a pl St. Pauli vendéggyőzelemmel szemeztem, de nem tettem. És lám a St. Pauli 4 góllal kikapott.

2019.03.16. 15:41:01

@Templ@r: az necces volz,hazai kiesés ellen. De a Hamburg hazai 3 kapott gól,háát.mindent nézni kell eszerint-a multat nézve-megállapodás van a klubok közt.

Vasma 2019.03.16. 15:43:06

@bakker.: hajrá! Teszem én is :)

2019.03.16. 15:44:53

Meg az élő is ki...ott idegesitő tud lenni,most kb. 3 hónapja szintén a blogon próbáltam 50 ből 800 as álmomat,hát ne tudjátok meg milyen volt,mikor a 200 ezres szeló(egész pontosan 168 ezres) egy mocsok gólon kiszürkül:( ölni tudtam volna..

2019.03.16. 15:45:31

az már árt az egészségnek ilyen tétet bukni.

2019.03.16. 15:46:51

de 1 x megcsinálom még.50-100-200-400-800. ennyi kell.4dupla.

realmadrid70 2019.03.16. 15:49:52

@Talpnyali Tábornagy The Real: Nyilván, simán nyerhet a Schalke. Lehet fordítós lesz.

hunpammpamm 2019.03.16. 15:52:48

@AirTiger: szia! En 50 euroval kezdek, jövő héten csináljuk meg!

2019.03.16. 15:55:44

Tőlem ma is összerakhatunk egy blogos szelót az 5 óra után kezdődő meccsekből,egy tizest még rátennék,többet nem.

realmadrid70 2019.03.16. 15:56:04

@AirTiger: Csak ne rakjatok minden nap kényszeresen.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 15:59:18

Irány a Hidegkuti, itt az ideje hogy ma valaki beleszaladjon a kinyújtott kardba a Mennyeiben!

2019.03.16. 16:01:00

st gallen lugano gg,itt az én tippem,1.55.

realmadrid70 2019.03.16. 16:01:01

Ha a Lipcse a második félidőbe leáll és kikap aki ez tuti prém. De mondjuk kinézem belőlük.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 16:04:12

@hunpammpamm: sok a 4.33as odds! figyelni kell a részleteket! senki nem írta még ezt be!

Richikehhh 2019.03.16. 16:06:16

Sziasztok!
Szerintem ma a Real kitömi a Celtát, illetve Dortmund idegenbeli szereplése miatt várok 1 hazai gólt mindenképpen.. :) www.instagram.com/p/BvEpZb-BipC/
Másik szelvény igaz elkezdődött róla 1 meccs, de a másikat ne igy akartam. Mikor feladtam még korán volt, s más eseményt tett meg a csajszi, mint amit akartam.. Meglátjuk:
www.instagram.com/p/BvEqvDgBPby/

2019.03.16. 16:08:50

@realmadrid70: T.alias nostradamus:Nagy porfelhő várható keletről,látom az üveggömbönben h lesz egy meglepetés a lajtán innen is meg tul is,az óperenciás tengeren túl meg főleg.
-
-
-
-
-
3 órával később:én megmondtam...

(bocs T no offense de kb.ez van:))

realmadrid70 2019.03.16. 16:15:07

@Richikehhh: A tippek jók, viszont fura színe van az ujjadnak.

realmadrid70 2019.03.16. 16:17:04

@AirTiger: Magyarul semmi ötlete. De nyilván a helyszínen élőzve 2.5 milliót fog nyerni.

Vasma 2019.03.16. 16:18:24

@bakker.: tettem egy ilyet:

Braga 1,5 over gól
Dortmund is
Porto 2,5 gól over

2019.03.16. 16:19:38

@realmadrid70: jó de ma nem szekálom,igy is néha már -gyakran-tulzásba viszem,enyhén szolva.

Richikehhh 2019.03.16. 16:20:30

@realmadrid70: Instagramm effekt XD én is néztem :D

Bucak77 2019.03.16. 16:21:33

Navas, Marcelo, Isco játszik... Zidane visszatért mostmár kúrtoá koptatja a padot hehehe :D

bakker. 2019.03.16. 16:24:21

@Vasma: Hajrá, teszem én is a tiédet!

Templ@r 2019.03.16. 16:25:46

@Templ@r: Első félidei GG nem jött le, de a GG igen :)

szesztoo 2019.03.16. 16:27:00

Esti teniszre mit mondtok?
Thiem vs Raonic
Federer vs Nadal
Ezt a két meccset akarom egybekötni

Bucak77 2019.03.16. 16:27:38

@szesztoo: nadal és thiem nyer :D

Bankrator 2019.03.16. 16:37:05

Szép délutánt ! Élő :
Real Madrid - Celta Vigo
Több, mint 1,5 (1. félidő - Gólszám 1,5)
Odds: 2,70

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2019.03.16. 16:37:56

Pazar ez a Kedzierzyn-Kozle idegenbe, 11 meccsből megnyert 10-et.

2019.03.16. 16:40:55

hibs 2:0 de a pompey 0.0:(

Templ@r 2019.03.16. 16:48:15

@AirTiger: Ha a Jagiellonia meccsen nem lesz GG akkor az esti 2 meccsen szerintem biztosan lesz, és egyik sem lesz vendég győzelem.

2019.03.16. 16:49:23

@SAS 2030.ig hatalmon: illetve 2000 ft bocs

na az árát kétszerezte

Keresztléc 2019.03.16. 16:52:19

@AirTiger: 5-600 ezres fizetésed van, erősen függsz a sportfogadástól illetve az alkoholt sem veted meg.Magányos vagy, és nagy veszélyben úgy gondolom.

realmadrid70 2019.03.16. 16:53:46

Ez a gelsenkircheni informátor nem volt vmi jó. €ddig legalábbis.

realmadrid70 2019.03.16. 16:57:56

West Hamnél, amikor 1.55-ről 1.60-ra ment, attól kezdve tuti volt hogy ez nem lesz papír h. De nagy gcik, megvárták míg mindenki pakolja őket otthon, és akkor már nem is nyernek...

2019.03.16. 16:58:17

@Keresztléc: kösz h aggódsz:) Nem vagyok magányos,van életem:)viszont függő,az igen.

szesztoo 2019.03.16. 16:58:22

A real madrid mikor felejtett el focizni? És minek rakja mindenki újra és újra azóta is? (én is raktam mikrotétes szelvényen 2:1, 3:1, 4:1 be ) :D

Templ@r 2019.03.16. 16:59:06

@Templ@r: Sajna Padova nem rúgott gólt :(

2019.03.16. 17:01:10

@Keresztléc: A másik,hogy én aztán bírom. kiccsit aggasztó ez a nők fogadás cigi alkohol gyógyszer sok munka 6-os,nem mellettem vannak az oddsok egy tisztes nyugdíjig. De erős vagyok,hidd el,ha meg menni kell,hát menni kell. A jókisfiu felelős komoly ember,na az nem én vagyok.

EgyGól 2019.03.16. 17:02:38

Ez piros Bale nak miért nem nézik vissza?

Keresztléc 2019.03.16. 17:05:05

@AirTiger: Rendben.Bocsánat ha rosszul mértem fel.Kár lenne ha elvesznél

2019.03.16. 17:11:01

@Keresztléc: én?az kizárt.Amig hallom a hajnalt mikor ébred a város,mig szeretem a lányokat,mig szeretem az eső illatát,nincs itt baj. Mesélek neked,off topic: 5-10 éve azt hittem,vmi nagy komoly ember leszek,csak az üzlet,repülőutak,napi 50 telefon és 100 email.
de az nem én voltam.jobban kerestem,de kicsinált.daráló. elborozgatok hétvégén nézem a tippeket,jó ez így.nincs bajom most.

2019.03.16. 17:16:23

augsburg persze simán ggh,ehh.

realmadrid70 2019.03.16. 17:17:20

@szesztoo: Második félidőbe lehet beindul a Madrid.

Stan the Newport County fan 2019.03.16. 17:17:36

Kisvárdába ez a Horváth Zoltán mekkora állat :DD csatárnak pláne, vagy 2 méter színizom a pali

Keresztléc 2019.03.16. 17:20:19

@AirTiger: azért volt utolsó tőmondatom kár lenne vesznél, mert látom a tehetséget. Nem a te világod volt értem, de talán ez sem az, és itt észrevétlenül nyelhet el bármely pillanatban a laza ingovány.Dortmund vagy Aletico lesz ma kisebb meglepi?

Bankrator 2019.03.16. 17:22:12

@SAS 2030.ig hatalmon: Nekem is mínusz,pedig lehetett volna 1-1 simán! :(

ejakuLazio 2019.03.16. 17:24:51

zorya-shaktar DDDDDDDDDDDDDDDD 7.00 tuti a nyugi

Bankrator 2019.03.16. 17:29:10

Evezzünk hazai vizekre.
FTC - Haladás
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
Odds: 2,00

Vidi - Mezőkövesd
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
Odds: 2,85
Eredő 5.70

2019.03.16. 17:31:25

@Keresztléc: atleti sztem gg dortmund is.Tehetség? az nem nálam kezdődik.a tehetség 20-22 éves korára már csinál 1-2 millio zsebpénzt.eg 40+os figura már nyilván keres ennyit,sőt a dupláját is a legtöbb ismereősöm,mégcsak nem is tehetségek,1-2 millio lazán megvan vagy 300 ezer embernek itthon.

2019.03.16. 17:36:45

utolsó offom: én személyesen ismerek olyat,aki havi 100 milliót keres,na,az,tehetség.

2019.03.16. 17:44:32

Hull meccs bunda.az volt a napituti a betfairen.

Na.yFa.z 2019.03.16. 17:47:01

Na akkor minusz 100€ hála istennek a tuti tippért.most vissza hozom.
roma nyer herta golgol és City nyer és golgol.
20€val 209€ hozhat

Kis pista 2019.03.16. 17:48:15

Ez a Burnley egy vicc. 86p emberelőny és kikapnak otthon. Korrekt.

Kis pista 2019.03.16. 17:49:27

Nézte valaki mi volt a WestHam-re 1:3-nál?

Bankrator 2019.03.16. 17:51:36

@AirTiger: Havi 100 milliót keres ? És mennyit talál? :)

ejakuLazio 2019.03.16. 17:53:08

31599 04
Guingamp - Dijon
Hazai és több (1X2 + Gólszám 2,5)
3,90
09614 01
D.C. United - Salt Lake
Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
3,00
40158 05
Wolverhampton - Manchester Utd.
Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
4,50

2019.03.16. 17:56:51

@Bankrator: azt nem tudom de keres:)))

Kis pista 2019.03.16. 17:56:54

Brentford is hihető. Utolsó 6 hazai meccsén 20 gólt lött. Ma meg egy 0:1? Értjük Emese!

2019.03.16. 18:00:54

Élő:Sigma Olomuc gól vagy f.i.Ha tudnám tenném.

Templ@r 2019.03.16. 18:01:55

Idő nem volt beírni, de angol első osztályban szintén csak a sormintát (nehéz mert nem voltak előző meccsek a fordulóban) és a statot figyelve:
Bournemouth - Newcastle Hazai
Burnley - Leicester Döntetlen
West Ham - Huddersfield Dönetelen állásnál
8x-edik percben az utóbbi 2 meccset megraktam vendég győzelemre, mindkettő bőven 10 feletti odds volt.
2 percen belül mindkét meccsen gól született, a Leicestert felvettem és mindhárom meccsre visszaraktam a döntetlent szintén 10 feletti oddson, ebből a Newcatle jött le:
tét 5 * 1500 volt
nyeremény 2 * 1500 * 1X

Templ@r 2019.03.16. 18:04:56

Páran fejtegették ma itt a Mennyei meglepetéseit.
Szerintem a Haladás fogja szállítani a Bomba meglepit 1x-es oddson.

hunpammpamm 2019.03.16. 18:06:39

@Templ@r: Azaz x2-vel. Főleg hogy 11-es is kimaradt.

realmadrid70 2019.03.16. 18:08:46

@Templ@r: A Loki lesz a meglepi. Ha a Vidi és az Ute papír lesz. Haladás már kissé durva lenne.

Templ@r 2019.03.16. 18:09:09

@hunpammpamm: 1x = tizen valahányas oddsra gondoltam beten jelenleg 15-ös a vendég győzelem

don fanucci 2019.03.16. 18:12:56

Hali!
Costa,Morata,Griezmann?Akko:

21872 04
Ath. Bilbao - Atl. Madrid
3+ (Vendégcsapat góljainak a száma)
7,75

MaryB 2019.03.16. 18:21:24

Schalke vitte a szelot.

Bankrator 2019.03.16. 18:28:24

SPAL Ferrara - Roma (1. félidő - Gólszám 1,5 több gól 2.05)

realmadrid70 2019.03.16. 18:29:12

@Templ@r: Az kemény lenne. Ha oda-vissza leadná a pontokat a Fagyi. Leagalábbis Szombathelyen ősszel ha jól rémlik Hali nyert

Giuseppe Rosetti 2019.03.16. 18:31:30

Morata gól 3.25xx
Kettőt lő 17.00 , erre is rápróbálok

gemjam 2019.03.16. 18:32:45

@Templ@r: es ezzel mit erunk templom? It van 2 meccs ezekrol irj ...psg marseil..milan inter..villeral rayovallecano

Patricckkk 2019.03.16. 18:47:38

Undorito ez a szemet mix.... komolyan mondom mindennek az
Ellentettjét kell tenni... akkor nyersz...

EgyGól 2019.03.16. 18:49:34

live
Swansea nem kap ki kettővel 1.90
picsbe mire beírom már 2-0

Patricckkk 2019.03.16. 18:52:06

Seansea is inkabb a sajat bajnoksagaban brillirozna... mondom undorito ... 26-os szorzó..

Kis pista 2019.03.16. 18:58:49

Sparta-Plzen meccs volt egy hete kibuktam a GG-t. :))))

Tityix 2019.03.16. 19:00:11

Nezi vki a Roma meccset? Benne van h x-re hozza vagy megforditja a meccset?

Drogba23 2019.03.16. 19:01:40

@sun88: Gratulálok a tippedhez én is megraktam,bár a kosárról lemaradtam

Valenciafan 2019.03.16. 19:14:38

Üdv!
Mai menet:

23456 03 San Antonio - Portland Hazai és több (A mérkőzés győztese + Pontszám 223,5) 3,25
42783 H Denver - Indiana Denver (A mérkőzés győztese) 1,30
23097 V Utah - Brooklyn Több, mint 111,5 (Hazai csapat - Pontszám 111,5) 1,60
26617 H New Orleans - Phoenix New Orleans +4,5 (Hendikep 4,5) 1,35

Bő 9-es eredő.
Ezeken kívül jó lehet még szerintem a Denver +over és a Memphis is okozhat talán meglepetést, de pluszos hendivel nyugodtan rakható.

Sok sikert mindenkinek!

Templ@r 2019.03.16. 19:28:17

Sosnowiec lő gólt illetve 1x illetve fix x, kinek melyik tetszik, azt tegye

Templ@r 2019.03.16. 19:29:26

@Templ@r: oddsok: 2,62, 3,75, 4,75

2019.03.16. 19:31:55

Csinálnék egy kis non reprezentativ felmérést,a szempontok-egyelőre-maradjanak nálam.Az interjúztatott hölgy negativ v potitív érzéseket hagy? egy - és + elég.pls ennyit tegyetek meg.

kickaca 2019.03.16. 19:33:47

udv

faxxxom a munkaba meg a magyar fizetesekbe es hozaaalasba

lengyel liga eggye meccsen lesh meg egy gol 1.8odds
swansi nyer 2odds

all in kefeken 50ezreske

Zoltan Jauch 2019.03.16. 19:34:04

Este lett!

Fedex walkover! Thiem jöhet!

Aktuális >>> youtu.be/QoIyfEH8Bn0

kickaca 2019.03.16. 19:36:57

3.golszerzo
jesus 5odds
silva 11odds (2szilva is van :D)

kickaca 2019.03.16. 19:38:57

atm meccsen leszcegy gol.. egy szazas 1.5odds

kickaca 2019.03.16. 19:46:20

@kickaca: csak lejott a 2.gol a lengyeleknel.. az elozo gol videobiro miatt ugrott.. sot meg egy gol lesz ott egy tizessel.. ha a city lo egy gol akkor az x levedve de lehet golt se lo ma!!!

tuti1x2 · http://tippmix.blog.hu 2019.03.16. 19:48:28

Sziasztok.
Mákos estét kívánok mindenkinek.

Ultrecht Meccsen szerintem lesz legalább két picurka gól az első félidőben.
2.62

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 19:50:31

@AirTiger: gyenge riporter, értékelhetetlen riport. ismerek egy pár ilyen kelebkúvát személyesen, szédülök az összestől..:)

2019.03.16. 19:52:45

@Talpnyali Tábornagy The Real: de te egyrészt a másik pályán tolod,másrészt tul szét vagy lelkileg ahhoz,h reálisan véleményt alkoss:)

realmadrid70 2019.03.16. 19:52:57

Az kemény ha most meg az összes papír lejön az nb1-ben.
Ute 1.50
Vidi 1.50
Honvéd 2.00
Fradi 1.15 ez hendivel is
Loki vezet

Zoltan Jauch 2019.03.16. 19:53:09

...az első cent megvan!

2019.03.16. 19:54:17

@Zoltan Jauch: Ember vagy.erről szólt a kérdés.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 19:55:53

@AirTiger: miért kell belőve odaülni beszélgetni?

EgyGól 2019.03.16. 19:56:38

Milyen szorzókat adnak élőbe a City meccseire,valami orbitális nagy vicc.
kevesebb mint 20 perccel vége előtt volt pofájuk xaros 1.33 at adni arra,hogy lesz még egy gól?

2019.03.16. 20:01:02

@Talpnyali Tábornagy The Real: azon gondolkodom,ismerek vagy 3 ilyen más embert mint Te.de mégis megtalálják a felületet(üzlet,munka) ahol tudnak kompenzálni.Nekedd miért nem sikerül,elég művelt vagy hozzá,ezt nem vitatom el?

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:03:23

@AirTiger: most Magadról beszélsz? ami a kompenzációt illeti? én segíteni vagyok itt :)

EgyGól 2019.03.16. 20:04:10

0-2 nl sehogyse akartak jönni a szögletek,ahogy kiegyenlített a City egymás után szalagon jönnek,ezt se értem.

2019.03.16. 20:04:29

@Talpnyali Tábornagy The Real: az elterelés,blokkoló háritás,nem válasz.

kickaca 2019.03.16. 20:05:41

city meccsen meg egy gol
atm meccsen meg egy gol

99%

kickaca 2019.03.16. 20:09:46

egy dupla annak aki nem akara vesziteni. dortmund meccsen leszrg egy gol 2 odds

2019.03.16. 20:10:59

@Talpnyali Tábornagy The Real: Nekem nincs szükségem grandiózus hazugságokra,mert semmilyenre sincsen,kis ember kis élettel,tudod.Nekem mindegy,az eset súlyosságátol függően,ki mit gondol,vagy mond.Amit itt előadsz az viszont katasztrófális önképről nyújt tükröt,engem nem versz át.Totális nihil,tragédia a lelked,halott majdnem,a sok megaláztatástól,arra kell ez a sok meseszerű ventilálás.menj orvoshoz,ennyire nem vagy rossz.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:11:29

@AirTiger: jó ilyen téren hazai pályán vagy.. ezt a házifeladatot kaptam a pszichológustól..mármint a videót elemzni? Ezt nem rosszindulatúan kérdeztem, vagy ilyesmi, csak érdekel hogy jön ez ide?
Linkelj inkább egy zenét, vagy festményt és arról kérdezd az embereket milyen érzést vált ki belőlük..ne ilyen zsibbadt nemmondomkiket..:)

EgyGól 2019.03.16. 20:13:17

80. percbe 7 szöglet volt,na azt nem gondoltam volna,hogy onann fog lejönni a 12.5 overem.

kickaca 2019.03.16. 20:14:28

@kickaca: egeszseg mindenkinek ;) nem kis szorzokert!!!

EgyGól 2019.03.16. 20:14:50

80. perc után lett még 7 szöglet,eszméletlen rikta jelenség.

2019.03.16. 20:14:59

@Talpnyali Tábornagy The Real: bizony h hazai pályán.Nem is tévedek.Többet érdemelsz ennél,én látom a szépet is.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:16:23

@AirTiger: na jó, félek a felfújt lufiktól és zavar ha valaki sűrűn pislog mert rögtön elkezdem magamban számolni azokat ..:)

baal 2019.03.16. 20:18:26

Sziasztok!

Tudja valaki mi történt a Sion-Grasshoppers meccsen?

2019.03.16. 20:18:48

@Talpnyali Tábornagy The Real: a fasz.t van benned egy csomó érték,hátha megfoglak,baszki az nagy siker lenne.Még segíthetnék is.

EgyGól 2019.03.16. 20:19:29

live
marokkói meccsen lesz gól
fél órával vége előtt 2 es odds.

baal 2019.03.16. 20:21:26

Tettem egy ilyen 6/7 kombót:

St.Gallen-Lugano GG
Sion-Grasshoppers GG
Guimaraes-Boavista GG
Guingamp-Dijon GG
Wolves-Man Utd V
Heracles-Vitesse GG
Porto-Maritimo félidő H

na most a Sion meccs félbeszakítva, 2:0-nál...

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:22:22

@AirTiger: IQ, EQ, SQ? és társai? más a szeretetnyelvünk és az értékrendünk és így van ez jól. Kár próbálkoznod. Nem érnél el sikert, s a végén magadban keresnéd a hibát. Hidd el.

EgyGól 2019.03.16. 20:22:46

live
Angers vs Amiens 1.5 over
ha 2 fölé megy a szorzó value. kicsit várok még.

2019.03.16. 20:24:39

@Talpnyali Tábornagy The Real: nekem 138 az iq-m. eq nemtartom értelmezhetőnek.Sq ról assetudommiaz.

kickaca 2019.03.16. 20:25:01

@kickaca: bocsi kellet varni ra de ott a 2:3

baal 2019.03.16. 20:25:02

@EgyGól: Jóóóó, csak nehogy úgy járj az átkozott franciáknál, hogy ne adják meg a gólt. Én beleszaladtam mostanában vagy 3 ilyen esetbe, a rohadt videobírójuk miatt.

kickaca 2019.03.16. 20:27:06

@EgyGól: helyedbe raknam a guingamp felidobe lesz gol 2.5odds es egeszeccsre 1.5gol felett 1.9odds.. de ez en vagyok ... az altalad emlitett meccsen lehet gil se lesz .(szerintem)

Keresztléc 2019.03.16. 20:28:28

Vélelmezem tartós párkapcsolatra van szükséged.Ez segítene én ezt látom.Válassz mindegy melyik nemből és élj higgadj ne véssz el

Zoltan Jauch 2019.03.16. 20:28:32

Kemény dió ez a Raonic...de köll! Nadal értékelés alatt! Jó8!

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:28:37

@AirTiger: mindenkinek megvannak a dém0njai.. én teljesen lehalkítottam őket, nem magyaráznak bar0mságokat a fülembe.. biztos érted mit mondok. ebben tudok Neked segíteni..ha akarod.

2019.03.16. 20:31:01

@Talpnyali Tábornagy The Real: kezdesz érdekeseket mondani,az igaz.De ne velem játszzd a hannibal lechteres mesét,pillangó:)haha

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:32:15

Torino nullára nyer..ezt tettem most.
Külön a Belotti gólt/gólokat

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:33:40

@AirTiger: nagyszemű babbal fogom a májad megenni, és hozzá jófajta Chiantit szürcsölök majd... huuuh :)

tuti1x2 · http://tippmix.blog.hu 2019.03.16. 20:35:11

Ultrecht Meccsen szerintem lesz legalább két picurka gól az első félidőben.
2.62✓

2019.03.16. 20:36:06

@Talpnyali Tábornagy The Real: ha stimmelnél,nem találnál ki minden szart itt magadról.Ez zavar,nem igazolás.egy szelót nem raksz fel igazolásul a kamuknak.Valószinű Bakker meg Fonák erre vevő,ők szeretet szolgálatosok v nem tudom.nem is merek másra gondolni.

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 20:36:59

@Talpnyali Tábornagy The Real: Ez így van. Akkor nem vagyok egyedül a démonokkal... néha bemondom a következő halottat. Kemény.

A Toro ma nem nyerm

2019.03.16. 20:38:03

@Talpnyali Tábornagy The Real: Én -minden rosszindulat nélkül-már rég kiraktalak volna,mert hiába nem tehetsz róla,ha olvassa egy kiskölök,tőleda jelen állapotodból-csak rosszat tanul.

kickaca 2019.03.16. 20:41:16

mara egy utolso

mu nyer
mu nyer es mind2cs gg

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:42:39

@AirTiger: raktam fel minap két papírt.. utólag nem linkelek, előre meg minek.. elég ha beírom a tippeket, és segítek a meglátásaimmal.. mint pl minap a zágreb nem rúg hármat és a mai dózsa sem volt vajsima..

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:45:05

@kickaca: hali, az jó lesz. gondolom a MU rúg ma 3-4et minimum..

dupla nulla 2019.03.16. 20:45:10

Sziasztok!
sport 2 tv re tudtok online streamet ami használható?

EgyGól 2019.03.16. 20:45:16

Sormintát követve a Hosuton MLs focin meglesz a 9 nél több szöglet.

Keresztléc 2019.03.16. 20:45:53

Tegye fel a kezét aki bármely tudatmodosító tényezőt magához vet! Kezdem lojalitásomat elveszíteni

Keresztléc 2019.03.16. 20:47:00

Ki mint vet avagy a cet.Vett!

2019.03.16. 20:47:05

@Keresztléc: ezt nekem írtad?édes istenem.Van feleségem,barátnőm meg 3 lány akihez járok.Itt mindenki más??vagy mi a fax?

2019.03.16. 20:52:39

Szégyelhetitek maagatokaat Stan Vécés Walter,meg a többiek.jellemző.Így egyedül hagyni pár "más" emberrel.faxom,bele se merek gondolni élesben mi lenne.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 20:54:31

@AirTiger: egy személyben kell megtalálni a feleséget, a tökéletes nőt és a kur..vát..:) nehéz dolog, de sokaknak sikerült már! változtass! fiatal vagy még!

2019.03.16. 20:57:50

hu bazzzz

azért ez már kemény pcihologia ami megy

démonokat láttok meg halottakat meg piára gyógyster?

@AirTiger: én nem hagylak itta air és nem vagyok homokos se

2019.03.16. 20:58:37

Tiem élőben 2,20 ért bement

oszt jó estét

2019.03.16. 20:59:23

@SAS 2030.ig hatalmon: szia Sas legalább Te megjelentél köszi,a homokbánya már átveszi a hatalmat:))

2019.03.16. 21:00:01

LOKI NEM NYER!!!!!!!!!!!!!

TUTI IKSZ LESZ

DIÓS GÓL ALLIN

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 21:02:31

Torino már nem nyer nullára, az a szeló kuka, bízzunk a Belotti gólokban

2019.03.16. 21:03:23

786008 H
Debrecen - Diósgyőr
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
4,40

Kis pista 2019.03.16. 21:03:54

AirTiger 2019.03.16. 20:36:06
@Talpnyali Tábornagy The Real: ha stimmelnél,nem találnál ki minden szart itt magadról.Ez zavar,nem igazolás.egy szelót nem raksz fel igazolásul a kamuknak.Valószinű Bakker meg Fonák erre vevő,ők szeretet szolgálatosok v nem tudom.nem is merek másra gondolni.

Utolsó mondatod (is) mind egy szóig igaz. Annyival kiegészítve, hogy undorító a moderálási elv. Amit megtehet ez a bohóc, azt más nem teheti meg. mert azonnal kibas za! hányó smiley

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 21:04:48

sőt, döntetlen 7.5, GG 6.. érdekes

Kis pista 2019.03.16. 21:05:31

Torino H 5p alatt átmegy vendégbe. Tényleg nem szabad fogadni.

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 21:06:39

@AirTiger: Minek ez ide ember!
Amikor harcoltam nyalival nem kértem senkitől segítséget!
Játszd le a háborúdat de most vesztésre állsz. Nem kell mindíg beleállni Nyaliba csak ha indok van rá,
Amúgy pénzért mindent megkap az ember ez nem kihívás...csak egy egyszerű üzlet semmi más... nekem ez 0 duma

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 21:06:49

BOlogna csodát tesz.
Póli a gólszerző..berosálok..

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 21:07:40

@TábornokÚr 1971: igazad van, monmdtam is neki, hogy durvának a sz0pás az csak sz0pás marad.. akárki is vagy..

Keresztléc 2019.03.16. 21:09:11

@AirTiger: senki nem állította hogy búza vagy:) Az jó ha valóban feleséged van nekem idestova 15 éve és nem kell máshoz sem járnom.

EgyGól 2019.03.16. 21:09:48

bet 365 kereső funkciója nem gyenge. beütsz valamelyik csapatbol pár betűt és már ki is adja a keresett meccset,legyen az élő,prematch,vagy bármilyen sportág

2019.03.16. 21:11:02

THIEMMMMMMMMMMMMMMMMMM BRÉKKKKKKKKK

2019.03.16. 21:12:10

Élő: Arsenal sarandi 1.fi.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 21:12:15

@EgyGól: igen.. és minap is volt sok újítás, pl elő meccsen is lehet már saját szelót csinálni.

Kis pista 2019.03.16. 21:15:27

@realmadrid70: Nem baj, lényeg hogy Bakker élvezi.

2019.03.16. 21:15:42

ESKŰ HOLNAP KIVERETEM FEDERERT biztos lesz 3 as odsza Thiemnek

Ez a trófea KIJÁR THIENEK

FEDEX CUMI a TUTI

EgyGól 2019.03.16. 21:16:29

@Talpnyali Tábornagy The Real: viszont régebb ha több élő fogadásod volt és rákattintottál az adott meccsre,akkor jobb oldalt a saját fogadásoknál felülre ugrott,ezt vissza rakhatnák,nagy segítség volt.

2019.03.16. 21:17:43

AKI HOLNAP NEM VERETI KI FEDERERT AZ TEGYE LE A TOLLAT ÖRÖKRE

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 21:18:27

@Kis pista: Nyugi pityu... Bakker főnök majd tudja!Hej a teremburáját neki.

2019.03.16. 21:18:44

b.zi dios elvitt 3 ezremet

EgyGól 2019.03.16. 21:20:24

@SAS 2030.ig hatalmon: All in ment Diosgyőrre,de most utólag mégiscsak 3 ezret vitt csak. Gratulálok, van,aki soha nem bukik.

2019.03.16. 21:21:17

levan osztva a zsuga

2019.03.16. 21:22:24

@EgyGól: annyi volt a számlán
mi a gond?

thiem meccsel még nem nyertem mert még tart

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 21:23:54

@SAS 2030.ig hatalmon: Fedex2-0 vagy 2-1 max sima. nem kap ki. Persze csak az ellentettjét érdemes rakni.

EgyGól 2019.03.16. 21:27:41

újre egy giga odds a holland bajanokságba,ott már hagyomány.

2019.03.16. 21:30:08

@TábornokÚr 1971: nem ugy van az

Holnap az egykezes fonák uj királyát avatjuk

meghelt a király éljen a király

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 21:30:20

@Talpnyali Tábornagy The Real: Torino sem nyeri 0-ra a meccset.
@bakker.: Simán nyert a csapatod! Ilyenkor dühös lennék ha GGV menne mint sima V. Mint tegnap a Monacora ..

SAS 2030.ig hatalmon (törölt) 2019.03.16. 21:32:13

Szerváld már ki bazzzeg

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 21:34:42

@SAS 2030.ig hatalmon: Fed laza csuklóból fonákkal megőrjíti az ellenfelet és nyer
Meg amikor odaáll az ellenfél adogatni berosálnak hogy ki van a pálya másik felén.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 21:34:46

@TábornokÚr 1971: na jó, az egy igen érdekes meccs..:)levédtem a Belotti gólokkal azt, talán élőzni érdemes.

bakker. 2019.03.16. 21:34:49

@TábornokÚr 1971: Dühös is vagyok. Én sem értem, miért azt az opciót kellett választanom.

Tegnap csak te írtad be a Monaco győzelmet (persze a GG nélkül kellett volna).

SAS 2030.ig hatalmon (törölt) 2019.03.16. 21:36:14

ott van bazzzeg szedd ki

reszkess Fedexx holnap kivernek

SAS 2030.ig hatalmon (törölt) 2019.03.16. 21:38:49

@TábornokÚr 1971:

thiem nem kezdö és toijik be , már 25 éves

az öregnek egyszer eljön a nyugdij igy van rendjén

HOLNAP VERESD KI

én most thiemmel nyertem 15400 at az megy ujra thiemre holnap

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 21:42:08

@bakker.: Szurkoltam is... a GG-ért De sima V lett 2 feletti oddsért!
A Torino meg lehozta 1 fi. alatt a GG overt ez jó kis tipp volt. Jó oddsért!

bakker. 2019.03.16. 21:46:09

@TábornokÚr 1971: A Toro GG+ 2,90 volt, az Etienn V meg 2,3 körül lett volna.

A United meccs viszont még 0-0, az vitte volna, jó eséllyel.

realmadrid70 2019.03.16. 21:49:53

@SAS 2030.ig hatalmon: Nem tartom lehetetlennek hogy Thiem nyer. Már egy ideje ott van az elitben azért.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 21:53:25

Porto 75 percig emberelőnyben tolja majd.

Vasma 2019.03.16. 21:53:50

@bakker.: sajnos el is ment így mindkét szeló. Holnapit már nézted?

desike (Egy szeló_egy esély!) 2019.03.16. 21:54:19

Mekkora lohere ez az atletico madrid

andros 2019.03.16. 21:54:41

@bakker.:
soha többet francia bajnoki,tiltólistára tettem,képtelenség egy gólváltásost összehozni,az over könnyebben jön

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 21:55:08

@bakker.: Ha az angolt tehetném élőben most megpattintanám GG overbe!
Ez most csak megérzés!
Amúgy ma is lehetett volna sok nyerő szelvény ha okosan válogatunk.
Majd holnap... Majd holnap takarítunk.

desike (Egy szeló_egy esély!) 2019.03.16. 21:55:36

Különben meg szép estét mkinek.

andros 2019.03.16. 21:56:00

minden angol(Fa kupával együtt)+olasz GG+ lett ma,de ki tudja ezt előre?

andros 2019.03.16. 21:57:35

@desike (Egy szeló_egy esély!): látod egy gólod neked is hiányzott,hiába éreztem rá,h nyer a bilbao,az a 3-0 helyett a 2-0 reálisabb lett volna,
nem könnyű ez a játék,meggazdagodni nem ebből fogunk,te sem,ez van

bakker. 2019.03.16. 22:01:01

@Vasma: Rossz választás volt, sajnos :(

Nem néztem még, reggel beírom majd a holnapit.

desike (Egy szeló_egy esély!) 2019.03.16. 22:01:09

@andros: Szia.meg se mertem eddig nézni az eredményt mig haza nem értünk szülibulibol,håt mit nemondjak hazai golt tudtam,h lesz,mert g/g böl indultam,Bilbi tud otthon löni ha akar,ebböl lett az over az atleti javåra,na azt nem gondoltam,h impotens lesz az atleti ma

bakker. 2019.03.16. 22:02:10

@desike (Egy szeló_egy esély!): Hát, azok. Még gólt sem lőttek - pedig kellett volna az overhez.

Vasma 2019.03.16. 22:03:06

@bakker.: beírom én is eddig a juve 1,5 felett van.

bakker. 2019.03.16. 22:04:04

@andros: Inkább az over jön ott valóban, mint a GG. Tanultunk ma is.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:05:35

barbadosi meccsen kézilabda eredmény lesz, ha így folytatják!

desike (Egy szeló_egy esély!) 2019.03.16. 22:06:04

@bakker.: olaszon meg jött az over jo szorzoért,holnap nehéz lesz jo szorzot összerakni.

andros 2019.03.16. 22:10:13

@bakker.: @desike (Egy szeló_egy esély!):
viszont még is élvezem és van ráció abban,ha meg és kibeszéljük a meccseket,ahogy ma-ma egyszerűen szerencsétlen nap volt eleve,részemről sztem egy életre megtanultam,h franciáknál előbb over mint GG,
na meg azt kell mindannyian megtanuljuk,h ahol van videóbíró,ott inkább underes és váratlan eredmények születhetnek

EgyGól 2019.03.16. 22:11:37

@Talpnyali Tábornagy The Real:
kepkuldes.com/image/6gq0OA
én még ilyent nem láttam,pedig nem tegnapóta követem a focit.

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 22:12:29

@TábornokÚr 1971: Bologníse is alkot... és nem tettem... ilyenkor jön az ihlet.... 3 gól a Torinónak pfuu... Huddersfield 3 gól a WHU nak pfuu elég is lett volna mára.... Hudd gól az bizti volt 6 idegenbeli 0 gól után... de mindjárt 3 gólt!
Na ezek se lőnek megint egy jó darabig gólt idegenben!

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:14:07

@EgyGól: meccs előtt raktam egy óvatos 4gólt 2.05ért - szeretem az ilyen banánköztársaság béli meccseket - mondanom sem kell, mielőtt beírtam, hogy figyeljétek tettem maxigázon a 10+ gólt, és folyamatosan pakolom..
már 4-0

bakker. 2019.03.16. 22:15:24

@TábornokÚr 1971: Plussz a 2 Swansea gól. - egy is 2-es vagy afeletti szorzó volt.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:19:17

@Talpnyali Tábornagy The Real: 5-0 egészen hihetetlen, aki tudja pakolja.. lesz vagy 30 gól

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 22:20:21

@bakker.: Ha minden meccset leírnánk ide 60% jönne az bizti. De egy szelvényre rakni... na az művészet és szerencse nem a tudás én amondó vagyok.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:22:26

@Talpnyali Tábornagy The Real: 10 gól már csak 1.44.. 10 perccel ezelőtt 15ös odds volt.. rendesen benézték ezt a meccset az irodák..:)

bakker. 2019.03.16. 22:23:44

@TábornokÚr 1971: Válogatni kellene megtanulni.

Wolwes gól!

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 22:26:14

@bakker.: Na igen sok a meccs... jön az Utd egyenlítés.

EgyGól 2019.03.16. 22:26:28

@Talpnyali Tábornagy The Real: az ilyen Isten háta mögötti ligákat gyakrabban benézik a bukik,mint a Real,barca,Mu,Juve féle agyonrágott meccseket. Ezeken nehezen találni fogást.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:27:14

@EgyGól: portót meg lehet húzni 12+ cornerre szvsz.

EgyGól 2019.03.16. 22:27:37

Mu meccs D 3.75 ér,szerintem rendes játékidő 1-1 lesz.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:28:17

@EgyGól: ezért szeretem ezeket gólozni.. bolivárok és a banánosok a kedvenceim.. mostanában a kubaiakat is statozom..bár ott nincs értelme semmi statnak általában

EgyGól 2019.03.16. 22:30:26

@Talpnyali Tábornagy The Real: igen,bukik nem mernek második félidő 6 cornert engedni,pedig szinte minden meccsen a második félidő 5.5 overt szokták engedni. De itt a piroslap is közre játszik,na meg,hogy a Porto egyre nagyobb nyomást fog gyakorolni a kapura.

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 22:31:17

Azért 1 Utd gól csak lesz és jön a GGover!!!

EgyGól 2019.03.16. 22:34:03

Mut benéztem,velük nem kevesen buktak. Hát igen,Fa kupával nem kell foglalkozni,lotto.

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:36:57

@EgyGól: 8-0 a barbadosi
szünetig gólozom, félidőben szerintem becsukják a piacot

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 22:37:59

@Talpnyali Tábornagy The Real: Na ehez mit szólsz hogy bemontam neked a Torino hasalást.. várható volt .

Talpnyali Tábornagy The Real 2019.03.16. 22:39:48

@TábornokÚr 1971: grat.. gondoltam a legjobb csatáruk nélkül szenvedni fognak. de volt azon a meccsen minden, tipikus olasz :)

TábornokÚr 1971 2019.03.16. 22:42:55

@Talpnyali Tábornagy The Real: Köszi. Gondoltam hogy borulás lesz de azt nem higy a Bologna 3 is rúg!
1-1 vártam.

bakker. 2019.03.16. 22:48:36

@TábornokÚr 1971: Lejött a GG+ a MU meccsen, egy gól hiányzott a szelvényről vagy inkább egy jobb opció, a sima Etienne győzelem.

bakker. 2019.03.16. 22:49:52

@TábornokÚr 1971: Illetve a szelvényen sima over volt
süti beállítások módosítása