sze 26 2014

2014.39.hét.2.forduló szombat

Soha ne fogadjuk meg azt az kimenetelt, amivel kapcsolatban kétségeink fogalmazódnak meg.

(gabx)


A bejegyzés trackback címe:

https://tippmix.blog.hu/api/trackback/id/tr766735359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bakker. 2014.09.26. 21:52:09

A mai mottóhoz tartozó mese:

"Biztos ismerős mindenkinek az az érzés, amikor belül valami azt súgja, hogy nem kéne. Fordulj vissza a lottózóba vezető úton, vagy ne nyomd meg a Fogadás megtétele gombot. Ezek az érzések nagyjából kilencven százalékban előre jelzik a rossz kimenetelt. Számtalanszor nem hallgattam az ilyen megérzésemre.Mondhatni a jelen korszakom veszteségei szinte kivétel nélkül ezen belső érzések ellen való cselekvéseimnek köszönhetőek.

Nehéz megállni, mert pont ez az, ami a szerencsejáték ipart olyan jól jövedelmezővé teszi az azt szervezők számára. Az emberi gyarlóság, mohóság, mely képes a jó megérzéseket elfojtani. Ilyen szituációkban persze nagyon nehéz hideg fejjel gondolkozni. Egyszerűen megbabonázza az embert a remény, hogy ha erre vagy arra fogad, akkor már lehetőség van a nyerésre. (Sajnos azonban a bukásra is.)

Ilyenkor eltompul az agy, a gátló, és ez esetben helyes megérzéseket erőszakkal fojtja el, a fogadást elősegítő, de a valóságban ártalmas gondolatokat pedig elfogultan előtérbe helyezi.

Külső szemlélő számára átlátszó módszerekkel próbál az agyunk ilyenkor úrrá lenni a helyzeten és hamis megnyugvással kecsegtet, hamis reményekkel kezd áltatni, míg nem hinni kezdünk neki. Aztán jön a felismerés, és minél magasabbra kapaszkodtunk föl ezen a kamu létrán, annál nagyobbat esünk."

(forrás: www.sportfogadas.org/cikk-a-sportfogadas-tizparancsolata-259.html)

DJ Ötzi 2014.09.26. 22:02:54

4levelű lóherét vennék.

janko17 2014.09.26. 22:04:05

A legtutibbnak tartott meccsemen múlik 20600 Ft!!!
Kell a sporting X :D

kuntnerada 2014.09.26. 22:12:45

adjatok neked strímet légyszi ahol mindig lehet meccseket nézni, multkor kaptam egy jot de elveszett ... köszi mindenki

KT-7 2014.09.26. 22:27:34

Sporting hogy all?

stlouis44 2014.09.26. 22:28:39

hello mindenkinek...most értem haza...eddig ez jött:

Braunschweig
Slask W.
Valenciennes
Mainz under 2.5

és még a Sporting kéne x-re...ahogy még pár embernek...800ft-tal adtam fel, jönne 37ezer...bet365 most felajánl 9000-et...kivegyem???

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.26. 22:38:43

Standard Liege - Lierse 8.75 V
R-N. Löwen Kronau - Montpellier 11.50 D

tét:1,900

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.26. 22:51:51

Porto nyerni fog,kimagaslóan a legjobb keret portugáliába

janko17 2014.09.26. 22:52:30

@stlouis44: én nem venném ki,de ha lesz gól az a végén sztem
Nekem 20 lehet az Xel

B0untyHunt3R 2014.09.26. 22:53:48

Na... Celta, Slask, Barca kosár 500ból 3200huf + tippversenybe is egy 4es odds kb , zsír!

én szeretek magyar meccset rakni (Tibi) 2014.09.26. 22:54:29

jjeeeeeeeeeeeee celtavugó ma is nyertem.

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.26. 23:04:27

www.nemzetisport.hu/vizilabda/ferfi-vizi-bl-az-osc-tonkreverte-a-posillipot-2366191

Ha VAALKI ERRE TUD ÉRTELMES VÁLASZT ADNIMHOGY ENNEK MI ÉRTELME,VÍZILABDA ELŐLELŐELŐ SELEJTEZŐ 6ból 5 csaapt továbbjut!!
értelmetlen hüleség az egész
főleg egy olyan sportágba,amit kb 5országba vesznek komolyan de kell 6 csapatos előelőelő selejtező ahonnan 5 csapat tovább jut ááá de hülyék

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.26. 23:13:03

magyar válogatott keretet olvasom,mármnit a hozzászólásokat 220 hozzászólóból 180 a kapusokkal foglalkozik,hogy húú miért ez a 3.számú kapus meg ilyenek,nem tök mindegy ki a 2.-3.számú kapus??
első kommentelők gulácsit hiányolják,amikor salzburgba bűn gyengén véd
tavaly salzburg meccsén durva hibát csináltlegfontosabb EL negyedöntőbe,idén salzburg legfontosabb meccsén BL playoff meccsen brutalisat hibázott,szóval nagyon gyenge kapus!!
többiek kötelest hiányolják aki idán 90%-ba padon ült +szerintem a hozzásuólók 90%.már évek óta nem is látta tv-ben sem védeni

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.26. 23:17:33

másik gyöngyszem:

Dárdai Pál, hol van a keretből Huszti, Otigba, Novothny? Király nem segítő, Ő miért van benn? - Viszont végre nincs Guzmics, Elek, Lipták, Devecseri. Ja, Elke sajnos van. :)

Huszti nem lesz váélogaott többet,ezt senki nem tudja felfogni ezek szerint, novothny aki legutóbb olasz 3.osztályú csapatba játszott és lőtt max az idénybe 3 gólt ráadásul csapatával kiesett utolsóként az olasz 4. ligába

stlouis44 2014.09.26. 23:22:53

@janko17: köszi, válaszoltál....nem vettem ki :)

Pluszba kijönni ez a lényeg 2014.09.26. 23:26:50

Hol vagy Airxon xxxx,az eszem megáll,esküszöm te vagy a világ legjobb tippelője,4 x edből ből 3 jött,raktam is kombiba Porto,Mainz,Laval és a Celta,ami 2 percen múlott. Minden elismerésem előtted. Francia 2 be csa 2 db X lett, és pont ráéreztél az egyikre. Te valami zseni vagy.

Pluszba kijönni ez a lényeg 2014.09.26. 23:32:47

Most nézem ma minden szelvényem nyertes. pfuj ez igen.

idegenben jó az X 2014.09.26. 23:49:28

Gratulálok mindenkinek, szép volt!:)
Megjátszottam egy kombit én is 4/5-be, mint irtam délután, az Aalborg és Porto X, valamint a Cork már megvan. Holnapról kellene még a Norwich és az Atletico - Sevilla X.
Ugye nektek is X szagú a spanyol meccs? :)

Gólvadász 2014.09.27. 00:01:41

Üdv. Gólvadászatra fel.

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 00:13:04

@bakker.: jók ezek a mesék!
sok tanulság van bennük! :)

Gólvadász 2014.09.27. 00:22:01

Estudiantes meccsen 6 perc hossz.

Panthera 1 2014.09.27. 00:34:03

Hajnalt! Há-hááá,megfogtam Monaco-t 3.05-ért!:)) Valahogy éreztem,hogy megint meg fog szívatni Gas és ellene is tettem 1 szelvényen....

Madarász Róbert 2014.09.27. 00:52:39

Ez a rohadt jègkorong....105000vitt el...300 ft bol nem ifaz :/

idegenben jó az X 2014.09.27. 00:53:57

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Szia! Grat!

A másik szelóval mi lett amin a Skelleftea-t és a Miskolc-t akartad rakni és írtad hogy kell még hozzá három meccs?
Mert ez a két hoki nekem is ment a hétvégi szelómra és simán hozták.

lololololo 2014.09.27. 00:54:13

@Gepárd $ Most én adogatok!!: szia Gepárd. Hajnali meccsekre valami tipp?

Panthera 1 2014.09.27. 00:59:43

@idegenben jó az X: Üdv! Az is jól érzi magát jelen pillanatban....
- Miskolci jeges macik - Újpest 9-1 :))
- FTC - Debrői 3-2 :))
- Skell - Brynas 4-1 :))
- AsRoma - Verona ??? H
- Marqo nyeri az Aragón nagydíjat
- FTC - Haladás ??? H

Eredő: 10.502 odds

Necces lesz a vége,de remélem ez már leesik!:))

Panthera 1 2014.09.27. 01:10:18

@4int: Üdv! Még nem vizslattam meg a dolgot....
nagyon fura dolgok történnek a teniszt illetően! Részemről Kvitova nyeri Wuhan-t,de az elmúlt napokban az járt jól,aki lekontrázta az esélyes játékosokat,mert a fele ment a levesbe. A csajom is kikapott 2 szettben Bou-tól....
Murray sztem lerendezi Monaco-t,mert neki is kellenek a pontok és a tornagyőzelem az év végén rendezendő Masters tornához. Gas-nak is ez volt a célja!

idegenben jó az X 2014.09.27. 01:15:48

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Szerintem nem lesz gond:)
A Roma hozni fogja (kár hogy nem tettem a hétvégi szelóra)
A motogp nekem kínai, de azt tudom hogy mindig Marquez az esélyes:)
A Fradi pedig nekem is ment (gyenge most a Hali)

Panthera 1 2014.09.27. 01:23:46

@4int:
- Lepchenko sztem elveri Espinosa-t...
- Piro - Tomlja >> nagyon meleg tali,mert kb 1 szinten vannak,de valahogy mégis Tomlja felé húzok,mert nagyon kellemetlen labdái vannak,amit lehetetlen szögből,lehetetlen szögbe tud megütni.
- Talán Bencic is hozhatja a játékot,ha olyan játékot játszik, mint amilyet Kuzni és Kerber ellen produkált.
- Hingis/Penni sztem nyernek...

idegenben jó az X 2014.09.27. 01:30:51

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Egyébként nekem még négy szelóm van versenyben, de kettőhöz még kell jópár meccs. A harmadikhoz kettő kellene még -fentebb írtam- viszont a heti főszelómhoz csak a Chelsea -de vmiért tartok tőle nagyon.

Panthera 1 2014.09.27. 02:02:39

Jó8 lépek alukálni! Szerencsét mindenkinek! Ahoj

janko17 2014.09.27. 03:08:24

131 kalsruhe-ingolstadt x
136 paderb-gladbach x
142 palace-leicester x
152 bolton-derby x
175 slavia-sparta x
184 atletico-sevilla x

6/3

DJ Ötzi 2014.09.27. 07:05:09

@tippmix az életem!!!!: utólag megtudod hogy kellett volna:)

bakker. 2014.09.27. 07:26:28

Gratulálok a nyerőkhöz és sok szerencsét mindenkinek mára!

Dőljön a lé!

Eltelt egy hét, ismét lapozok egyet a blog naplójában. Nézzük, mi történt a blogon 4 éve:

tippmix.blog.hu/2010/09/27/2010_39_het_1_fordulo?full_commentlist=1#comments

(Az oldalsávba is kitettem.)

MR. P.I.M.P. (törölt) 2014.09.27. 07:37:58

Jó reggelt!
125 1 Csehovszkije Medvegyi - Veszprém V 1.20 Töröl
140 1 Chelsea - Aston Villa H 1.23 Töröl
144 1 Manchester Utd. - West Ham H 1.40 Töröl
180 1 Villarreal - Real Madrid V 1.65 Töröl
187 1 Roma - Verona H 1.35 Töröl

Egy ilyenhez mit szóltok? Nagytéttel menne!

Odds vadász 2014.09.27. 08:04:10

Szép jó reggelt.
Tegnap nagyon nem sült a pite :(
nem ok 068 Lahti Pelicans-Saipa H 2.35

nem ok 078 Vienna Capitals - Salzburg H 2.20

ok 083 Laborant Kutxa - Barcelona V 1,42
nem ok 19:00 099 sandness Ulf - Valerenga V 2.13
nem ok 21:00 101 Le Havre - Dijon D 2.95

De ma újra lehet próbálkozni. :)

Odds vadász 2014.09.27. 08:30:42

Vajon ma mire lehet képes a Köln a München ellen?
5 forduló alatt 2 rúgott és 1 kapott gólig jutottak, ez azért mindent fémjelez a gárdáról.

Tutifix 2014.09.27. 08:43:49

Udv. Már harmadik napja nyerek ilyen nem volt még.csak nem merek nagy tétet rakni mert félek buko lesz.
Miket lehet találni besz.arok 100%os tipp mik vannak.
145 Southampton - QPR
Tipp: HAZAI
ODDS; 1,44
ESÉLY; 100%
184 Ath. Bilbao - Eibar
TIPP:HAZAI
ODDS; 1,58
ESÉLY; 98%

Odds vadász 2014.09.27. 08:45:30

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX:
Nehéz kérdés. Bou talán-talán kezd újra formába jönni, neki nagyon kéne egy tornagyőzelem, hogy újra lendületet kapjon. De még mindig Kvitovát látom picivel esélyesebbnek.

Tutifix 2014.09.27. 08:46:48

Odds vadász mi lenne kikapnak a münchen felpörgöt nincs aki megállitsa.

Tutifix 2014.09.27. 08:49:01

MrChelsea: grat igy kell kevés meccs nagy tét nekem egy össz 12odds jött.

Odds vadász 2014.09.27. 08:50:51

@Tutifix: Én is így saccolom és az az 1.38 nem is olyan rossz rájuk.
De mitől olyan 100 százalék az a Sou H?

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 08:52:29

@Odds vadász: megraktam 400forinttal a CSZKA-t, Kvitovát, és Murray-t. kerek ezrest hozhat :D
nem értek a teniszhez, azért kérdeztem. de ahogy néztem az előző 2meccsüket, simán nyert Kvitova, keményen és füvön is!

Tutifix 2014.09.27. 08:53:07

Odds vadász ezt nem értem egy oldalon találtam hogy lehet ilyet leirni 100% az oldal neűe is.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 08:56:01

SOTO ma tényleg megveri a QPR-t ls a City is nyer idegenben! a MU-ra meg egy forintot nem raknék, azok után hogy kikapnak múlthéten, míg a West Ham 3-1re verte a Pool-t!

Odds vadász 2014.09.27. 08:56:36

@Tutifix: Én is felakadtam rajta, 100% egy Sou-ra?

Fradiguru 2014.09.27. 08:58:16

Hali Mindenkinek!

139 1 Liverpool - Everton
egyik csapat se mutatja a tavalyi formát elég gyenge passzba vannak
X-re jó lehet

Kubay 2014.09.27. 08:58:47

Üdv!
A Fulhamtől elzavarták végre Magath-ot?

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 08:59:20

Sziasztok!

Mai "tutim"
Arsenal - Tottenham H 1,78

László Lukács 2014.09.27. 08:59:49

@airxonix alias x.x.x.x.x: Szia! Én a tippjeid közül megtettem a Mainz ikszet, valamint a portugál ikszet, és jött, és végre nyertem is. Én hiszek neked, és köszönöm.

Fradiguru 2014.09.27. 09:05:39

@airxonix alias x.x.x.x.x: Hali
Grat a jó megérzésekhez.
A Celtát sajnálom ,hogy nem jött 2szelót vitt
mellette volt Porto, Mainz +Teplice sajna egyenesbe raktam

MRD_044 (törölt) 2014.09.27. 09:09:55

Sziasztok!

nem 6/5 hanem helyesen 7/6 a találati arányom.

mai: Bournemouth győzelem 2,03

Szerencsét!

Fradiguru 2014.09.27. 09:10:51

@László Lukács:
Hali
pedig a kockáid is jönni szoktak
én mondjuk csak 1x választottam
műlt hét végén a 3 osztrák meccsből nem tudtam melyiket tegyem x-re nagyon bejövős volt nálam de gondoltam 3 nem lesz x
azt beírtad, hogy a kocka a Grödiget hozza erre bevállaltam és bejött

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 09:11:10

Amikből válogatok ma:

Arsenal - Tottenham H 1.78
Sunderland - Swansea D 3.20
Pool - Everton H 1.95
Kristálypalota - Leicester H 2.57
Zenit - Szpartak V 5.45
FF Malmö - Mjällby V 8.75

Kubay 2014.09.27. 09:19:47

Valaki írta néhány napja, hogy elkezdi rakni a Zenitet D-re, ez nem rossz gondolat. A Zenit 13 meccse nyer zsinórban (bajnokság, BL, kupa), jövő héten ismét BL meccs, így visszavehetnek a tempóból.

ONEunited 2014.09.27. 09:20:36

140 Chelsea-Aston Villa H 1.23
180 Villarreal-Real Madrid V 1.65
187 Roma-Verona H 1.35
195 Estoril-Benfica V 1.77

TÉT: 1000FT

144 Manchester United-West Ham H 1.40
179 Wolfsberg-Admira Wacker H 1.72
184 Ath.Bilbao-Eibar H 1.58

TÉT: 1000FT

@Csak a Diósgyőr! *1910*: @Kubay:
@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: @László Lukács: Vélemények?

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 09:21:04

Végülis ma 2 szelvény megy:

1; Arsenal - Tottenham H 1,78 2000-rel
2; Arsenal, Sunderland D 5,6-os odds 1500-zel

Megyek is feladni, sok szerencsét mindenkinek:)

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 09:23:38

@ONEunited: Szia! Nem szeretek vendégekre fogadni, így az első szelvény nekem annyira nem jön be, plusz az 1,35 szokott bukni a 8-as szorzó ellen, de első ránézésre egyébként jó szelvény.

A második szelvényed tetszik, csak az a fránya junájtid. Remélhetőleg összekapják magukat.

Szurkolok!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 09:25:43

@ONEunited: Arsenal az tetszetős, nyernek otthon a Londoni rivális ellen!

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 09:25:59

1.70-es alapján a Zwollénak jönnie kell!!

Odds vadász 2014.09.27. 09:30:09

153 Brentford - Leeds V 3.20
Valaki elárulná, mi a jó túróért van ekkora odds a Leeds-re? :D

Kubay 2014.09.27. 09:30:10

@ONEunited: Ha nyersz, akkor mindenki nyerhet, mert ez papírforma. Ezzel csak az a baj, hogy a hétvégéken főleg BL meccsek előtt, gyakoriak a meglepetések. Sok sikert hozzá, simán bejöhet.

Kubay 2014.09.27. 09:31:18

@Odds vadász: Azért, hogy ha megjátszod - csakúgy, mint én -, akkor örüljünk a szép nagy szorzónak :)

Odds vadász 2014.09.27. 09:33:53

@Kubay: Valamelyik szelón biztos megy, mert nem lehet kihagyni, mint egy lecsapásra váró labda, aztán lehet, hogy a vonalon túl pattan... :) de ami muszáj, az muszáj.

ONEunited 2014.09.27. 09:41:28

@Csak a Diósgyőr! *1910*: látom Arsenal nálad a mai favorite. Miből gondolod, hogy ennyire tuti? :)

Fradiguru 2014.09.27. 09:41:54

@Csak a Diósgyőr! *1910*: Hali
A Roma meccset nagyon tutinak érzem csak ez a csütörtöki komment eléggé nyugtalanit+jövő hét BL lehet
??? nem annyira H mégse???
a komment:
Fura, de mindkettő döntetlen lett:
192 Dortmund - VfB Stuttgart 1,35 4,40 8,30
215 Malaga - Barcelona 8,30 4,40 1,35

mondjuk ezen ameccsen a vendégre 8,5 azoddsz

MKrisz12 2014.09.27. 09:49:09

@Fradiguru: Szia! Bocsi, nem az volt azzal a szándékom, hogy eltántorítsalak, csak egy megfigyelés volt, hogy mindkettőnek simán nyernie kellett volna, de mégis így vagy úgy, de döntetlen lett, ha megnyugtatlak, akkor azt mondom, hogy a Valencicára is ugyanaz a szorzópáros volt, mint ma a Rómára (vagy holnap a Fradira) és simán jött a papírforma.

MKrisz12 2014.09.27. 09:53:31

Ez viszont tegnap, mindkettő dönci lett (1-1):

112 Derry City - Athlone 1,58 3,40 5,45
113 Drogheda Utd. - Bray 1,58 3,40 5,45

Gólvadász 2014.09.27. 10:03:57

Üdv:nem akármilyen ssorsolása van a Roma-nak,jövő héten megy a City-hez,majd hétvégén Juve-hoz,és majd fogadja a Bayern-t,de az odébb van kiccsivel.
hu.soccerway.com/teams/italy/as-roma/1241/

Fradiguru 2014.09.27. 10:04:15

@MKrisz12:
no problem
sosem árt az ilyen ha vki figyelemmel kiséri ezeket a dolgokat
van aki hisz benne van aki nem
én sajna igen amikor bejövős oddszot választok persze nem az lesz pl hendi 0-1 D 3,7 6-7-ből kb 1x jött nekem
meg 3,25 D ha rakom nem jön ha nem miért ne pont az lenne
szóval én azért bevállalom a Romát ha nem nyer akkor így jártam

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 10:05:33

@ONEunited: Igen, napi "tutinak" gondolom, aztán lehet nem lesz az, de én bepróbáltam.

Az ágyúsok eddig fele ilyen, fele olyan erővel indították a szezont. A BL-ben kikaptak a Dortmundtól, majd kinek meglepetésre, kinek nem, korán kihullottak a Ligakupából a Soton ellen. A PL formájuk szilárd, de mégis többet várna az ember egy bajnokesélyes csapattól. Mérlegük egy szolíd győzelem a Kristálypalota ellen (2:1), idegenben X az Evertonnal (2:2), Leicesterrel X (1:1), Cityvel X (2:2), Aston Villát pedig verték idegenben (0:3).
Az egyetelen "rossz" eredmény az 5 meccs közül talán a Leicester elleni, viszont a Rókák megmutatták, hogy nem rosszak. Múlthéten verték 5:3-ra a Unitedet, vitatható, de jó meccsen.

A Spurs ezzel szemben nem nyújtott meggyőző teljesítményt. Első két meccsét megnyerte a West Ham és QPR ellen, azóta viszont nem találják a helyes utat. A Liverpool elleni 3:0-ás vereség teljesen hihetetlen és váratlan volt, a 2:2-es Sunderland elleni döntetlen talán indokolt volt, de egy 0:0-ás döntetlen a Partizan ellen és egy otthoni vereség a West Bromtól (0:1) hihetetlen gyenge. Mauricio Pochettino helyzete a White Hart Lanen most inkább bizonytalan, mintsem stabil. Néhány héttel ezelőtt érdekes kérdéseket tettek fel a kapitánynak. Többet között a klub ambícióiról kérdezték és arról, hogy miért nem igazoltak normális támadót a nyáron.
A mostani Tottenhamet látva, nem úgy tűnik, hogy a gigászok versenyébe bele fog szólni. A Tottenhamnek alapból szörnyű eredményei vannak az Emiratesben. A 21 találkozásból csupán egyet nyertek az ágyúsok ellen. Az elmúlt 4 összecsapáson az ágyúsok nyertek.

Az 1,78-as szorzó szerintem tök jó a jelenlegi állapotokat figyelembe véve. A Spurs védelme igen gyenge lábakon áll. A Pool ellen 3:0-ra kaptak ki, ma is valami hasonlóra számítok. Ma egy 2:0-ás Arsenal győzelmet várok

@Fradiguru: Szia! Ezektől az 1.3-as oddsoktól alapból félek, jövőhéten meg a Cityhez látogatnak, szerintem inkább tartalékolni fognak. Szezon eleje van, 1-2 botlás még belefér. Én ilyen szorzóért biztosan kihagynám!

Fradiguru 2014.09.27. 10:10:06

@Csak a Diósgyőr! *1910*:
Üdv
ezt a meccset én is pályázom kicsit sokallom a hazaira az oddszot 1,7 Heracles 6meccs 6 zakó vendégként 2-8 a gólarány 3 meccsen
Zwolle otthon 3meccs 3 győzelem 7-2 góla.

airxonix alias x.x.x.x.x 4/5 gooal 2014.09.27. 10:10:38

@Az ATM a bajnok: xxxxxx porto mainz laval minig beirom mara is megvan 12x bol 10 jott v
Valencja monako nem

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 10:11:05

MC+Real+Benfica a mai adag...

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 10:12:42

@airxonix alias x.x.x.x.x: gratulálok
Valenciáról írtam, hogy hülyeség Xre tenni....

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 10:13:27

@Fradiguru: Én is sokallom kicsit, meg mégiscsak hollandok, akik örök tiltólistán vannak, viszont 1.70-ért bejövős lehet:D

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 10:20:57

Lille - Bestia ajándék 1.57ért

Fradiguru 2014.09.27. 10:22:24

Ez egy érdekes leosztás
138 1 Wolfsburg - Bremen 1.54 3.60 6.20
én nem gondolnám ilyen simának a jelenlegi forma alapján
Wolsburg 12.-1-2-2 vel
Werder 16. 0-3-2 vel
nálam: 2,23-3,1-2,65 kb ami reális lenne nálam egy nagy XXX

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 10:22:31

Aki neten tud fogadni, az gondolja át a következő hoki eseményeket:

Avangard Omszk 1.45 , AK Bars Kazan 1.65 , Frölunda 2.65

Fradiguru 2014.09.27. 10:23:25

@Zsakfos:
ezt melyikre írtad?
Zwollera???

Odds vadász 2014.09.27. 10:23:34

A mai nap teli van jó meccsekkel, amiket szívesen nézek, néznék, de fogadás szempontjából izzasztó. Sehogy se akarom megtalálni a "tuti"-t. Lehet a végén még szolidra veszem a figurát.

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 10:23:44

Na

1es szeló
MC+Real+Benfica

2es szeló
Bilbao
Juve
Ayax
Olympiakosz

Engeor1 2014.09.27. 10:24:58

Hello
Valaki segítene kiválasztani 5-öt(max 6-ot) ezekből:
Real Madrid - Barcelona H
Schalke - Dortmund V
Villarreal - Real Madrid V
Levante - Rayo Vallecano V
NAC Breda - Ajax V
Zwolle - Heracles H
Estoril - Benfica V
Rapid Wien - Salzburg V

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 10:26:06

@Fradiguru: neeeem, a Romára már az előző meccsen is (szerencsére nyertem vele :D) majdnem ikszelt, most figyelembe véve a jövőhetet szerintem hatalmas iksz lesz

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 10:28:02

@Engeor1: Szia! Én, mint Dortmund szurkoló mondom, hogy azt a Schalke - Dortmund meccset messziről, de jó messziről kerüld el. Az idén a Schalke egy rakat ****, csakúgy mint a Dortmund. Ez a Ruhr-vidék legnagyobb rangadója, több 10.000 fanatikus szurkolóval. Nem lesz egyszerű menet egyik csapatnak sem. "Jens Keller szerint a Schalke felvillanyozva várja a Ruhr-vidéki rangadót, a gelsenkircheniek mestere a Bundesliga legfontosabb derbijének hívja a dortmundiak elleni meccset." A két csapat elmúlt tíz meccséből négyet nyert a Borussia, kettő végződött döntetlennel, négyszer pedig a Schalke győzött. Szóval ez egy nagy 3 esélyes meccs, de nálam ez egy nagy X!

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 10:29:27

tegnapi kicsit módosítva

134 Schalke - Dortmund V 2.05
139 Liverpool - Everton H 1.83
147 Arsenal - Tottenham H 1.78
800

158 Nottingham - Brighton H 2.10
153 Brentford - Leeds H 2.03
148 Bournemouth - Wigan H 2.03
146 Sunderland - Swansea V 2.58
187 Roma - Verona X 4.40
144 Manchester Utd. - West Ham V 7.65
200

Külön a Nottingham 2.10 ért és a Lille 1.57ért

csak azért írom be ha valakinek nincs semmi ötlete nyugodtan tegye valamelyiket "hátha.."
egyébként nagyjábol átnéztem ezeket kivéve a MU-t.

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 10:29:43

@Engeor1: Levante, Schalke, SAalzburg, Zwolle meccseket kihagynám!

nando79 2014.09.27. 10:30:39

Üdv!

mai, amit papíron adok fel:
United
City
Monaco
Real
Juve

ez megy 3500-zal.

Nézegettem még:
Győr kihagytam mert magyar
Norwich esélyes, de Championship...
Roma ekkora szorzóért nem rakom, a Verona nem rossz, bár a Roma idén nagyon stabil

Nem szoktam ilyet, de a Southamptonról én inkább lebeszélném aki rakni akarja. A QPR-nak erős kerete van ráadásul mumusa a Sot'onnak. Neten a vendég gólt biztosan rakom. Semmi belső infóm nincs szóval nem akarok senkit félrevezetni egyszerűen csak stat és tapasztalat...

szerintemlehetséges 2014.09.27. 10:35:54

MaI. MU győz 1. 40
Arsenal győZ 1.78
Ipswich győz ( érdemes lehet bepróbálni, mert úgy tudom az ellenfélnél vannak hiányzók, nézzetek utána, 1.88)

I

DJ Ötzi 2014.09.27. 10:37:51

Ma van Tottinak a szülinapja ugyh nyer a Roma:))

Fradiguru 2014.09.27. 10:39:32

jaaa a bejövős napi tutikhoz egy kis ellentmondás ismét
péntek Bund@s 2 :X
tegnap+múlt héten a 3-ból egy sem lett x
vasárnap déli spanyol: 2--3 forduló nem x
sajna

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 10:41:26

Na a maradék pénzemet TippmixPro-n (23.400) rátoltam az Arsenalra 1,75-ért. 41.000 forint jöhet.

Érdekességképpen külföldön a Liverpool - Everton meccs a mai sláger!

turul79 2014.09.27. 10:42:04

Sziasztok!
Du:
Paderborn-Gladbach D
Palace-Leicester D
Ipswich-Roterham H
Eto-Mtk H
Touluse-Psg V
B'Pool-Norwich V

Esti:
Zwolle-Heracles H
Levante_Rayo H
A. Madrid-Sevilla D
Montpellier-Guingamp D
Atalanta-Juve V

László Lukács 2014.09.27. 10:42:35

@Fradiguru: Bocs a kockavető nem Én vagyok.

nando79 2014.09.27. 10:43:00

A tippjeimről kicsit bővebben:

United: ez a keret jóval erősebb annál, hogy a középmezőnyben tanyázzanak. A múlthetihez hasonló forgatókönyv szökőévente egyszer fordul elő és most is azt mondom, hogy ha nincs az a könnyű síppal megadott tizi 1-3-nál az életben nem szerez pontot a Leicester. A WHU meg év végén így is úgy is középcsapat lesz egyszerűen azért mert az...

City: Ezen a meccsen akár meglepetést is várhatnék ha a City nem hullajtott volna eddig annyi pontot, így viszont nálam ez kötelező 3 pont kategória BL ide vagy oda...

Monaco: lassan kiegyenesednek.

Real: Itt sem úgy alakult a szezonkezdet, ahogy tervezték, több pontot jó ideig nem szórakozhat el a csapat.

Juve: Lehet, hogy más ez a Juve mint a tavalyi, de nálam a stabilitásban mindenképpen előreléptek.

Mint látható arra alapozok, hogy ezeknek a "nagycsapatoknak" BL közben, idegenben, akárhogy is érvényre kell juttatniuk a minőségi fölényüket.

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 10:44:02

@Csak a Diósgyőr! *1910*: liverpool győzni akar és balotelli jó formába van :D

lololololo 2014.09.27. 10:44:08

Ez a Monaco (tenisz) nagyon keményen játszik :D Ilyen szép helyezett labdákat és ütéseket réket láttam

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 10:47:15

@4int: teniszbe vicc ami van mostanába... :D
Monyakó salakspecialista, erre kemény pályán verte Gázqét, most meg mindjárt Mörryt :D :D

Odds vadász 2014.09.27. 10:48:40

Megvan a mai menet:
153 Brentford - Leeds V 3.20

132 FC Köln - Bayern München V 1.38
157 Ipswich - Rotherham H 1.88

159 St. Mirren - Celtic V 1.33
189 Dordrecht - Vitesse V 1.83

Kubay 2014.09.27. 10:50:50

@Zsakfos: Balotelli mindig jó formában van, csak a trikók ezt nem tudják :)

Fradiguru 2014.09.27. 10:52:06

@László Lukács: visszanéztem csak majdnem de a Lukács az stimmelt ez tévesztett meg
ő a kockás csávó
ezzel jött a grödig az volt a 161 D
Lukács Attila Zsolt 2014.09.20. 08:21:57

Eddig úgy néz ki a mai: Dobókocka: 161 D, Én: FSV Frankfurt - Bochum H. Elég necces. Ezt gondolom, de bármi lehet. Ha valami durvább sugallat jön, dönteni kellesz.

lololololo 2014.09.27. 10:53:47

@Az ATM a bajnok: 1.1-et adtak Murrayre. Eskü a játék alapján Monacora kellett volna adni annyit :D

Kb Monaco rég megnyerhette volna a meccset,ha nincs annyi ki nem kényszerített hibája.

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 10:57:11

@4int: kemény pályán pedig kb akkora különbség van Mörry javára, mint mondjuk Serena és Babos között... :D

ibracadabra09 2014.09.27. 10:58:40

Erröl mi a velemenyetek?

Bayern
Veszprem
Barca
(Ez a 3 csak nyer)
Bilbao (eddig eleg gyengelkedesek mentek de otthon hozniuk kellene!! De ez bevedenem x-re)

Velemenyek?

Korcso Korcso 2014.09.27. 11:00:41

Dortmund ma behuzza halalbiztos
Arsenal
Juve
Puskas akademia

Afterforever301 2014.09.27. 11:02:57

Hölgyeim, Uraim szép és nyereményekben gazdag napot kívánok Mindenkinek!
Mai játékaim.
1. Pittsburgh-Columbus H 1,90
Kloten-Ambri H 1,95
Litomerice-Kladno V 2,25

2. Jokerit-Atlant D,V 2,58
SKA-Podolsk D,V 3,25
CSKA-Minszk D,V 2,20

3. CSKA-Minszk D 4,50

4. Pittsburgh-Columbus H 1,95 ez a vezér tippem mára 2x megjátszva, ha ez jön akkor 42000+ a mai napn függetlenül a többi eredménytől.

5.SKA-Podolsk D,V 3,25

Sok sikert Mindenkinek a mai napra!

zozo7703 2014.09.27. 11:05:06

Sziasztok.

Látom ma megint mindenki pakolja a nagy csapatokat, hát sok sikert hozzá, elég a múlt hétre visszanézni mennyi rá az esély hogy jöjjön mind. Nekem ma ami megy CSZKA MOSZKVA - DINAMO MINSZK mindkét csapat szerez pontot 1,16 odds , ez is hoz 8 000 ft nyereséget.

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 11:06:16

@Kubay: most hogy ezt más is tudja egy kicsit kezd nem tecc(tsz)eni ez a pool győzelem :d

ibracadabra09 2014.09.27. 11:08:16

@zozo7703: üdv! Az enyem is annak szamit? Csak parat valasztottam ki.

zozo7703 2014.09.27. 11:13:42

@ibracadabra09: Szia, Barca, Veszprém ok, de Bayern 2 idegenbeli meccsén 1 gól, hát..., elvileg jönnie kell, de inkább kihagynám, és Barcát raknám hendibe.

2014.09.27. 11:20:42

Sziasztok! Tegnap az Erzgebirge+Slask bekínlódta magát a célba. Az Erzgét még tettem külön D-be. Ma egy Lille, Liverpool és valami papírt teszek egybe és a Monaco-Nice-t külön vendégbe. Néha kockáztatni kell, az hozza vissza a bukót! Legalábbis nekem....

ibracadabra09 2014.09.27. 11:21:06

@zozo7703: Egyik oldalon eleg erdekes tippek vannak. Forebeten pl ma bayernre
7-62-30%-ot irnak a meccsre...
Bilbaora meg ugy h eddig csak 1szer nyertek es 4szer kikaptak
27-22-52% tehat eleg erdekes... Kicsit elbizonytalanitottak, pedig az fentebb leirt 4es menne.

Bayern meg nem nyert idegenben, köln meg kemeny ket golt rugott azt is idegenben.. gg lenne a legjobb.. De bilbaot nem ertem az nalam ha 1el is de hazai. Veszprem remelem nyer. Otthon meg csak hozza a barca.

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 11:27:46

@ibracadabra09: De azt vegyük figyelembe, hogy a forebet kb minden második meccset X-re írja:D

2014.09.27. 11:28:34

A Nice győzelmére csak azért gondolok, mert tuti cumi lehet viszonylag sok embernek, megverték nekem a kedvenc Lille-t talán előkészítve a terepet a mai Lille sikerhez (az X mindig bennük van, lehet). És olyan csapatok csinálnak kisebb győzelmi sorozatokat, amelyektől senki sem várja.

Gólvadász 2014.09.27. 11:35:15

Schalke-Dortmnund nagy rangadó,bármi lehet,nem szabad fogadni rá. De ha mindenképp kéne nálam a Schalke nem kap ma ki.

zozo7703 2014.09.27. 11:36:52

@ibracadabra09: Forebet a leggagyibb oldal, Én több mint 3 hónapig figyeltem.

Barca86 2014.09.27. 11:37:43

@nando79: Haliho!
Miket raksz a neten?

Gólvadász 2014.09.27. 11:44:57

A Bilbao győzelem nálam a mai nap legbiztosabb tippje. Ne itt keressétek a meglepit.

Gólvadász 2014.09.27. 11:48:21

@airxonix alias x.x.x.x.x: Cska,Bayern,Apoel,Ajax,BaTE,Bilbao,City,Roma,Psg,Barca,Schalke,Maribor,Shakhtar,Porto,Sporting,Chelsea,Zenit,Monaco,Anderlecht,Dortmund,Arsenal,Galatasaray,Atletico,Juve,Basel,Liverpool,B Leverkusen,Benfica,Ludogorets,Real,Malmö,Olympiakos.

Kubay 2014.09.27. 11:50:07

@Zsakfos: Már a frizuráját is a Liverpoolnak áldozta fel, ez már csak jelent valamit! :)

Maceo◥◤ 2014.09.27. 11:50:39

Sziasztok ! Újra itt. Tegnap kicsit merész voltam igaz nem követtem nagyon a blogot az utóbbi pár napba de tegnap raktam 3k-t a Mainz meccs x-re valamiért úgy éreztem,hogy simán jöhet és ma arra keltem hogy jött is :D Fantasztikusan indult a mai nap hála ég. 1 kérdésem lenne csak hogy ma érdemes a Roma + Real párosra kicsit nagyobb összeget rakni ? Előre is köszi a válaszokat ! Sok sikert mindenkinek a mai napra

Gólvadász 2014.09.27. 11:51:06

Crystal Palace ma nem kap ki,ezt nagyon érzem. 1.45-nem rossz a szorzó.

Gólvadász 2014.09.27. 11:53:02

Egy kicsit agyon van favorizálva ez a Southampton,jó,hogy nem adnak 1.20-at rá. Qpr gól megy nekem,1.80 és kész.

Gólvadász 2014.09.27. 11:53:55

Senki nem lássa ma a tuti over-t? Pedig egy magyar bajnoki meccsről van szó.

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 11:56:07

@Kubay: úgy bizony! :D majd hamarosan kiderül mekkora áldozatot képes még hozni a klubbért :)

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 11:56:40

Southampton - QPR 7.1 V
Arsenal - Tottenham 4.3 V
Kecskemét - Nyíregyháza 3.30 D
Ath. Bilbao - Eibar 1.58 H
Szeged - Motor Zaporozsje 1.13 H

Valaki ezt adta fel 10szer 1000-ért

esélyei nem túl jók,viszont menő,hogy 10.000ből akar milliókat nyerni,és gyakorlatilag csak 3 meccs

Fradiguru 2014.09.27. 12:04:42

@tm23: Hali Sorstárs!

Vigasztaljon a tudat ebből én egyet sem néztem talán a Dortmund ami szóba jönne nálam
ez már egy jó pont indulásnak:)
Múlt héten ,hogy vált be a meglepi szelód??

lololololo 2014.09.27. 12:08:51

@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: ÖSszes reaális lenne, de a Tottenham nem hiszem,hogy nyerne. Elég gyenge egy csapat lett és eddig is sok meccsen a szerencsének közönhették a győzelmüket.

Az a meccs attól függ,hogy hogy játszanak az Arsenal csatárai. Ha megint ilyen lófitty módon akkor X ,ha normálisan akkor 2 gólos Arsenal győzelem

norbert100 2014.09.27. 12:08:53

@airxonix alias x.x.x.x.x: felejtös arsenal siker az 100% hogy nyerni fognak csirkéket simán megverjük ez nem is kérdeés egy ur van londonba csak is az arsenal hajráá fiuk

Gólvadász 2014.09.27. 12:19:43

Mai fő overes tippem: Paks-Debrecen 2.5 fölött.

Zsolti a békaaa 2014.09.27. 12:20:02

Sziasztok! pár hete figyelem az oldalon a hozzászólásaitokat, próbálok okosodni, kihalászni a használható tippeket... vannak nagyon ügyes kommentelők, akikre érdemes odafigyelni és okosan összekombinálni tippjeiket a saját megérzéseimmel és észrevételeimmel, persze jönnek olyanok is akik bedurrantanak egy-két butaságot és összezavarják az embert... a héten szinte minden nap voltak szelvényeim (200Ft-os szelókat engedhetek csak meg magamnak) amelyek éppen elmentek, de tegnap végre a Ti segítségetekkel is jött az egyik!!! Hajrá, csak így tovább! ;)

kepfeltoltes.hu/view/140927/IMG_20140927_120024_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Sanyi91 2014.09.27. 12:20:12

Hali!

Feltünt nekem egy meccs ami nagyon szúrja a szemem.

Malmö-Mjalby V 8,75-ért.

Malmőnek jövőhéten BL ha minden igaz..a bajnokságot vezetik 8 ponttal...simán belefér most egy vereség. Nálam ez sima DV.
2000-Ft-al meg is durrantom neten mind a két opciót.

Sanyi91 2014.09.27. 12:25:06

A Másik ilyen meccs az a *(1-0)Köln-Bayern D 3,70-ért. Ahogy elnézegettem az előzői meccseiket simán benne van simán. Kölnbe nem nagyon megy a Bayernek a foci mostanában. Ez is felkerül egy szelvényre aztán hátha.

Gólvadász 2014.09.27. 12:27:54

Mu mérlege a West Ham ellen elég meggyőző.

Ozman 2014.09.27. 12:36:16

Sziasztok!

Mai megérzések,és meglátásaim:

Lille H
Lorient H
Wolfsberg H
Bilbao H
Zwolle H
Olympiakos V
Basel H

Döntetlenek:

Dortmund
Benfica
Paks
Sturm Graz
Liverpool
Crystal P.

Meglepik:

Malmö D/V
QPR V
Freiburg H
Reims V
Dunaújváros V

Sok sikert mindenkinek!!!

Kubay 2014.09.27. 12:37:13

@Zsolti a békaaa: Én is Zsolt vagyok, üdv! Szép szeló, sok ilyet még!

Rumpelstilsk 2014.09.27. 12:40:12

Sziasztok! Egy-két mérkőzés gondolat-ébresztőnek:
Blackburn - Watford = X(1)
Celje - Domzale = X(2)
Huddersfield - Millwall = a stat. X-re
B. Bystrica - Kosicemutat. = X-szagú

Nottingham - Brighton = 1(X)
Dukla Praha - Jihlava = 1(X)
Nagyobb eséllyel hazai:
Gaz Metan, Strömsgodset, Grasshoppers

Talán lepi lehet (persze mind nem lesz):
Brno - Plzen = 1X
Platanias - Asteras Tripolis = X2
NAC Breda - Ajax = X1
Belchatow - Pogon Szczecin = X2

Napi ajánlat (most kettő, hogy lehessen választani):
Ipswich - Rotherham = hazai
M. Sza-ranszk - Ufa = hazai

Megannyi Mákot Mára Mindenkinek!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 12:41:13

Ural 2-2 ezt szépen összehozta a CSZKA...

norbert100 2014.09.27. 12:44:27

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: rémelém csak megnyerik a végén a mecset CSZKA

nando79 2014.09.27. 12:45:36

@Barca86: szia!

A netest még csak most kezdem összerakni. Először valószínűleg élőzök egy kicsit, aztán 4 körül rakok terveim szerint egy 3-4-szeres szorzós szelvényt.

Amit élőzni akarok az a liverpooli derbi. nézek belőle pár percet, de így elsőre esélyesnek érzem az 1. félidő gólt, a mindkét csapat lő gólt, illetve a 2,5 overt. Sajnos a tippmixpro-n nem lehet gólszerzőre fogadni (máshol meg most nincs pénzem), de én egy Balotelli gólt is esélyesnek gondolok.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 12:47:04

@norbert100: szerintem megnyerik, majdnem fél óra vissza van még és egy kicsit rá is kapcsoltak most szerintem.

Zsolti a békaaa 2014.09.27. 12:51:50

@Kubay: üdv! :) köszi, hajrá! ;)

norbert100 2014.09.27. 12:54:57

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: nem is értem miért musa kezd egy közepes focista doumbia 8 szor jobb játékos mint ez

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 12:55:31

@norbert100: Doumbia 2-3!! ezt szépen kiharcolta!
közben: Pool-Everton kezdő
www.eredmenyek.com/merkozes/OWW3JpZc/#osszeallitasok;1
a vendégeknél ott van Besic a kezdőben :D

norbert100 2014.09.27. 12:56:16

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: enyi a külömbség a két játékos között ott aq gol doumbia 3-2

Gólvadász 2014.09.27. 13:00:42

Ne felejtsetek el ma meglepi szelót rakni.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:00:50

@norbert100: ezt Musa nem harcolta volna így ki, Doumbia jobb testfelépítésű játékos, Musa-t simán elnyomták volna legalábbis nem lett volna ideje egy védő szorításában plusz még átemelni a kapuson a labdát.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:06:24

szerintem az Everton ma ki fog kapni!
1. félidőben tuti lesz gól

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 13:06:42

Azért kemény,hogy ebbe a bomba erős evertonba kezdő a Besic és érdekes az is,hogy úgye az aston villába is van 1 ex fradi játékos!
magyar focista miért nem tud,p-be ki kerülni!?

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:09:39

Már tudom miért kapott 5gólt Romában a CSZKA...
a Bayern is kifogja őket tömni, pakolom is hendivel a Németek az tuti!

norbert100 2014.09.27. 13:09:42

ilyen nincs 3-3 a csska hihetetlen

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:14:23

DOUMBIA 3-4 EZ AZ EMBER KEGYETLEN!!!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:15:44

Nem is tudom mit keres Moszkvában...
3ember állt vele szembe és köztük elrúgta a labdát a rövidbe

norbert100 2014.09.27. 13:16:04

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: ugy ahogy mondod nem ius értem miért csere minden mecsen

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:18:44

@norbert100: ez a CSZKA védelme úgy ahogy van sz.r, a Bayern nagyon csúnyán megszórja majd őket!

idegenben jó az X 2014.09.27. 13:24:20

Sziasztok!
Sok sikert mindenkinek mára!

Visszaolvasva látom h nemigen került szóba a Chelsea. Szerintetek elhozza a meccset? (már csak ez kellene az egyik szelómhoz) Egy kicsit nyugtassatok meg hogy igen:):)

B0untyHunt3R 2014.09.27. 13:31:25

Üdv all!

A veszprémiekre 1.20as odds vendégként reális ? Vagy hagyjam a fenébe ?

Bayern V
MKB V

Eddig amit egy duplához néztem.

Kubay 2014.09.27. 13:39:13

Vezet a Mjallby :)

stlouis44 2014.09.27. 13:43:15

hello mindenkinek...jó kis meccsek vannak ma...remélem nyerünk is valamit....

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:44:52

@Maceo!: Besic bal támadó középpályást játszik XD

Maceo◥◤ 2014.09.27. 13:46:36

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Ez a Balotelli gyerek egyre csúnyább... :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 13:54:35

egész jól indul ez a meccs! meg is raktam 1,5overre az 1.félidőt :D

B0untyHunt3R 2014.09.27. 13:56:19

A Bayern megint hulladék kéezdővel fog felállni , nem tudjátok ?

stlouis44 2014.09.27. 14:07:52

góóóóóóóóóóóóllllll Nizzzzaaaaaa....juhuuuuuu

SUHANC 2014.09.27. 14:15:21

@BOUNTYHUNTER: Neuer - Rafinha, J. Boateng, Dante, Juan Bernat - Lahm, Xabi Alonso - Robben, T. Müller, M. Götze - Lewandowski
annyira azért nem rossz :)

Sztí 2014.09.27. 14:18:24

@Kubay:
gyerünk Darmstadt kell a 2 bundesliga2 V :)))

Sztí 2014.09.27. 14:31:26

beteljesedni látszik!!!
fújjjjják leeeee!!!!!

Sanyi91 2014.09.27. 14:36:35

kocsog malmö nem adta le a meccset...pedig megörültem 0-1-nél:D

ibracadabra09 2014.09.27. 14:36:47

am kosárba csak engem zavar a Barca 1.99es oddsa?? 1.99 kb le se szokott esni.. pedig én őket tenném..

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 14:37:34

gyönyyörű ez a májmedence-egerton meccs is....
örülhetünk, ha lesz gól, aztán közbe nekem overba kell... :@ :@
ennyit a nagy angol "rangadókról"...

Sztí 2014.09.27. 14:45:57

óóó Darm ne tedd velem!!!

lololololo 2014.09.27. 14:56:07

PSG-nek az oddsza miért megy fel ennyire? Nem játszik IBra vagy mi ? :D

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 14:58:10

@4int: Ma az is iksz lesz meg a roma is :D

MKrisz12 2014.09.27. 15:03:22

@4int: Nem fog játszani ez biztos, de hétközben sem játszott és nyertek, úgy tudom a BL meccsen már játszani fog.

B0untyHunt3R 2014.09.27. 15:04:24

@SUHANC: Köszi! Remélem így is jönnek ki a pályára, mert a múlt héten is beharangoztak egy hasonlót aztán volt ott ne mulass, Götze, Lewa, Xabi csak a 2. félidőben lett becserélve.

balazsb1987 fogadoguruk forum · http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=fogadoguruk 2014.09.27. 15:21:09

2 szeló ment próba szerencse alapon:

*(1-0) 1. FC Köln - Bayern München D 3,70
Schalke - Dortmund D 3,35
Freiburg - Leverkusen H 3,95
Southampton - QPR V 7,10
NAC Breda - Ajax H 4,00

4/5 alaptét várható: 168630

És egy 2 napos:

VfB Stuttgart - Hannover H 2,05
Bolton - Derby County V 1,98
Ipswich - Rotherham H 1,88
Real Sociedad - Valencia D 3,20
Sassuolo - Napoli V 1,83
Marseille - St-Etienne D 3,30

500---->73735

Legyen szerencsénk!

norbert100 2014.09.27. 15:26:14

szerintetek gyöz ma az ujpest???

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 15:35:10

JAGIELKA TE JÉZUS MEKKORA BOMBA GÓÓÓÓL 1-1

lololololo 2014.09.27. 15:35:15

Huh de jó,hogy nem raktam meg a Liverpoolt. 1-1

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 15:38:44

@Maceo!: :D
nem volt valami hű de jó meccs

b3lgae 2014.09.27. 15:42:04

@ibracadabra09: Hello!
Te 2 meccsre raksz nagyobb összeget vagy 3-5-re kisebbet? Szögleteknél, félidőben. (ma elég sok meccs lesz 16:00-kor egy időben, Angol pl, chs.) Hogyan fogod rakni őket? (ugye 2 meccsnél olyan 1.6-8 körüli odds jön, 5-nél meg 3-4 kirüli, nem tudom, hogy az ideálisabb)

ibracadabra09 2014.09.27. 15:42:32

Schalke mar vezet is! Sztem nyernek is! Max 1-1.. Vagy 2-2

Gólvadász 2014.09.27. 15:43:49

www.flashscore.com/match/GxIGgzBA/#standings;table;overall világ egyik legprémesebb bajnoksága,egyik se akar nyerni az aranyesélyesek közül,mert a meglepi többet fizet,mint a bajnoki cím.

ibracadabra09 2014.09.27. 15:44:11

@b3lgae: az idealis h nagycsapatokra, pörgös meccsekre, olyanokra ahol inkabb keves volt! Es plusz 4 ennyi. Oda tenni. Mert liverpoolon se volt annyi masodikban mint elsöben.

Gólvadász 2014.09.27. 15:48:03

Moncao milyen undorító csapat,még jó,hogy lekéstem.

Gólvadász 2014.09.27. 15:49:14

Kapaszkodjatok meg,hamarosan kezdődnek a prémier liga meccsek. Nincs jó előérzetem.

B0untyHunt3R 2014.09.27. 15:52:40

Bayern v
Real v
3khuf x 2.2

Bayern v
Real v
Zenit D
Chelsea 0-1 D
200huf x 30

ibracadabra09 2014.09.27. 15:55:26

Hat ott mar x nem lesz :D egyik ismerösöm mondta h tutira nyernek, en mondtam neki h max x de h kikapnak mert eleg jo formaba vannak szerintem. Dortmundbol meg hianyzik Reus

stlouis44 2014.09.27. 15:57:26

NIZZAAAA nyeeeert....juhuuuuuuuuuuuu...ez megalapozta a 7végét....

Statistika tipstera 2014.09.27. 15:57:36

Hajra schalke gyerunk. Gyalazzatok

b3lgae 2014.09.27. 15:59:41

@ibracadabra09: És te körülbelül mennyit szoktál pakolni egy vagy kettő ilyen pörgősebb meccsre, (ahol eddig nem volt sok szöglet)?

B0untyHunt3R 2014.09.27. 15:59:56

@ibracadabra09: Üdv , mi ment mára ? Nyomjátok még a szögletest karervinnel ? Tegnap a Mainz szöglet jött neki ha jól gondolom.

ibracadabra09 2014.09.27. 16:04:44

@b3lgae: hat ha lenne fent penzem ami nincs igy nem beszelek. Shalke 2felidö plusz 4re 100ezret is siman!

@BOUNTYHUNTER: most neten nincs penzem mert kiutaltam maradek ami bentmaradt meg elment. Am mara nekem: Bayern, Veszprem, Barca, Bilbao 4es ment vegül. Kivancsi leszek! Hajra es bizok benne h leesnek!

Buci11 2014.09.27. 16:04:59

SEGÍTSÉG!!!!!
Sziasztok! Most jöttem a lottózóból és az alábbi szelvényt akartam 15.40-kor feladni!
125 V Veszprém
143 V Man. City
144 H MU
157 H Ipswich
158 HD Nottingham
Még volt idő de a gép azt írta ki, hogy KÖZPONTILAG LETILTVA!!! Nem oddsmodosítás volt, mert akkor azt írja ki, hogy felfüggesztve. ilyenkor várunk 3-4 percet és mehet tovább! De a rohadt zerencsejáték azt nem írja ki, hogy melyik meccs van letiltva és akkor kihúzom gyorsan és a maradék meccseket megjátszom! ÁHHH? NEM!!! Azt azért kötve hiszem, hogy mind az 5 meccset letiltották! És ezek nyomoztatnak velünk az APEHHAL karöltve, ha fos szolgáltatásuk miatt külföldön játszunk! Az eszem megáll!!! Most kíváncsi vagyok nyertem volna, vagy sem !

Misticus 2014.09.27. 16:06:11

@stlouis44: Üdv!
Wolfsburg - Bremen 6.20V
MIT GONDOLSZ LEESIK?
MÚLT HÉTEN JÖTTEK AZ AZONOS ODDS-OK!

vécés jóska 2014.09.27. 16:06:46

@Buci11: Ez durva, és ilyenkor mindig szokott jönni :S MU meg Bajner már vezet is

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 16:06:54

MU meccsre pakoljátok a sok gólt!! meccs előtt tettem a 1,5fölöttet az 1. félidőre 2es oddsért, ajándék!!

Tutifix 2014.09.27. 16:09:53

Buci11 pedig bejövös szelo lehet a veszprém

b3lgae 2014.09.27. 16:09:54

@ibracadabra09: Hát jó.
Félidőben itt leszel még? (kb. 16:45-kor? Akkor lesz az angol meccseknél félidő, a németeknél meg egy 5 perc múlva) Szeretnék kérni majd egy két tippet pár meccsre amit jól meglehetne pakolni, de csak hogy ha nem fáradtság neked.

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 16:10:31

@ibracadabra09: én is x-re gondoltam a dortmundot! :)

stlouis44 2014.09.27. 16:10:38

ez nagyon nehéz...Wolfsburg nagyon jó kis csapat, eddig nem volt szerencséjük....a QPR-t tettem...de sok sikert, ha tetted...én nem tenném

Tutifix 2014.09.27. 16:10:51

Buci11 pedig bejövös szelo lehet a veszprém

vécés jóska 2014.09.27. 16:11:07

@Buci11: Már szinte be is jött a szelód :( de ez ne vedd magadra, életem során kb 7-8 szelvényt nem tudtam feladni hasonló okokból és mind jött volna! Murphy...

Buci11 2014.09.27. 16:12:31

@vécés jóska: Igen, már a City is vezet, meg a Bajner brigád kettővel megy!Elhoztam a kinyomtatott érvénytelen szelvényt, és nekik megyek, ha nyert volnaa!! Ugyanis nem kaptam meg a részletes tájékoztatást, és így én lennék nyeregben. Most árgus szemekkel nézem ezt az eredménysort!

ibracadabra09 2014.09.27. 16:18:50

@b3lgae: okok. Pill es ranezek.

@Buci11: nekem is volt hasonlo es nem irt ki semmit, de oddsmodositas volt nalam. Lehet ott is az volt.
@Az ATM a bajnok: kivancsi leszek!

Buci11 2014.09.27. 16:19:16

@Tutifix: Hellóka! Már vagyok! Most mond meg! a CSZKA, Darmstadt, Celtic már jött, most ezt akartam, és nesze nem lehet feladni, de azt nem tudod, hogy miért??? Te jól állsz?

Buci11 2014.09.27. 16:21:21

@ibracadabra09: NEm, nem! ODDSmodosításnál az írja ki, hogy FELFÜGGESZTVE!!! Az más, írtam. Akkor pár perc múlva megy tovább! De központilag letiltva, az más! De mond az öt??? Írnák ki, hogy melyik, azt törlöm, azt jól van. Ennyi. DE EZEKNÉL???!!! AHHH!!

b3lgae 2014.09.27. 16:22:06

@ibracadabra09: Köszi! Sokat nézegettem a statisztikákat és azt vettem észre, hogy általában 10 meccsből 2-nél szokott lenni az, hogy az 1. félidő után nem jön be a +4 szöglet.

Scraby RM 2014.09.27. 16:24:16

Szepnapot

Valaki erti miert jatszajak Benzemat? semmit nem csinal, rossz megoldasia vannak, pedig ott ul a padon egy Chicharito...Kroos minek kell ebbe a csapatba azt sem ertem

ibracadabra09 2014.09.27. 16:24:43

@b3lgae: lever 7felett, stuttgart 8felett, schalke 7felett. Ez igy pont 2es odds.

Tutifix 2014.09.27. 16:25:07

Buci11 irtam neked barátom

ibracadabra09 2014.09.27. 16:26:38

@b3lgae: pontosan ahogy mondod! Tehat nagyobb eselyben nyersz mint ha mixelgetnel össze-vissza

lololololo 2014.09.27. 16:30:46

@Scraby RM: Benzema azért játszik mert protekciós. Tuti van valami rokona a tulajdonosok között

b3lgae 2014.09.27. 16:31:22

@ibracadabra09: Köszi, majd az angoloktól is tudsz írni párat?

vécés jóska 2014.09.27. 16:33:05

@Buci11: Nyugi Cici nem fog nyerni most nézem :)

Scraby RM 2014.09.27. 16:35:07

City. Psg, Real 11000-50000
jo erzes volt 0-2nel...

Tutifix 2014.09.27. 16:35:42

Most kezdtem rakni ezt a tippjátékot meglepetésemre 10. vagyok ha megváltoztatok valamit a nevemen akkor is hozzászámolja bakker bácsi a pontokat?

B0untyHunt3R 2014.09.27. 16:42:08

@Scraby RM: Egy darabig még padozni fog borsócska szerintem, Ancelotti bízik Benzemában.
Kroossal a részemről nincs probléma.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 16:42:57

ez a City elég hulladék, h rúgtak ezek 2gólt??

B0untyHunt3R 2014.09.27. 16:43:51

@ibracadabra09: A Bilbao lesz meleg pite. Gondolkodom egy esti szelón, amin szerepelnének, de nem merem csak max 500ftval mert a la liga ebben a kiírásban is fog valamit bohóckodni.. DE hangsúlyozom , ezt kötelező lenne hozniuk.

HobbyFogado 2014.09.27. 16:50:04

City Mangala ; Egy öngól, és egy büntető miatta, eddig a mai teljesítménye megkérdőjelezhetetlen.

Scraby RM 2014.09.27. 16:52:27

@BOUNTYHUNTER: nekem olyan is-is jatekos, a palyan van, de nagyon nem tesz hozza semmit, barnincs mas a helyere ugyhogy mind1 is :)

ibracadabra09 2014.09.27. 16:53:23

Bayern löhetne meg 1et!!!

@BOUNTYHUNTER: az lesz, de illene ilyen rossz kezdes utan otthon egy Eibar ellen nyerni.

MKrisz12 2014.09.27. 16:56:00

@ibracadabra09: Tessék, ugyan nem a Bayern lőtte, de odaszámolják ezt is:D

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 16:56:29

@ibracadabra09: ott van nekem is kő hendibe csak nehogy beszopjon egyet :D

B0untyHunt3R 2014.09.27. 16:58:38

Ha a Real meccs végén ~18:00 előtt nyertes a szelóm, akkor azt kifizetik mondjuk 19:00 körül ?

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 16:59:56

City b+ ajánlom hogy nyerj.....
röhej....

Maceo◥◤ 2014.09.27. 17:00:41

@Az ATM a bajnok: 2:0-ról 2:2 :D atya ág... az mi már :D

MKrisz12 2014.09.27. 17:07:14

@BOUNTYHUNTER: Nincs mit, leghamarabb holnap reggel tudod kiváltani.

Közben Blackpool-Norwich 1-0
Érdekes ez az utolsó az elsők ellen című dolog milyen gyakran fura eredményeket hoz

dani154 2014.09.27. 17:14:35

@BOUNTYHUNTER: igen kifizetik....99%-ba este 7 óra körül jóváírják azokat az eredményeket amik 15:30 és 16:00-kor játszanak....:)

ibracadabra09 2014.09.27. 17:17:53

@b3lgae: szögleteim leestek ha tetted.

ibracadabra09 2014.09.27. 17:18:50

Barca nyer? Legutobbi 0-0 utan illene otthon.. Es akkor mar csak Bilbao kell amine bizok nagyon!!!

Iscream86 2014.09.27. 17:19:35

Nem csak ő tette(ha tette:) ) De köszi a tippet! Jöhet még majd máskor is hasonló!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 17:20:12

Rooney piros, remélem elmeszelik 3meccsre, mert amit eddig játszott a szezonban...(a mai meccset nem nagyon nézem)

Statistika tipstera 2014.09.27. 17:23:08

Schalke jesz mivan dortmund ?!
Stuttgart ok
Cardiff gyerunk 2-1
Real ok lesz

Gólvadász 2014.09.27. 17:26:17

Jol van Kristály Palota,ez az,mondtam ma nem nyer a Leicester.

ibracadabra09 2014.09.27. 17:28:23

@Iscream86: akkor jo ha többen. Dortmundon hany is volt? Vagy 6-7 azt nagyon ereztem es 100ezerrel 1.30ert tiszta 30izgulasmentesen 45min alatt se. Most telorol vagyok meg mas programom is van igy annyira nem követem meg ugye irtam h nincs neten penzem.

2014.09.27. 17:29:10

M. City kapuját azonnal bedeszkázni!!!
Pro-n arra tettem, hogy egyik félidőt megnyeri.
0-2-nél már egyszer hátradőltem :)

Nehéz a sportfogadók élete!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 17:29:45

AZTAK.RVA MEKKORA OLLÓZÓS GÓL A SOTO MECCSEN!!! 2-1

vécés jóska 2014.09.27. 17:31:08

PSG-n megbuktatják Blancot? Hetek óta hallani hogy áll a bál, remélem jön a Toulousom, de félek szokásos PSG X.

Scraby RM 2014.09.27. 17:31:45

@ibracadabra09: szeva uram
mi van ezzel a Pdg-vel? mar csak ok kellenek az 50.000es szelom hoz, persze ha nyer a city...van ero ebben a bagazsban Ibra nelkul?

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 17:33:04

@vécés jóska: jaja Ibrának külön baráti köre van a csapatnál és szinte csak őket játszatja, mert fél Ibra lesújtó haragától Blanc :D
a többiek akik padoznak, azok lázadnak Blanc ellen.
volt valami ilyesmi hír most nem rég

Statistika tipstera 2014.09.27. 17:35:01

Hull egyenliteni fog Hivatalos

dani154 2014.09.27. 17:35:17

egy borwich nem tud megverni egy blackpoolt vicc gyerünk már 1-2 most !!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 17:36:07

vezet a Fulham!
Leeds gól jöhetne, X2be raktam mind2őt.
innen loptam az oldalról :D

vécés jóska 2014.09.27. 17:36:43

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Jaja, Ibra, Maxwell (Ibra legjobb spanja), Verratti meg van der Wiel a csókosok, a többiek Cavanival az élen a lázadók :D de már hetek óta el vannak durvulva a dolgok, azóta X2-őzöm őket és nyeregetek is, most 1-1, hajjaj :)

b3lgae 2014.09.27. 17:37:39

@ibracadabra09: Az angoloknál is raktam 3-at 2-szeres oddsra, az is bejött.
A tiedet is, meg ezt is 5000-el raktam. Laza 10000 profit :)

MKrisz12 2014.09.27. 17:40:07

Lol Norwich 3-1, 2 perc alatt:D

B0untyHunt3R 2014.09.27. 17:40:22

@Scraby RM: @dani154: Kösz. Meglátjuk :))

Estére :

Újpest V
Bilbao H
Lille H
Levante DV
Cseh kosár

Ezek tetszenek .

vécés jóska 2014.09.27. 17:40:24

Közben a nemzet BB-je, Nem érdekel Bálint megint nem játszik, zsinórban talán hatodszor. Szép munka!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 17:42:37

@vécés jóska: most én is raktam volna pro-n az 1x-et, de bent van az összes pénzem 1 szelón :D

Odds vadász 2014.09.27. 17:43:09

Eddig jól állok. :)

16:00 153 Brentford - Leeds V 3.20
ez elég elmenni látszik lévén 82.perc és 2-0 a Brentfordnak. Most legalább megtudtam a korábbi kérdésemre a választ. Hát ezért 3.20 a Leeds oddsa :P

ok 132 FC Köln - Bayern München V 1.38
16:00 157 Ipswich - Rotherham H 1.88
München jött. Ipswich 2.0-ra vezet.

ok 159 St. Mirren - Celtic V 1.33
18:30 189 Dordrecht - Vitesse V 1.83
Celtic jött, lehet drukkolni a Vitessenek :)

ibracadabra09 2014.09.27. 17:43:19

@b3lgae: ennyi, sztem már magad is rájöttél hogy kell! ;)

@Scraby RM: hát az van h én ma nem is tettem őket. folyamatosan ment fel az odds Ibra nélkül meg ma nem nyernek.. sztem x lesz. arra tippeltem volna meccs előtt.. eddig jó lenne.. de remélem h nem lesz igazam és nyersz!!

vécés jóska 2014.09.27. 17:44:40

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: úúú én is szoktam így járni a kötsögduda Pro miatt, aki van mikor másfél nap után írja jóvá a nyeréményt :SS

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 17:46:05

@BOUNTYHUNTER: Újpest V az nekem is nagyon tetszik, kösz hogy emlékeztetsz :D

Gólvadász 2014.09.27. 17:46:29

pfuj MUUUU,a vér megfagyott bennem.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 17:48:31

@vécés jóska: úgy néz ki, ha félidei gólokra teszek, akkor csak a meccs lefújását követően fizetnek ki...
úgy h még várnom kell pár percet, mert most lesz vége a MU meccsnek.

b3lgae 2014.09.27. 17:50:56

@ibracadabra09: Kezdem érezni :D. Még a fél hétkor kezdődő osztrákokat is megnézem (3 meccs lesz, bundesliga), azoknál sokkal jobbak a statisztikák, de majd meglátjuk.

kétszázegykettő 2014.09.27. 17:51:00

hali. verona szrtm nem kap ki:) dv 2,95 odds:)

Scraby RM 2014.09.27. 17:51:03

Gyerekek, ki kellene szurkolni ezt a psg-t es akkor jönne egy szép 50.ezer ft-os szeló :)

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 17:51:28

Sunderland x okee:) arsenal hajra!!!!!!!

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 17:52:11

Crystal palace is jott 2,60-ert:)

vécés jóska 2014.09.27. 17:54:52

Húú nyertem a MU-val, de többet se teszek rájuk, iszonyat bénák még mindig, ma sem érdemeltek győzelmet.

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: nagyon gyenge ez a Pro, remélem azért fog fejlődni idővel...

norbert100 2014.09.27. 17:57:20

nekem ez lenne a szelvényem szerintetek jöhet??

györ

arsenal

bilbao

lille

legia warso

6000- 81,500 ft jöhet szerintetek

norbert100 2014.09.27. 17:58:16

arsenal

györ

lille

legai warso

bilbao

6000-81500 ft jöhet szerintetek jo lehet????????????????

Statistika tipstera 2014.09.27. 17:58:19

Ha arsenal ok 55000
Igy is mar 11000kb

Gólvadász 2014.09.27. 17:58:52

nem kevés papireredmény volt ma. Most már nem merem tenni a Roma-t.

B0untyHunt3R 2014.09.27. 17:59:28

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Elvben ezt a pápát verniük kéne, a rangadó adta lendület miatt, de egy halvány X is ott figyel azért.
Necc.
Egyéb esti meccsekről vélemény?

ExtremTippek 2014.09.27. 18:01:15

Holnap nagy téttel (20-50000 ft) dobnák meg pár meccset, összesen úgy 3-4-es szorzó jöjjön ki. Tudna valaki tuti (persze manapság mi a tuti..) meccseket mondani? Gondolok itt kosárra, kézire, esetleg focira..
Megköszönném a segítségeteket előre is!
Üdv, Dávid

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 18:01:40

@vécés jóska: nem hinném.... nem fejlődött semmit sem mióta megcsinálták

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 18:05:32

VERONA CSEREPAD LUCA TONI +sAVIOLA+JUAN ROMSN RIQUELME

Gólvadász 2014.09.27. 18:05:57

Kemény verseny folyik itt Mrd és M Krisz között.

Buci11 2014.09.27. 18:06:07

@vécés jóska: Kedves Jóska és Társaim! Akkor ugye menjen a pi...ba a Szerencsejáték Rt. aki nem engedte feladni a szelómat 15.41-kor és amit 4 óra körül megírtam itt Nektek! Ugyanis nyert volna, ráadásul a Nottingham döncije miatt a 13,6864-es oddsu szelvényem és 3 ezerrel akartam rakni!!! Mennyi is az? Ja csak 41 ezret vettek ki a zsebemből??? Frankó! Már megy szekennelve a reklamácóm az SZRT-nek, majd bemásolom Neketek a választ! 2-3 nap múlva szoktak válaszolni! Ha nincs elfogadható magyarázat, perelek!!!! Megvannak a példányok, amiket kinyomtatott a gépük!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 18:09:35

@BOUNTYHUNTER: meg ahogy néztem a rangadót, megérdemelten nyertek. van 1-2 ügyes, technikás játékos az Újpestben. (Suljic,Bardhi,Simon Krisztián) meg kavarták a Fradi védelmét párszor!
Bilbao otthon ugye nagyon erős, 2x egymás után nem fognak kikapni hazai pályán a bajnokságban az biztos! attól függ mennyire készülnek a jövőheti BL-re, meg hogy mennyire bírják ezt a heti kb. 2meccset.(BL,Bajnoki,Spanyol kupa) nálam is Hazai, de nem biztos még hogy bevállalom!
Lille-n nem tudok ki igazodni, elvileg nyerniük kell, mivel hazai pálya, erősebbek, vendégeknél eltiltott, blablabla, de nekem teljesen kiszámíthatatlan ez a Lille, úgy hogy alapból kihagyom őket mindig.
Rayo megerősödött, míg a Levanta eléggé gyengélkedik ugye, a DV tetszetős!
a kosárhoz meg nem értek :D

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 18:10:16

arsnal ma tuti kikap,ennyire foss kezdőt,már nevetségessssssssss

norbert100 2014.09.27. 18:11:16

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: arsenal

györ

lille

legai warso

bilbao

szerinted jo lehet

6000- 81500

Maceo◥◤ 2014.09.27. 18:11:39

Nah léptem Roma győz !!! MTK MTK MTK :D

MRD_044 (törölt) 2014.09.27. 18:12:36

8/7 a találati arányom, grat Mkrisz a tied is húzott,

Szerencsét!

Fradiguru 2014.09.27. 18:14:17

Hali ismét

b@sszus reggel írtam ,hogy x -lesz a Liverpool -Everton
én ba rom meg nem raktam
ej megint azok a megérzések

MKrisz12 2014.09.27. 18:15:38

@MRD_044: Köszi, neked is grat!:)

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 18:17:03

@norbert100: csácsá, el se kezdem, mert sajnos a Győr viszi ahogy látom :S
nem szabad magyar focira rakni, max csak 2-300forintot poénból!!!

B0untyHunt3R 2014.09.27. 18:17:44

_Montpölié nagy X nekem
_Lille H ? -> csütörtökön mennek németbe a Wolfsburg ellen
_Bilbao H ? -> kötelező lenne otthon behúzni
_Levante - Vallecano ? -> DV a részemről tisztán.. a Levante 1db gólt rúgott eddig 5 meccs , antifoci
_Cseh kosár -> furák az oddsok, megérzés
_ATM -> szerintem nyernek a matracosok, de nem nyúlok a meccshez
_Zwolle H ? -> ez a tabella alapján akkora H, hogy X lesz :DD

norbert100 2014.09.27. 18:27:43

ELEGEM VAN EZ EGY AKKORA VICC KOMOLYAN MONDOM BÁRMIT RAKOK MINDIG ELMEGY TÖBB HONAPJA NEM TUDOK NYERNI

EZ AZ MTK MECS EGY KÉSZ VICC TÁMADÁS NÉLKÜL NYERNEK A MTK HIHETETLEN GYÖR LEFOCIZTA ÖKET ERRE ÁÁÁÁ INKÁBB NEM IROKL SEMMIT

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 18:31:59

@norbert100: nagybetűbel csak ÉN írhatok!!te még új vagy itt nem tudhattad,szóval most az egyszer elnézem neked,magam és a blog neváben is!
de,többször előne forduljon!!világos??

Gólvadász 2014.09.27. 18:32:56

@MKrisz12: én nyertem a tippeitekkel és köszi.

Zsakfos (törölt) 2014.09.27. 18:36:43

@norbert100: @2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: az kemény :D még bukta után is röhögtem egy jót :D

mikib 2014.09.27. 18:38:07

Sziasztok

Hogy áll a vasas meccs? Hol tudom nyomon követni?

MKrisz12 2014.09.27. 18:38:36

@Gólvadász: Nincs mit, igyekszünk, majd jó tippeket adni holnap is:)

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 18:40:56

MA MINDEN NÉMET ÉS SPNAYOL KÉZI MECCS FÉRFI DÖNTETLEN LESZ A BL ÁRNYÉKÁBA!!HIVATALOS!!!

fullkajak 2014.09.27. 18:41:28

122 D 12.50 Brazília-Cseh - 164 H 1.93 Montpellier - 191 H 1.70 Zwolle. 41 odds.

Gólvadász 2014.09.27. 18:42:02

Bilbao meccsen mér esik a hazaiakra a szorzó? Ez sima hazai lessz.

norbert100 2014.09.27. 18:43:43

NHL NYEREGETTEM 5000 FORINROL INDULTAM ÉS 950 EZERIF FELVITTEM ÉS ABBOL JÁTSZOK

Gólvadász 2014.09.27. 18:46:18

Estére mivel sok papíreredmény vol,ezér egy gólos agymenést rakok:
Bastia gól
Atalanta gól

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 18:48:25

@norbert100: vegyél vissza mert különben fél órán belül kivágnak innen!

vécés jóska 2014.09.27. 18:50:34

Nem akarok beleszólni, de miért a Norbi gyereket szidjátok, ő belé kötöttek, na mindegy...

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 18:55:20

Inkabb szurkoljatok nekem az arsenalert! :D mar csak az kell

Gólvadász 2014.09.27. 18:56:50

Psg-től leckét vehet sok csapat,hogy kell idegenbe X-et csinálni :D

vécés jóska 2014.09.27. 18:58:33

@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: nem panaszkodhatok, nyilván ebben a szakmában is érezhető a válság hatása, kevesebb borravaló, több a sz*r, de eléldegélek. Plussz jól jön a tippmixen nyert jelentős hozam, így jut whiskyre és a barátnőmre is bőven lóvé.

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 19:03:18

NÉZZTEK MEG A NÉMET +SPANYOL KÉZI MECCSEKET,MOST!!ÖSSZES MECCS DÖNTETLEN LETT

vécés jóska 2014.09.27. 19:08:24

@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: ez enyhe túlzás, de jó szakembernek tartom magam és a kollégák is elismernek. Én felügyelem többek között Miskolc, Tiszaújváros, Mezőkövesd főbb nyilvános WC-it plusz mobil WC-k exportjával is foglalkozok, szóval sok a meló sokszor.

Gólvadász 2014.09.27. 19:10:54

Érik a mai fő overes tippem a Debrecen meccsre.

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 19:15:21

aki ma nem nyert az béna!!
real ok
barca ok
ajax ok
vitesse ok
veszprém ok
chelsea ok mu ok
mc ok

vécés jóska 2014.09.27. 19:19:44

@MKrisz12: Pron tettem 10 meccset, 2esélyeket, 8 már bejött, már csak a Debrecen X2 és Puskás 1X kéne, erre 0-2 :(((( 5 ezerből 41 ezer. lesz ebből vajon 2-2? ha nem, akkor remélem kiesnek és Benczés eltakarodik, ezzel a kerettel első 5-ben kéne végezni

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 19:21:48

@MKrisz12: kíváncsi vagyok Vikiék hogy oldják majd meg, hogy bentmaradjanak!! :D :D

MKrisz12 2014.09.27. 19:24:14

@vécés jóska: Közvetíteni nem közvetíti semmi, de nem hinném, hogy egyenlítenének:(

vécés jóska 2014.09.27. 19:24:21

@Az ATM a bajnok: Sztem ha kiesnek, a felcsúti Ramszesz kibővíti 18 csapatosra a Mennyeit, így bentmaradnak :/

MKrisz12 2014.09.27. 19:26:18

@vécés jóska: Pont ezt akartam írni, úgyis volt szó már tavaly róla, hogy több csapat lesz, csak akkor nem volt gond a bentmaradással, így letettem róla:D

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 19:28:09

@Az ATM a bajnok: Habár ide "csak" az Arsenal kell, nagyon szurkolok!!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 19:34:31

FLORENZI GÓÓÓL 20-25RŐL LAPOSAN

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 19:34:47

DEBRECEN 8-12.LESZ A BAJNOKSÁGBA.DE KUPA DÖNTŐVEL EL INDULÓ LESZ!!!!

Odds vadász 2014.09.27. 19:35:24

3 szelóból kettő jönni látszik, egyedül a "buli"-m ment el. :D
Már csak a Vitesse kell. Csak nem bukják el az előnyt, remélem :)
Jó nap a mai.
Az Anderlecht, Besiktas, Sparta Praha, is nyerésre áll. Ha a Pool, Dortmund, Psg nem szívott volna, azt mondanám full papírnapunk van, így csak majdnem :D

Odds vadász 2014.09.27. 19:37:33

Roma is hozza... ezaz :)
Na srácok én holnap felmarkolom a mai nyereményem, dobok egy 200-as szelót és hátradőlök, mert a mai napot vissza kell nyernie az irodáknak, tutira elmebeteg eredmények lesznek :)

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 19:41:00

Gervinho kiosztott most 2gólpaszt, de Florenzi és Destro is ziccert rontott 5-6 méterről... vicc

ibracadabra09 2014.09.27. 19:42:46

Na mar csak Bilbao kell!! Be kell huzni! Este nezem is. Hajra akinek kell!

2014.09.27. 19:43:14

Ááááááá! De jó erre hazajönni foci, ivás után. A kombim elment, ahogy szokott, de a Nizza megérzés egyelés megint beakadt!!! Egyedül azt bánom, hogy esélyt adtam a ruszkiknak a nagy szorzók miatt a héten. Pedig ha magamnál vagyok, akkor az Apollon Limasszol-t és valamit mellé nyomtam volna tovább. A holnapi napot már átnéztem reggel, nekem ez szoptató napnak néz ki. Nem fogok úgy járni, mint múlt vasárnap, hogy háromból semmi. Majd ha jön a feeling tolom és bepöccentem mellé a kockát is, ne kelljen sokat agyalni! Jöjjön mindenkinek minden!!!

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 19:45:15

Pofám leszakad. Mocskos tottenham 2x jut el a kapuig és 1 gól

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 19:45:35

Tuttenham gól..
közük se volt a meccshez amúgy... :(

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 19:45:37

AZTAK.RVA MEKKORA ROMA GÓÓÓL 30RÓL A KINT ÁLLÓ KAPUSNAK
DESTRO!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 19:46:26

30ról? bocs, 40ról! be a filóba pattanás után.
a forduló gólja lesz az tuti!

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 19:48:13

Na hol lesz X a Benfica 2-0már JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

1600ból 7500 üti a markom, ha bekaad, szal bevédem! :D :)

2014.09.27. 19:49:43

Tudom sokszor sok marhaságot írok, de ez talán csak a gondolatmeneteim része. Csak egy gyenge tanács holnapra: aki a Rosenborg-ra tesz az egy tulok!

vécés jóska 2014.09.27. 19:55:26

Puskássssss, de utálom őket, de hozhatják a lóvét, jupiiiiii

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 19:56:12

eebből a dvscből miért válogaott bárki is????
ennyi erővel a kis paksból is lehetnének,ők legalább mitiváltak lennének 1.válogaott meccseiken

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 19:56:13

OTT A GYAKADÉMIA!! :D :D 2-2

MKrisz12 2014.09.27. 19:57:16

@vécés jóska: Nekem a győzelmük kellene, de még van idő és még megvan az esély, hogy győzzenek (legalábbis több, mint 0-2-nél)

vécés jóska 2014.09.27. 19:58:49

@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: csak Varga Józsi van ott Pali keretében ha jól tudom

vécés jóska 2014.09.27. 19:59:38

@MKrisz12: na szurkolok, nekem már jó így, de akkor legen 3-2!

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 20:01:47

néézzzétek a német és spanyol kézi meccseket

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 20:03:21

Ott az Arsenal!!!!!! NYERNI KELL!! Sokkal jobbak és nyerni is fognak!

MKrisz12 2014.09.27. 20:04:05

Puskás vezet:DDDD Igennnnnn

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 20:04:11

ott a gyakadémia mekkor félidő v vége h voplt te jóóó ég!!! :D :D

vécés jóska 2014.09.27. 20:05:21

@Az ATM a bajnok: ezért szép a Mennyei, itt nem az esélyeket nézik a csapatok, hanem az oddsokat :)

2014.09.27. 20:09:38

Még egy "szép" érv utólag a Nice mellett! A Hercegségben is kell ám a lóvé!!! Mi "kismókusok" meg tömhetjük beléjük, ha gyengék vagyunk!

TippMikszáth Kálmán 2014.09.27. 20:09:58

@Az ATM a bajnok: MaxBet-es csóka mára is ígért egy HT/FT bun.dameccset 30-as szorzóért...

MKrisz12 2014.09.27. 20:18:36

@Morli Holect: Gondolom, majd utólag kiposztolja, hogy erre gondolt

vécés jóska 2014.09.27. 20:21:52

utolsó percben bukok 40 ezret :DDDD kikap a lokiiii

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 20:24:08

@Csak a Diósgyőr! *1910*:
MOCSKOS TUTTENHAM...
SEMMIT SE CSINÁLT EGÉSZ MECCSERN KB...

MKrisz12 2014.09.27. 20:25:02

@vécés jóska: Ejjj, sajnálom ez a bosszantó, hogy nem bírnak ki ennyi időt

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 20:27:29

@Az ATM a bajnok: A sz*rzenál hihetetlen. Végigtámadja a meccset 70%-os birtoklással, de kb mint egy sajóbábony. Ezzel egyidőben bocsánat a sajóbábonyiaktól..

vécés jóska 2014.09.27. 20:28:10

@MKrisz12: ez van, nem akasztom fel magam, sírok egy keveset, aztán megy az élet tovább :(

stlouis44 2014.09.27. 20:41:35

úúúúúúúúúúúúúúúúúúriiiisiteeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeennnnnnnnnnnnnnnn......ESTORIIIIILLLLLL GÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLL

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 20:41:53

Egy kis off, hazánk kiváló politikusától, L. Simon Lászlótól:

"azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél."

Kinek mi a véleménye erről?:DDDDDDDD

trixibelle 2014.09.27. 20:45:01

@Csak a Diósgyőr! *1910*: a marhája és ezt még komolyan is gondolja

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 20:50:12

Besiktas ember előny!
de úgy se nyerik már meg sztem.
eléggé hulladék csapat a Besiktas...

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 20:51:42

@trixibelle: Hát én körülbelül felsírtam, mint 1 napos koromban:D 50%-ban a "poén" miatt, 50%-ban a megdöbbenés miatt, hogy ezt egy FELNŐTT, állítólag intelligens lény mondta. És az egészben valóban az a félelmetes, hogy ő ezt komolyan is gondolta. Van még hova fejlődni, szegény tepsifejnek..:D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 20:52:02

@Csak a Diósgyőr! *1910*: ezek után megkérdezném, hogy ugye nincs diplomája?!

TippMikszáth Kálmán 2014.09.27. 20:53:59

@MKrisz12: Megnyugodhatunk, Birmingham - Fulham :)

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 20:55:05

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak:

"Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet 1996-ban, majd magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1998-ban. Ugyanitt PhD-ösztöndíjas."

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 20:55:54

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak: " Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet 1996-ban, majd magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1998-ban. Ugyanitt PhD-ösztöndíjas."

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 20:55:58

@B79: khm :D :D
így még többet is hozhaaatt!! :D :D
Estoril vagy döntetlen Estoril v Benfica
(Dupla esély) 27/09/2014 Egyik sem 15.00 Függőben

MKrisz12 2014.09.27. 20:56:57

@Morli Holect: :D Akkor megúszta a Puskás, hogy kivizsgálják ezt a meccset, ami egyébként szerintem tiszta meccs volt;)

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 20:58:00

és ottt a góóóóll!!!!
így duplán ynertteeeem XDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
JEJEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

B79 2014.09.27. 20:58:41

@Az ATM a bajnok: én is örülök :) (ha így marad :D :D :D )

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 20:58:54

ezen a Besiktason kajak szakadok. sz.arabb a pályája mint a Paksnak és ezek a játékosok... azok meg még a Paks játékosaiknak a szintjét sem ütik meg :D

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 20:59:38

@MKrisz12: 1 Estoril vagy döntetlen Estoril v Benfica
(Dupla esély) 27/09/2014 Egyik sem 15.00 Függőben

ezt kifizettettem 3 percee :D :D
meg még ott a mixes szeló, hát ez most nagyon faccán összejött!! :D :D

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 21:00:41

@B79: levédtem újra XDDDDD
250ből jön 2500 felett, de így legrosszabb esetbe is 11000 körül kerestem ezen a meccsen!! :D :D

MKrisz12 2014.09.27. 21:00:47

@Az ATM a bajnok: Akkor grat, mostmár behúzza, mert emberelőnyben nem szúrják már el:)

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 21:02:03

@Csak a Diósgyőr! *1910*: "szegényes az oktatás, szerény agy koptatás"...
inkább legyen politikus mint tanárként osztogassa a nem létező eszét...

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 21:05:52

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: márcsak azért is, mert így meg milliók sorsáról döntenek, a szintén ret*rdált politikustársakkal együtt.. :D

ibracadabra09 2014.09.27. 21:19:10

akit érdekel a hnapi elképzelésem..
Valecia nem nyer
Sociedad-Valencia 1x
Indokok: Mind2 csapatnak ez lesz a 3. meccse 1 héten belül. De Sociedad 1 nappal többet pihenhetett. Valencia bombaforma. Tehát itt az ideje a botlásank is.
2. utolsó 6 egymás elleni az 6-0 a Sociedadnak.
Valamint a Sociedad otthon elverta a Realt is ne feledjük.. sztem bevállalható én teszem. Ez csak megérzés mielőtt valaki kritizálni kezdene, hogy miért veretem a Valenciát. Hát pont ezekért.

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 21:29:33

@B79: @MKrisz12: köszi! :D
ha nem egyenlít ki az Estoril, és nem cash outolok a jó pillanatban, akkor most 6000rel kevesebbem van :D

Gólvadász 2014.09.27. 21:32:33

Debrecen over 2.5 ,mondtam.

Lampard54 2014.09.27. 21:41:09

Sziasztok.
Grat aki ma nyert.Pár nap óta megint szüneteltetem a mixet.
Látom újra itt van a mókamiki :D Most visszalolvasva jót röhögtem :D

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 21:43:48

Angol 3. vonalba 14db jamaicai focista játszik!!!!kissé megdöbbentő

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 21:45:09

Angol 3. vonalba 14db jamaicai focista játszik!!!!kissé megdöbbentő
2.osztályba is játszik 9
PL-be nem tudom mennyien

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 21:50:00

Panathinaikosz - Niki Volosz 11.5 V
Standard Liege - Lierse 8.75 V
Twente - Utrecht 8.1 V
Metalurg Skopje - Paris SG 9.00 D
Kolding - Flensburg 9.00 D
Lens - Caen 2.75 H

holnapi tuti 3/6

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 21:52:44

ATM-Sevilla 4-0!!!!!
NÉZTÉTEK??
MICSODA JÁTÉK VOLT TE JÓÓÓ ÉG!!!

B79 2014.09.27. 21:53:48

@Az ATM a bajnok: jó volt néztem! Sevilla érthetetlenül maga alatt volt.

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 21:54:48

Panathinaikosz - Niki Volosz 11.5 V
Standard Liege - Lierse 8.75 V
Twente - Utrecht 8.1 V
Metalurg Skopje - Paris SG 9.00 D
Kolding - Flensburg 9.00 D

Vagy ebből az 5 db eseményből kiválasztok 3at és felnyomom 3/3-ba 3*1000-ért várható nyeremény kb 250.000 lenne és csak 3 meccs 2nél is kb 80.000 jönne

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 21:58:44

@B79: Simeone visszatért!!
RESZKETHET MINDENKI!! :) :)

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 22:02:17

Azért érdekes az is, hogy a 2 legnépszerűbb meccs bukott.

1; Arsenal - Tottenham 1:1 (82.67%-8.90%-8.43%) 2.301.800€ - 247.942€ - 234.689€

2; Liverpool - Everton 1:1 (78.69%-12.12%-9.19%)
1.913.740€ - 294.799€ - 223.547€

Viszont a megfigyelés, miszerint az 1.70 H lesz, ma is jött a Zwolle személyében. Tegnap Braunschweig jött. 1.70 V is beesett ma a Benfica személyében. Érdemes ezekre odafigyelni. Holnap 1.70 V a Fenerbahce

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 22:04:26

BUFFON MEGFOGTA AZ ATALANTA 11ESÉT!!!
ÉS KÖZBEN 0-2
ATALANTA-TEVEZ 0-2!!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 22:08:21

Mondjuk az is érdekes, hogy Chiellini csak sárgát kapott. pedig gólhelyzetben kitőrőjátékos (1 az 1ben szemben állt Bufonnal a támadó)
úgy hogy ennek pirosnak kellett volna lennie...

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 22:08:53

@Csak a Diósgyőr! *1910*: Kettő legnépszerűbb meccs,nyilván angol ofgadóirodánál a két angol meccs a legnépszerűbb főleg városi rangadók!!ez tök alap

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 22:13:24

@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: Az is tök alap, hogy mindent jobban tudsz mindenkinél. Görög fogadóirodánál néztem a városi rangadókat (OPAP) :)

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 22:22:22

Tamás Krisztián úgy kapott meghívót a válogatott keretébe, hogy pályafutása során még egyetlen felnőtt bajnoki meccsen sem lépett pályára.

karervin 2014.09.27. 22:29:28

Hello, tudtok egy jó streamet a bilbao meccsre, ami tableten is jó? Köszönöm!

Lampard54 2014.09.27. 22:36:39

Holnap sajnos nem nagyon lesznek kijövős oddsok:
1.55: 0
1.58: 0
2.85: 0
3.25: 1
6.35: 0

B0untyHunt3R 2014.09.27. 22:39:13

Zwolle H
Rayo D + V
Cseh kosár
Lille H

ismét jött..

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 22:40:02

nekem amik holnapra tetszenek X2be: Valencia,Espanyol,Lyon.
ez a 3 pro-n 2,92

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 22:40:53

Chehovszki Medvegyi férdi kézilabda csapata leutóbbi BL szereplésénél 4 döntetlent játszott
előtte szintén 4et
2vel előtte 3 db döntetlenre volt képes,igazi döntetlen specialista

Ha idei szezont nézzük Chehovszki Medvegyi és a szkopje tulaja tök jó viszont áppolnak így valószínűsithetően 1 döntetlen összehoznak(szerintem orsozországban majd)
a csoport másik résztvevője a celje,ahol hihetetlenül nagy anyagi gondok vannak,szóval ők is vevők lesznek minden bizonnyal 1-2 döntetlenre

mondju ka legjobb csoport döntetlen reményében az a kiel csoportja skpje és a breszt tulaja nagyon jóban vannak seha ligába mennek mindketten valamint csoport tagja még a Prvo Plinarsko Drustvo aki szintén seha ligás
csoport tagja a la rioja aki tavaly szintén hozott össze döntetleneket a bl-be,valamint csoportba van még a kiszámíthatatlan psg,aki bármikor kikaphat bárkitől

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 22:42:21

@BOUNTYHUNTER: Grat!
pro-n jött a Juve,Roma,City és a Bayern.
tippmixen meg kell még holnapra a Milan V

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 22:42:58

Ez az olasz foci igen csak nézhetetlen,kivéve,ha fogdsz 1 csapatra

karervin 2014.09.27. 22:44:39

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: köszönöm! Melyik az, amelyiken nyer a bilbao? :)

B0untyHunt3R 2014.09.27. 22:44:53

@karervin: Üdv. Jött tegnap a szögi ?
@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Szép. Holnapra kell valamit alkotni , ismét.

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.09.27. 22:45:17

ÁLLÍTSÁTOK ÁT AZ ÓRÁTOKAT HAJNALI 3-KOR 2-RE

karervin 2014.09.27. 22:45:56

@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: ja, gyenge az egész serie a. A nézők is fogynak szépen.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 22:49:19

@karervin: az pro-n volt, az elment.
újpest,besiktas,bilbao és atm-sevilla 1. félidőben 0,5nél több gól.
az újpest és a besiktas x-elt, a félidő gólos jött, a bilbao meg 0-0ra áll eddig, de már mind1...
@BOUNTYHUNTER: nehéz lesz!
@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús: most az utóbbi 2kommentedre annyit mondok, hogy egyikkel sem mondasz hülyeséget!

karervin 2014.09.27. 22:50:57

@BOUNTYHUNTER: persze, simán. 20 perccel a vége előtt megvolt.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.09.27. 22:51:41

@karervin: jaaaj, azthittem hogy a szelómat kérded...:D jóvan,fáradt vagyok már :D
remélem mindegyiken nyer a Bilbao! most készülök pro-n megrakni hogy nyerik a meccset, csak megvárom míg felmegy 1,95ről pont duplára :D
meg persze még gondolkodom rajta, mert eddig elég gyengén játszanak...

zeniot 2014.09.27. 22:55:19

@2168as szorzó azt hiszitek,hogy a babis hús:
Van még rá egy hónapnyi időnk.
ne kapkodd el.

Panthera 1 2014.09.27. 22:56:05

Üdv! Az órátokat majd 1 hónap múlva állítsátok át!
www.pontosido.com/oraatallitas/

Őszi óraátállítás

Az Európai Unió szabályozása alapján a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapján ér véget - az idén október 26-án hajnali háromról kettőre kell visszaállítani az órákat.
eduline.hu/kozoktatas/2014/9/10/oszi_szunet_felmeresek_oraatallitas_GJHF62

karervin 2014.09.27. 22:57:08

@BOUNTYHUNTER: meg tettem még estudiantes-velez szögletet is tegnap, az is sima volt. A héten nem hibáztam szögletet.

vécés jóska 2014.09.27. 22:57:34

Most akkor mennyi az idő???!

Lampard54 2014.09.27. 22:59:02

@Csak a Diósgyőr! *1910*:
1.7-re még nem figyeltem :)
Reggel mennek az oddsok.
Jó éjt mindenkinek.

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 23:02:12

@Lampard54: Jó éjszakát!!!:) Majd figyeld az 1.70-es szorzót!

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: :DDDDDDDDDDDDDDDDD MEGINT!

Panthera 1 2014.09.27. 23:05:21

@karervin: Üdv! Ahhha! Megtettem Monaco-t Gasquet ellen!:)) Igaz ma kikapott Murray-től,amit sejtettem,hogy bekövetkezik....
Shenzhen
Sztem Murray elveri Robi-t,mert neki égetően szüksége van a pontokra és a tornagyőzelemre a Masters miatt.
Kuala Lumpur
Nishi - Benne döntő lesz meglepire,ahol Nishi-t várom befutóra.

drékó 2014.09.27. 23:11:04

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Szép jó estét barátom!! A holnapi kínálatot nézted már?? Esetleg tudnál ajánlani, 3-4 eseményt?? Gondoltam így késő este a legprofibbtól kunyerálok!! :)) remélem, nem baj Gepi, barátom!! :))

Panthera 1 2014.09.27. 23:14:27

ATP WORLD TOUR
Ezek a játékosok már kvalifikálták magukat a Masters-re,még 5 hely kiadó.
- Djoko
- Fedex
- Rafa
www.atpworldtour.com/

Csak a Diósgyőr!*1910* 2014.09.27. 23:15:23

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: :D Most amúgy a nevetés közben eszembe jutott, hogy új módszerre akarok ráállni, mégpedig a jó öreg duplázósra:D

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 23:16:04

Bilbaora 2,40 van élőbe!!!!!!!!!!!!!

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 23:33:32

@ibracadabra09: nagy vicc lenne, ha 0-0 maradna....

ibracadabra09 2014.09.27. 23:39:09

@Az ATM a bajnok: pedig az lesz.. vicc... ilyen mérleg után otthon nem hozni egy Eibar ellen.. olyan mákom meg még sose volt mostanság h 80min után nyert a csapatom..

ibracadabra09 2014.09.27. 23:41:30

nem hiszem el csak ez az 1kellett volna... Realt is tehettem volna.. áááh

Panthera 1 2014.09.27. 23:41:33

@drékó: Szeva drékó pajti!
199.M. Marquez (H), J. Lorenzo (D), más (V) nyer 1.25 H 5.00 V >> Nagy valószínűséggel Marqo nyer Aragóniában.
Nekem megvan Marqo 2 szelvényen még 1.38-ért. Holnap megint megteszem és bevédem a más opcióval,ami kereken 5.00-ös odds. Sztem nagy eséllyel megy neki az Aragón nagydíjnak az emberem,mert ez a kedvenc pályája és ráadásul hazai pályán is motorozik. Jorge sztem nem nyeri meg a futamot,mert nemcsak lassabb a mocija,hanem az időmérőkön sem jött ki a lépés neki és a 3-dik sorból indul. Aki veszélyes lehet rá az Pedrosa,Iannoe és a Doki.
A teljes rajtlista:

Név Csapat Motor
1 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda
2 Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda
3 Andrea IANNONE Pramac Racing Ducati
4 Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
5 Cal CRUTCHLOW Ducati Team Ducati
6 Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
7 Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
8 Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda
9 Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati
10 Aleix ESPARGARO NGM Forward Racing Forward Yamaha
11 Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
12 Hector BARBERA Avintia Racing Ducati
13 Yonny HERNANDEZ Energy T.I. Pramac Racing Ducati
14 Hiroshi AOYAMA Drive M7 Aspar Honda
15 Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda
16 Scott REDDING GO&FUN Honda Gresini Honda
17 Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing Honda
18 Nicky HAYDEN Drive M7 Aspar Honda
19 Alex DE ANGELIS NGM Forward Racing Forward Yamaha
20 Danilo PETRUCCI Octo IodaRacing Team ART
21 Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport PBM
22 Broc PARKES Paul Bird Motorsport PBM
23 Mike DI MEGLIO Avintia Racing Avintia

www.p1race.hu/hir/aragon_idomero_20140927

249.Videoton - Diósgyőr 1.65 H 3.45 D >> 60-40% nálam,mert a Vidi egész jól tolja,de azért benne van a dönci is a meccsben....

255.Rosenborg - Aalesund 1.53 H >> A stat a forma és minden mellette szól. Halványan benne lehet a dönci,de sztem otthon leakasszák a 3 pontot.

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 23:46:17

ez a blbao......
ejbár meg nem primera division szint....

Panthera 1 2014.09.27. 23:50:06

250.FTC - Haladás 1.35 H >> Csak a győzelem elfogadható számomra. A Hali most nem jó a Fradika viszont igen.:))

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 23:52:10

HÁT EZ KÉSZ!!!!
ÚRISTEN BILBÓ!!! XDDD

ibracadabra09 2014.09.27. 23:52:14

na jólvan menjenek a jó b,...ba oda!! otthon nem nyerni!! csak ők kellettek volna nagy 0.. bánom h nem a Realt tettem.. húú de ideges vagyok most!!

Az ATM a bajnok 2014.09.27. 23:55:17

@ibracadabra09: @karervin: vicc ez a csapat...
eibar 12 emberrel védekezett kb egész meccsen, bilbó meg egy értlemes helyzetet nem bírt összehoizni...
asszem idén EL hely se lesz nekik.... :(

Panthera 1 2014.09.27. 23:56:42

240.Marseille - St-Etienne 1.75 H >> A Marseille vezeti a tabulkát és a stat is mellette szól. Azon kívül a Marseille előtt nincs tétmérkőzés hatályos időn belül,viszont az Eti EL meccset játszik a Dnipro-val a tali után.
2014/09/28 21:00 FB
Marseille - St-Etienne

2014/10/02 21:05 EFC
St-Etienne - Dnipro

karervin 2014.09.27. 23:56:47

@Az ATM a bajnok: nem is erőltették annyira, menjenek el, ahova valók.

ibracadabra09 2014.09.27. 23:57:52

@Az ATM a bajnok: őszintén sz..rok rá h mi nem lesz nekik!! ilyen játékkal semmi ne legyen.. Mai tétem:
Veszprém, Bayern, Barca, Bilbao 40ezer
Veszprém, Bayern, Barca, Bilbao d 8ezer

így lett plusz 4.. de húú de ideges vagyok!!!

Holnap ezt a 2 meccset robbantom!!!
Napoli nyer
Fio nyer
ez a nagytétes

fio bevédve x-el az a kisebb

Panthera 1 2014.09.28. 00:17:40

@karervin: Egyik sem meggyőző! Elviekben jobb játékosok ellenfeleiknél,de amik mostanában történnek a tenisz világban az már egy kicsit sok nekem. Favoritok úgy szállnak el mint a Fecskék....
Halep-et Mugu és Baroni csinálta ki,pedig ezeket hoznia kellett volna a jelen világranglista 2.helyezettnek.
Kuzni sincs top formában,mert az elmúlt 5 talijából mindössze 1-et nyert meg,de Hanti is elmondhatja magáról,hogy nem érzi a labdát. Kuzni sztem azért behúzza!

Panthera 1 2014.09.28. 00:24:59

225.Groningen - Willem II 1.75 H 3.35 D >> A Groningen jól megy hazai gyepen....60-40%

Panthera 1 2014.09.28. 00:34:19

Jó8 mindenkinek...Ahoj!:))

karervin 2014.09.28. 00:35:05

@Gepárd $ Most én adogatok!!: hantu gyenge. Halep meg most ezt behúzza. Csak pici az odds sajnos.
süti beállítások módosítása