okt 08 2014

2014.41.hét 2.forduló csütörtök


Múlt heti hivatalos eredményt ITT találod.
Sikeres vadászatot!
Ha nem működne, akkor itt vadássz!

 

" Ami túl biztos, az úgysem jön be " (gabx)


A bejegyzés trackback címe:

https://tippmix.blog.hu/api/trackback/id/tr496771725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bakker. 2014.10.08. 17:08:10

A mai mottóhoz tartozó rövid mese:

" Vannak olyan események, amik már annyira egyértelműek a számomra, hogy már csak ezért is balul sülnek el. Vannak ez által olyan kicsi szorzók, amiket egyszerűen nem éri meg megfogadni, mert azért a lehetséges száz forintért kár tízezret kockáztatni. Sőt, szinte pénzszivattyúra asszociálok, ha egy 1,05-ös szorzót látok. Nem tiszteletlenségből az ennyivel esélyesebb csapattal szemben, de az ilyen kimenetelt nem célszerű megfogadni. Nagyobb a kockázat, mint a lehetséges haszon. Kockázat persze mindig van, de jobb, ha kisebbségben marad a haszonnal szemben, pontosabban ez a célunk."

www.sportfogadas.org/cikk-a-sportfogadas-tizparancsolata-259.html

Disemal 2014.10.08. 22:37:54

Vitoria
Coritiba

3,22 @ 5000

hajrá estére! :)

bakker. 2014.10.08. 22:57:17

Idéznék egy kommentet az EB selejtezők első fordulója után:

thomas76 2014.09.10. 22:19:29
@Walter Sobchek:
"Az EB mezőnyét felemelték 16-ról 24-re vagyis csak a mozgássérültek nem jutnak ki és a nagy csapatoknak nagyobb a mozgásterük(portugál,holland,stb)elég akkor nyerniük, amikor már a vége felé jár a selejtező és le vannak maradva majd akkor kell tenni a portugálokra mikor már MUSZÁJ nyerniük a kijutáshoz addig felejtő.
A nagyobb csapatok játékosai a VB után alig pihentek nem elég,hogy jön a bajnokság még ez a nyomorult EB-selejtező is itt van a nyakukon ami majd csak 2 év múlva lesz(EB a franciáknál)addig még sok víz lefolyik a Dunán"

Ezzel teljesen egyet értek,a Portugálok a VB-re is csak a pótselejtezőn jutottak ki.
Ez a lebonyolítási rendszer, kedvez a nagy csapatok linkeskedéseinek.

A 25 meccsből a kisebb odds 13x, a nagyobb 9x, a középső odds pedig 3x jött ki a Bet oddsai szerint.

Ha a mérkőzéseket időrendi sorban ketté veszem, és megjátszom minden meccsen a legnagyobb oddsot, 12 eseményt 3/4 ban, és a 13 eseményt 3/4-ben akkor most jó kis pluszban lenék.
Ha napi bontásban játszottam volna 3/4-ben a nagy oddsokat akkor vasárnap 8 esemény 3/4-ben 3 nagy odds jött ki, hétfőn 9 esemény 3/4-ben 2 nagy odds jött ki, kedd 8 esemény 3/4-ben 4 nagy odds jött ki."

Például ilyen eredmények születtek:
Ukrajna - Szlovákia 0-1 V 4,55
Észtország - Szlovénia 1-0 H 3,95
Csehország - Hollandia 2-1 H 3,75
Izland - Törökország 3-0 H 3,50
Bosznia-Hercegovina - Ciprus 1-2 V 13,00
Portugália-Albánia 0-1 V 11,00

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:01:06

@bakker.: Én ezeket már rég ösmerem, de szembesítettek a hiányosságommal, amit el szoktam követni.

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:03:46

@bakker.: Amúgy úgy szól, "suszter maradjon a kaptafánál", nem cipész, de gondolom ezt te is nagyon jól tudod!!!

bakker. 2014.10.08. 23:05:11

@zsetonos Emlékezzünk! Csurog, Zsablya, Mozsor.: Tudom, ezeket a "törvényeket" hamar megismerjük, csak betartani nem mindig sikerül :)

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:08:54

@bakker.: Már nagyon rég nem sponzoráltam semmit, de önkéntes száműzetést vállaltam.
Hamarosan jelentkezem:)

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.10.08. 23:11:37

*(0-5) Anglia - San Marino 1.64 H
Aalborg - Szeged 1.96 V

odds:3.21 tét: 38 vagy 48 ezer

bakker. 2014.10.08. 23:11:54

@zsetonos Emlékezzünk! Csurog, Zsablya, Mozsor.: Köszönettel veszem, örülök, hogy visszatértél. Sok sikert az EB-szelvényedhez!

B0untyHunt3R 2014.10.08. 23:15:09

Estét. Kéne a Boston hazaira.. ha nem húztam volna félre akkor a D is elég lenne :DD..

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:16:25

@bakker.:
2168as szorzó Telek Manci K!rutka RudiJohnny Filpo 2014.10.08. 22:13:22
@zsetonos Emlékezzünk! Csurog, Zsablya, Mozsor.:
sok itt a lelkes amatőr

DE amikor ilyen "rég barátom" megszólít, hááááát elönt a melegség!!!!

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:20:34

@bakker.: Hagy gonoszkodjak már egy kicsit. örülök, hogy visszatértél
nem kel vessző, elnézést!

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.10.08. 23:23:34

@zsetonos Emlékezzünk! Csurog, Zsablya, Mozsor.: ki leszel tiltva 25 évre!!jó magaviselet esetén 18 évre!
msot már mindegy!! ez már hivatalos

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:25:47

@bakker.: Amúgy csak a jövő héten fog realizálódni a vállalásom, mert szombaton megyek a Less Nándor emléktúrára a Bükk hegységbe, amit ki nem hagynék semmi pénzért, nézz utána.

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:29:37

@2168as szorzó Telek Manci K!rutka RudiJohnny Filpo: Ezt vártam tőled "öreg barátom", de tényleg köszönöm a Gyakadémia tippet, MANCÍT vedd le, és én leszek a legnagyobb tisztelőd!!!

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.08. 23:40:38

@bakker.: Realizálódni????????
Hiszen én Magyar vagyok!
Teljesítem.

Petr83 2014.10.08. 23:42:32

Köszönöm azoknak akik tegnap beírtál Nadal gyengélkedését, hozott kis pluszt

Joci10 2014.10.08. 23:52:54

sziasztok hol tudom kővetni a brazil és az mls meccseket tud valaki valami infot mondani hogy hogyan állnak kőszőnőm

kuntnerada 2014.10.09. 00:14:37

Románia - Magyarország ? szerintetek mehet a H simán ? tippmixben nincs hazafiasság :D 20 rugo menne rá !

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.09. 00:17:25

@kuntnerada: HHHHHA nyernék vele, akkor se!!!

Nincs más meccs????

kuntnerada 2014.10.09. 00:19:27

@zsetonos Emlékezzünk! Csurog, Zsablya, Mozsor.: igazából viccválogatott vagyunk :D tutink tartom :D mint a Holland Kazah 2.5 over :D

zsetonos Emlékezz Csúrog, Zsablya, Mozsor. 2014.10.09. 00:25:57

@kuntnerada: Negyvenet tegyél rá, vagy a házad!!

A viccet félretéve, én akkor sem tennék a bocskorosokra , ha az életem múlna rajta, Főleg a MAGYAROK ellen nem.

Én így érzek.

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 01:15:23

@zsetonos Emlékezzünk! Csurog, Zsablya, Mozsor.: sportfogadást az érzelmekkel nem szabad keverni!!
@kuntnerada: szerintem X lesz..xarok vagyunk, de a románok se sokkal jobbak..!!

Panthera 1 2014.10.09. 01:20:18

Hajnalt!
Sztem X főleg ezért,mert nagy többsége a fogadóknak hazaiba húzza. Fix le fog menni a románok odds-a szombatig....

Petr83 2014.10.09. 01:27:12

Annyit beszél róla mindenki, hogy már nem meri rakni az ember.
Hd-ba meg nem éri meg

SUHANC 2014.10.09. 01:27:13

@Gepárd $ Most én adogatok!!: hello. és federer, holnap simán fog nyerni, vagy megint döntő szett tiebreak, kínlódás? na meg az angolok rúgnak 6-ot? röplabda? többet nem kérdezek...

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 01:31:35

@SUHANC: igen, nem, nem, nem, USA szerintem....

turul1920 2014.10.09. 01:34:57

Sziasztok!
Reggel Berdych is simán kikaphat a tegnapiakhoz hasonlóan jó szorzóért. Már nem tud kiesni a nyolc közül. A Murray Ferrer győztese pedig be jut a jelenlegi nyolcadik Raonic helyett. Vélemény?

SUHANC 2014.10.09. 01:36:54

@Az ATM a bajnok: őszintén szólva nekem egyenlőre csak a kolding tetszik, federertől tartok csak top 20 as az ellenfele...kína ma röpiben nagyon gyenge volt és pár már szenvedtek egyet dominikával. :(
nálam az angolok megrúgják a 6-ot.

Panthera 1 2014.10.09. 04:55:52

@SUHANC: Üdv! Sztem Fedex nem könnyen,de megcsinálja az angolok lőnek kb 5 gólt,tehát hendi H,D és a röpibe Kína és USA talán behúzzák.

Panthera 1 2014.10.09. 05:03:14

003.R. Federer - R. Bautista Agut H 1.17
029.Kína - Dominikai Köztársaság H 1.14
033.Breszt Meskov - Kiel V 1.17
035.Montpellier - Toulouse H 1.15
037.M. van Gerwen - D. Winstanley H 1.20

2.159 odds

Panthera 1 2014.10.09. 05:17:23

Ivo Karlo: Ha jönnek az adogatásai,akkor szoros lesz a tali és akár ki is szerválhatja Berdy papát....
Tiebreak sztem lesz és ott Ivo a nyerő! A meccsen üt kb 20 ászt...
Levédés nélkül nem ajánlott!
- Simon
- Murray
- You - Mon 3 szett!
- Djoko sima
- Fedex nyer és akár ez is lehet 3 szett!
- Pliskova
- Bou talán nyer!

bakker. 2014.10.09. 06:22:24

Sok szerencsét mindenkinek mára és dőljön a lé!

MR. P.I.M.P. (törölt) 2014.10.09. 06:32:55

szép reggelt!
mára ki mit ajánl a korngtippekből? nagytéttel menne egy duplázó!

airxonix alias x.x.x.x.x 4/5 gooal 2014.10.09. 06:36:57

megmondtam a fogot nem hagyják nyerni vagy mi! Hendi 5 v a legnagyobb tuti!de persze nem én lennék ha nem játszanám hendi xxx be

OldSchool_Man 2014.10.09. 06:57:50

Mai korongban, amikben jó esélyt látok:
HV71 , Lulea, Frölunda, Assat, Molot, Neftjanik győzelem

Döntetlen gyanús számomra a CSSZKA - Szocsi, Lada - Barsz, Torpedo - Dinamo

Ezeket én 3 szelvényre egyébként meg is raktam.

Netzus 2014.10.09. 07:04:01

Jó reggelt!

4/4-es (4 meccs,kb. 4-es odds) stratégiám ismét hozott egy nyertes szelót. A tegnapi hirtelen felindulásból és gyér kínálatból összerakott is egy meccsen ment el.
Tapasztalat, hogy az 1,5 körüli megy, így a közeljövőben vagy 1,4 körülit, vagy Tutifix kolléga stratégiájából lopva 1,7 körülit teszek be.

EB selejtezőket annyira nem szeretem, bakker is idézte Walter Sobcheket, felesleges ismételnem.
Bogarászok, ma valószínű 2 szelót indítok hétvégére. Felírom, ha valakit érdekel majd.

2014.10.09. 07:35:13

Üdv mindenkinek, végre jönnek a jó meccsek. Nem kell besz.rni, jó oddsok és rakni kell őket.

thomas76 2014.10.09. 07:47:15

@bakker.:
Köszönöm az idézetet, de látom egy picit belenyúltál a ( 4/3 vs. 3/4 ) kötés leírásba, de én nem bánom, kinek a pap kinek a papné.
Én továbbra is a 4 esemény 3-as kötésben (4/3) formációt használom, mert nekem ez az életszerűbb.

Na, de jöjjenek a meglátások, és a tippek.
„Ez a lebonyolítási rendszer, kedvez a nagy csapatok linkeskedéseinek.”
Ezt továbbra is tartom, mert a második, hely is automatikus továbbjutást ér, ezért bőven belefér a nagy csapatoknál 1-2 váratlan pontvesztés a kisebbek ellen.
A fogadók szempontjából szerencsésebb lett volna, ha csak az első jut ki azonnal a 2. 3. helyezettek meg osztályoznak még egyet, mindjárt komolyabban vennék az összes mecset.

Én ma egy Szlovák – Spanyol X-et el tudok képzelni, és Ukrajna ma sem nyer.

Az Angolok sima győzelmére NINCSEN odds.

20:45 Anglia - San Marino - - 41.00 101.00
20:45 Fehéroroszország - Ukrajna - 3.70 3.20 2.25
20:45 Liechtenstein - Montenegro - 17.00 6.00 1.25
20:45 Litvánia - Észtország - 2.25 3.25 3.60
20:45 Macedónia - Luxemburg - 1.40 4.75 10.00
20:45 Moldova - Ausztria - 6.00 3.75 1.70
20:45 Svédország - Oroszország - 2.70 3.20 2.90
20:45 Szlovákia - Spanyolország - 10.50 4.60 1.40
20:45 Szlovénia - Svájc - 3.40 3.25 2.38

Ne feledjétek, hogy csak az a tuti tipp, amit már ki is fizettek.

Sikeres sportfogadás kívánok mindenkinek!

Lampard54 2014.10.09. 07:55:16

Sziasztok.
Tegnap visszanyertem a profitomat amit az SZRT. benyelt.

Sparta Praha 1,40 OK
Fensburg 1,20 OK
Kidderminster 1,55 OK
Portland 1,60 OK
Átnézve a mai kínálatot...nekem nem nagyon tetszik egyenlőre.

MKrisz12 2014.10.09. 08:07:39

A végén még tényleg igaza lesz annak aki tegnap este írt, mert ma még tényleg csak az erdőbe vezetés megy eddig az EB-vel kapcsolatban:(

@Lampard54: Holnap a Török-Cseh és a Francica-Portugál meccseken is a kedvenc overes oddsunk van:)

Afterforever301 2014.10.09. 08:11:52

Hölgyeim, Uraim szép és nyereményekben gazdag napot kívánok Mindenkinek!
A hajnali események:
kepkezelo.com/images/rdam6ftinarsfwpaznp.jpg
kepkezelo.com/images/787w1owjy2onf8jeu9j8.jpg
kepkezelo.com/images/hjmbnp07tb02eunpkgl.jpg
Tudom tudom csak véletlenül sikerült de ez van ennek is örülök.
A mai 1000% tutkó meccsek pedig ezek :-)
kepkezelo.com/images/80je0phv4qfc0nxse15.jpg

Sok sikert Mindenkinek!

j0zef 2014.10.09. 08:28:32

@Afterforever301: szia, forintba átszámolva ezek mekkora nyeremények? amúgy gratulálok szép szelvények .

sun88 2014.10.09. 08:29:10

@bakker.: Üdv bakker! A keddi tippsoromat megnézed még egyszer ,mert én úgy látom jöttek a meccsek.

juve25 2014.10.09. 08:34:23

nem hiszem el hogy napok óta csak egy meccsen megy el a mixem:S tegnap a Partizan, azelőtt Whitlock:@ már gazdagabb lennék 50 ezerrel:@@

na ma hátha fordul a kocka?!
ez ment 4k-val:

Gerwen
Barneveld
Montpellier kézi
Kiel kézi
Spanyol foci

hátha...!

Tutifix 2014.10.09. 08:35:11

Netzus igen jól látod az 1.5 tiszta bukó az 1.7 mostanában bejövös pl.bristol city
Nézem a maít

Tutifix 2014.10.09. 08:42:37

Ma nem sok 1.7 odds van
Tampa bay
Dunaújváros talán
Szerintem az angolok csak 5-0 ra nyernek

Tutifix 2014.10.09. 08:45:39

Netzus ausztria is 1.7 volt most 1.68 nyer is

Lampard54 2014.10.09. 08:57:46

@MKrisz12:
És tényleg...Mostanában olyan overes oddsok vannak,amit eddig még nem nagyon láttam.
Holnap: Török-Cseh 2,5 over
Szombat: Francia-Portugál 2,5 over.

Netzus 2014.10.09. 09:06:21

Az 1. forduló teljes nyereménye az alábbiakra elosztva:

1. Schaffhausen H, Macedonia H, Ausztria V
2. 4/5-ben: Tampa H, Indianapolis V, St.Patrick V, Skócia H, Szerbia V - lényegében 1,7 körüli oddszos események egy csokorban.
3. 4/4-es stratégia: Ausztria V, Olasz hendi H, Norvégia V, Anglia hendi V

Netzus 2014.10.09. 09:07:08

@Tutifix 1.7 odds: Mit raksz ma? Tampa+osztrákok?

j0zef 2014.10.09. 09:07:44

bennetau-sock -ra ki mit mond ?

Lacokaa 2014.10.09. 09:07:46

aki ert az NHL-hez az irhatna par sort mik lehetnek ma a nyerok plusz x-ek

j0zef 2014.10.09. 09:10:48

nagyon jól játszik murray, esélytelen ferrer , ezt a murrayt maximum djoko verheti meg

senna 2014.10.09. 09:12:43

@Afterforever301: Szia!Nem tudom a képeket letölteni,leírnád a mai tippjeidet?

Tutifix 2014.10.09. 09:15:09

U21 portugálok nyernek ma még az odds ís jó

Pyriel 2014.10.09. 09:26:56

@Afterforever301: Ebből úgy nagyjából el is lehet éldegélni Kolléga :)

Lampard54 2014.10.09. 09:27:58

Tampa Bay-t látom azért teszik.Első megérzésem alapján én is teszem őket :)

agassi 2014.10.09. 09:33:36

melyik tutibb hogy Anglia 1x-ugyhogy 5 vagy többel nyernek-de már 5-0 is jó---vagy Moldova-Ausztria x2 ?

Lampard54 2014.10.09. 09:37:34

Melyik biztosabb mára?
Federer vagy Djokovic.
nem értek a teniszhez.Aki választ ad és ha elmenne,akkor én nem fogom "megölni".nem vagyok olyan.

Netzus 2014.10.09. 09:38:37

@Tutifix 1.7 odds: Teszem én is! (Mondjuk az 1,7-től függetlenül néztem őket.)

1. szelót módosítottam: Schaffhausen H, Macedonia H, Spanyol V, Montenegró V.

Papírszagú, de megpróbálom.

j0zef 2014.10.09. 09:51:57

@Lampard54: egyértelműen djokovic

SunsetBoy 2014.10.09. 09:52:58

Euro Jackpot Lottot ki játsza még rajtam kívűl ? :)

Nézzük a mai NHL adagot ...

Lampard54 2014.10.09. 09:53:31

@j0zef:
Köszi.
Remélem érdekli ez a Shanghai torna...Idáig eljutott.Menjen is tovább.

Lampard54 2014.10.09. 09:54:23

@SunsetBoy:
Valószínű,hogy én majd játszom :)
Tampa Bay-t néztem ki.

Netzus 2014.10.09. 09:54:28

@agassi: Én az angolokra szavazok. Hazai pálya, ellenfél és köztük ég és föld a különbség. San Marino az ukránoktól 9-et kapott, szóval az angolok is kitömhetik őket. A másik meccsnek szerintem is az osztrákok a favoritjai. Mégis, az idegenbeli meccs. X2 viszont ott is jó lehet.

Gólvadász 2014.10.09. 09:55:57

Üdv. Egy kicsit fura oddszleosztásra bukkantam:
F. Lopez-Isner 2.5 szett fölött oddsz 1.98
25.5 game-nel több odds 1.75
Ha lesz legalább 25 game,akkor nyilván 3 szettben kell legyen,mert nagyon kicsi az esélye annak,hogy egyik teniszező mindkét szettet pontosan 7-6 ra nyerje,és akkor két szettben megvan a 26 game.
Akkor már inkább arra kell rakni,hogy lessz 3 szett,és az odds sokkal jobb.

Netzus 2014.10.09. 09:56:00

@SunsetBoy: Én szemeztem vele, de túl sok infóm nincs róla, így egy fordulót várok. A lottózós csaj azt mondta, hogy a legkisebb nyeremény 8-10 € körüli összeg. Lehet, hogy elcsábulok én is! :)

Gólvadász 2014.10.09. 09:57:42

Max még egy órát foglalkozok a focin kívülii sportágakkal,utána estig csak a focira állik rá,mert ma azzal nyerni fogok.

agassi 2014.10.09. 09:58:32

@Netzus: és akkor szerinted Ute-Dunaújváros hoki x2 ? erős tipp ? és mit mondanál Macedón-Luxembrgra azis jó ods

Gólvadász 2014.10.09. 10:01:36

Szerdán az Afrika kupa selejtezőkre csak meglepikt rakok,mert Afrikába ebola járvány van,és az eupai klubcsapatok nem fogják elengedni a jó játékosokat,nem fognak kockáztatni egy ilyen mikiegér afrika kupáért,aminek a rangja a béka segge alatt van.

Pyriel 2014.10.09. 10:02:41

@SunsetBoy: Edmonton H az első nálam.

Gólvadász 2014.10.09. 10:05:01

www.flashscore.com/match/KYKi5h13/#standings;over_under;overall;5.5
Nem semmi,Frölunda egymás után 3 db 2-2 es eredményt ért el. Mai fő tippem,hogy a meccsükön kijön az 5.5 gól fölött,szép 2.55-ös odds.

MKrisz12 2014.10.09. 10:06:51

@Lampard54: Igen, ez nekem is feltűnt például nekem ezek nagyon furák:

Lengyelország - Németország: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz 1.93 - 1.69
Románia - Magyarország: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz 1.65-1.98

Mindkettő olyan mintha a 1.68-1.94-es oddspár lenne módosítva, kíváncsi leszek ezekre például, hogy mire jönnek ki

Netzus 2014.10.09. 10:06:58

@agassi: hokiban nem vagyok otthon, így arra nem mondok semmit.
Macedón-Lux: Délszláv utódállam. Hazai pályán tuti menni fognak. Luxemburg viszont évek óta nem nyert vendégként. Én macedóniát raktam.

Afterforever301 2014.10.09. 10:10:39

@j0zef: @senna: @Pyriel: Köszönöm srácok!
Majd úgy is jön mindjárt néhány jóakaró és megmondja a frankót hogy ez csak "fotosopp" :-)
Amúgy csak fricskának szántam, megmutatni hogy nem csak 1 milkából és 2 gólból lehet milliós szelvényt összerakni :-)
Csak ugye ehhez kell hogy legyen vér abban a bizonyos szervben .-)
Mai napra is dobáltam szelvényeket némi apróért,
1. SR20-B.Bystrica V 1,38
2. Leksand-HV71 V 2,05
3. Buffalo-columbus V 2,35
Pittsburgh-Anaheim H 2,05
4. Buffalo-Columbus D,V 1,44
Pittsburgh-Anaheim H,D 1,33
Minnesota-Colorado H 2,25
5. Minnesota-Colorado H 2,25
Pittsburgh-Anaheim H 2,05
6. Szlovákia-Spanyolország V 1,40
Macedónia-Luxemburg H 1,40
7. Macedónia-Luxemburg-H 1,40
Szlovákia-Spanyolország V 1,40
Ausztria U19-Lettország U19 H 1,50
Csehország U19-Észak-Írország U19 1,85

Sok sikert Mindenkinek!
Mára ennyi volt a mese.

agassi 2014.10.09. 10:11:14

@Netzus: Málta-Norvégia vendég vagy Macedon-Lux hazai tutibb nálad ?

Tutifix 2014.10.09. 10:12:11

Tippmixpro t miért nem lehet rendesen alap mobiról megnyitni

Lampard54 2014.10.09. 10:12:40

@MKrisz12:
Román-Magyar 2,5 over inkább.
Általában 1,98-s over jön ki.Fordítva,akkor 1,65-s over.

Gólvadász 2014.10.09. 10:12:53

Valaki mára duplázost keresett hokiba,neki üzenem,hogy Salzburg nyer. 2.35-ös odds,azért ilyen magas,mert utóbbi két meccsen kikapott két jóval gyengébb ellenféltől és most azt hiszik a bukik,hogy egy erős ellenféllel nehezebb dolguk lesz. Csak azt nem számolták bele,hogy azokat az ellenfeleket lekezelték,de most odapörkölnek a Linz-nek. Na az ilyent nem tudják kiszámolni a bukik,és az ő híres szoftverük se,ezt kell kihasználni.

MKrisz12 2014.10.09. 10:16:58

@Lampard54: Igen, szerintem is simán overes, viszont a német simán lehet under is

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 10:17:12

Jankovic bukta, Mörri bukta, jó kis nap lesz ez!! XDDD

Netzus 2014.10.09. 10:17:37

@agassi: Hazaira jobban szeretek tenni. szerintem egyformán rizikós, mert egyik sem világverő alakulat.

turul1920 2014.10.09. 10:17:45

@Afterforever301: Üdv! (És másnak is)
Ausztria u19 és Cseh u19 úgy tudom idegenben játszik. Attól még győzhetnek.

vécés jóska 2014.10.09. 10:17:59

A Pana - Olimpiakos kosárnál valaki vágja miért zuhan így a vendégek oddsa? 1.25? WTFFF?? 2 hasonló csapat nem?

Gólvadász 2014.10.09. 10:24:24

@vécés jóska: Nem tudom,de a kosár a leglutribb sportág az egyéni sportok mellett,itt még az 1.05 is simán elmehet.

vécés jóska 2014.10.09. 10:25:35

@Gólvadász: Vágom, azért gondoltam h bepróbálom nagy oddsért hazaiba :) vagy van mára vmi tuti?

Bii86 2014.10.09. 10:27:38

@Afterforever301: Grat! Mindenki tudja,h Photoshop volt :)) És köszi,h megosztottad a mait!

agassi 2014.10.09. 10:28:05

@Netzus: deazért a Liechstein-Montenegro vendég elég tuti nem ?

Gólvadász 2014.10.09. 10:31:07

@vécés jóska: fociba fogok kapni jó tippeket,de azt kicsit később elemzem. Hokiba nekem tetszik a Salzburg és Skelleftea.

Netzus 2014.10.09. 10:31:52

@agassi: Nem tudom, hogy milyen régóta "űzöd ezt a sportot", de itt hogy "elég tuti", az felejtős kategórai. Az 1,05 olyan simán elmehet, mint a tükörjég és az 1,95 meg jöhet tök lazán. Attól, hogy valamelyik eseménynek alacsony az oddsa még nem valószínű, hogy bejön! Lásd tegnapi Nadal bukta. 1,3 körül volt Nadalra, mégis Lopez nyer 2 vége körüli oddsszal.
A józan ész, az eredmények azt mondatják, hogy a Montenegro tuti, de láttunk már karón varjút...

Rhythm and Blues 2014.10.09. 10:32:02

Üdv!
@Afterforever301:
Grat a tegnapihoz, jobban mondva a maihoz :)
Csapatod a Colorado gyengült erre a szezonra?

Gólvadász 2014.10.09. 10:33:28

@vécés jóska: És orosz hokiba ma kijön a papírforma,mert ha ma is bohóckodnának a favoritok az mér feltűnő lenne: Magnitogorsk,Cska és Kazan nyer,sőt mindhárom hendivel fogja hozni.

Tutifix 2014.10.09. 10:36:45

Netzus ez igy nem igaz mert en már sokszor nyertem kis oddsal de 1.1 esekkel igen is számit az odds nagyon is.

Tutifix 2014.10.09. 10:37:42

Persze elmehet egy 1.05 is de ritka többször megy el egy 2 odds

agassi 2014.10.09. 10:38:24

@Netzus: 27éve nyomom , még totóval kezdtem annó, de hát itt annyira gyenge az ellenfél illene nyerni egy Vuciciccal Joveticcel..

bogabor89 2014.10.09. 10:38:31

Sziasztok! :)

Egy kis érdekesség:

Ma a Kiel kézilabda bl-t játszik idegenben..

Szombaton (2nap múlva) meg Német bajnokit a Fuchse Berlin ellen idegenben!!!

Szerintetek a mai nap lehet meglepi a Kielnél vagy szombaton? :)

Gólvadász 2014.10.09. 10:40:17

www.flashscore.com/standings/AmX3nyDF/EexEEHag/#table;overall nézzétek olasz hokiba mennyi X van,gondolták utánozzák az Olasz B focit.

Gólvadász 2014.10.09. 10:42:28

@bogabor89: Nem nyer 5 góllal a Kiel,az nagyon tetszik.

Gólvadász 2014.10.09. 10:44:33

@bogabor89: www.flashscore.com/match/zVQhD7pS/#match-summary
itt is 1.05 volt és alig nyertek kettővel,kézibe az idei szezon bohóccsapata a Kiel,érdemes ráállni és veretni őket,mert szép szorzókat lehet fogni.

Pyriel 2014.10.09. 10:46:33

@Gólvadász: Érdekes, mert a tavalyi alapszakaszban a döncik aránya még a 11%-ot sem érte el.

Most eddig több, mint 40%.

Akarnak talán egy kis mellékest keresni.

Mixbetegállat 2014.10.09. 10:51:30

@bakker.: Jó volt olvasni EB selejtező előtt ezt az idézett kommentet.Végre magyarázatot kaptam az észak írek elleni vereségre.Most már mindent értek!

SunsetBoy 2014.10.09. 10:52:06

@Pyriel:
Arizona - Winnipeg jó meccs lesz
Arizona, UFO vadászok csapata?

Netzus 2014.10.09. 10:53:16

@agassi: Boccs, nem kétségbe akartam vonni "az előéleted", csak ettől a "TUTI" szótól a hátamon a szőr is égnek ál! :D Tegnap pl. az egyik hűdeszupertutitippek face oldalon az egyik admin feltett egy szelót. Elemzett, átgondolt, kivesézett stb. azaz TUTI.3-ból 1 jött neki.
Igen, Montenegro nagyságrendekkel jobb játékos állományt bír.

@Tutifix 1.7 odds: Félreérthetően, vagy pontatlanul fogalmaztam. Arányaiban persze, hogy többször megy el a 2 körüli. De azt akartam mondani, hogy attól, hogy valaminek alacsony az oddsza, az nem azt jelenti, hogy AUTOMATIKUSAN be is következik! Én is sokáig parkolóra tettem a kis oddszokat, most mégis velük nyerek: az 1,2-szal, 1,30-cal, 1,40-nel (az 1,50 tudjuk, hogy bukó ;) )

Tutifix 2014.10.09. 10:54:02

Dallas-chicago nagy x toljátok

SunsetBoy 2014.10.09. 10:54:10

HV 71, Tampa, Wash trio megy

Netzus 2014.10.09. 10:56:33

Tampa oddsza emelkedik...

Netzus 2014.10.09. 10:58:09

@agassi: @Tutifix 1.7 odds: illusztrálom mire gondoltam! :)
Bosznia-Ciprus Bet kiosztás 1.17/8.00/21.00
A végeredmény meg ugyebár 1-2 :D

MKrisz12 2014.10.09. 11:07:51

@Netzus: Most nem azért, de a kis oddsokkal való játék nem azt jelenti azért, hogy csak úgy ész nélkül a kis szorzókat pakoljuk, a bosnyákokat egyszerűen túlbecsülték, mivel kijutottak vb-re és azt hitték, hogy akkor ez egy olyan nagyon jó csapat (igaz van néhány jó játékosuk és nem Besicre gondolok), de itt azért picit más a helyzet mivel azért Liechteinstein tényleg nagyon gyenge

Tutifix 2014.10.09. 11:10:10

Netzus kapásbol
Kiel
Montpelier
Gerwen
Kina talán

Más az u21 portugála nyer senki nem rakja

Pyriel 2014.10.09. 11:11:20

@Netzus: A' nem baj, legalább többet nyerünk.

Netzus 2014.10.09. 11:11:25

@MKrisz12: Ott a pont, ez a legpontosabb megfogalmazás (nekem is ezt kellet volna írni) :)
"Ész nélkül nem pakoljuk a kis oddszokat!" Ebben tényleg minden benne van! :)

MKrisz12 2014.10.09. 11:20:39

@Netzus: Mondjuk pont tegnap voltam nagy bajban, mert egy kötéses meccs miatt muszáj volt valamit keresnem és elég vicces, de több ideig tartott megtalálni azt az eseményt amit biztosan rárakhatok a szelvényre, mint a többi meccset (hála az égnek Dimitrovot lekéstem, Lisickiben nem bíztam és Nadalt sem mertem megtenni):D

Gólvadász 2014.10.09. 11:22:13

Muntenegro nagyon nehéz csoportba van,az ilyen Liechtenstein ellen kötelező a 3 pont. Orosz,svéd és Ausztria kemény diók lesznek.

VV Özséb 2014.10.09. 11:51:15

Lopez ma megveri Isnert, aki csak szerválni tud. 2es odds, rakn kell!

Tutifix 2014.10.09. 11:57:28

Küldök egy ilyet
0251Dallas - Chicago d 3.70
0421Bohemians 1905 - Jablonec d 3.20
0481*(1-0) Szlovákia - Spanyolország d 3.65
0531*(0-5) Anglia - San Marino d 5.30
0551Szlovénia - Svájc v 2.38
1e böl 545e jöhet

Panthera 1 2014.10.09. 11:59:48

Üdv zsenerálok!:))
Ejha! Tud ez a Ferrer,csak az a baj,hogy akkor nem játszott így,mikor megvolt Troicki ellen. Kikapott,pedig az egyszerűbb menet lett volna.
Most Djoko ellen fog játszani,amennyiben Djoko elveri Kukushkin-t.

Lampard54 2014.10.09. 12:01:05

@Gepárd $ Most én adogatok!!:
Üdv.
Remélem Djokovic nyer.Tudom nevetséges a szorzó,de a kombi szelvényembe kellet egy ilyen.

Juan Cuadrado gyönyörű haja 2014.10.09. 12:03:31

Az örmények taralékosak lesznek, a szerbek nem. Meglehet nézni wikipédián a két keretet. Esik a kettes, nyernek a szerbek.

Csabesssz 2014.10.09. 12:04:22

Na megszültem pár szelot! :) Tetekkel úgy varialtam, hogy ha egy is beakad, már + :D :D

1. Federer USA Gerwen Barneveld

2. Macedónia Spanyolország Montenegró Ausztria

3. Török-Cseh 2,5 over Norvégia Franc-Portugália 2,5 over

4. Németország Észak Írország Dánia

5. Neten all in Lopezra

bogabor89 2014.10.09. 12:05:53

Szerintem ez lesz az első szelvényem..

005 1 Metallurg Magnyitogorszk - Admiral Vlagyivosztok 1.20 6.50 8.05 Cs 14:45 okt. 09 H
006 1 CSZKA Moszkva - Szocsi 1.20 6.50 8.05 Cs 16:45 okt. 09 H
032 1 Alingsas - Kolding 6.45 11.50 1.15 Cs 18:45 okt. 09 V
037 1 M. van Gerwen - D. Winstanley 1.15 --- 4.15 Cs 20:45 okt. 09 H

Csabesssz 2014.10.09. 12:07:24

Ja tegnap beírt szelom beakadt! :)
Taylor OK
Anderson OK
Sparta Praha OK
Mlada Boleslav OK

sedrofej 2014.10.09. 12:09:33

federerre az 1,17 mi már? nem láttátok a tegnapi meccset?.. semmi érték nincs benne

Lampard54 2014.10.09. 12:14:25

Holnap még lehet venni EURO JACKPOTOT?

Juan Cuadrado gyönyörű haja 2014.10.09. 12:16:01

@Az ATM a bajnok: mi a helyzet a napitutin, megy még a veszekedés meg a másik szidása egész nap?

Panthera 1 2014.10.09. 12:18:06

@Lampard54: Üdv! Nincs mese,Djoko-nak nyernie kell,mert a két játékos között csillagévek vannak. Amúgy Kukush is jó játékos,csak hát Djoko jobb!:))

Csabesssz 2014.10.09. 12:21:06

@Szgege: nem-nem le van nyugodva mindenki, rend van és tippekrol van szó.
De ki vagy te? :D

sedrofej 2014.10.09. 12:21:59

Lopezt is lehet tenni, Isnert elveri kettőben

Sztí 2014.10.09. 12:56:18

Üdv!
@Lampard54:
Péntek 19:00-ig lehet feladni

Lampard54 2014.10.09. 12:59:27

@Sztí:
Üdv.
Köszi.
nekem azt mondták újságosnál,hogy ma estig lehet csak.Akkor rosszul tudták.

Sztí 2014.10.09. 13:05:28

@Lampard54:
én most kérdeztem délelőtt.
660 Ft egy hasáb.
Jó áron számolják az eurot, kiváncsi vagyok visszafelé is 330/euro árfolyamon számolják :D

Lampard54 2014.10.09. 13:09:45

@Sztí:
Interneten is péntek van.
Visszafelé nem lesznek olyan kedvesek :D
Biztos sokan fognak feladni.
1 hasábot én is kipróbálok.:)

Gólvadász 2014.10.09. 13:12:22

Ma is nyerni akarok,ezért egy nagyon biztonsági focis szelót raktam össze:
Macedon
Muntenegro
Ausztria nem kap ki

SunsetBoy 2014.10.09. 13:13:13

@Lampard54: @Sztí:

2,5 € egy mező külföldön, szóval itthon "olcsóbb" a kitöltése, de tény az ötös lottóhoz képest piszok drága, de jobban fizet ha nyersz
Péntek este 21:00kor sorsolnak Helsinkiben

Lampard54 2014.10.09. 13:14:08

@SunsetBoy:
Okés.
Egy próbát megér.
Tampa Bay-re mit mondasz?
Szorzó emelkedett.

dvscfans 2014.10.09. 13:32:01

Leksand - HV 71 meccsről tudtok valami infót? elég tutinak néz ki ekkora oddsért a vendég...valami info?

Tutifix 2014.10.09. 13:37:36

Dallas-chicago nagy x

turul1920 2014.10.09. 13:38:19

@Gólvadász: Üdv! Egy ilyen biztonságiba beleférne még a Brest kézi +7,5-ről. Mit gondolsz?

Pyriel 2014.10.09. 13:51:27

@dvscfans: Nem lepődnék meg ha egy zsíros D lenne belőle.

Lampard54 2014.10.09. 13:53:05

na gyerünk Djokovic!
nem kell tovább szenvedni :)

Gólvadász 2014.10.09. 13:59:13

@turul1920: Üdv. Ja hogy nem kap ki Brest 8 góllal? Hát nem tudom,én rakom,mert Kiel idén nagyon gyengén adja elő. De biztonsági focis szelvényt nem kavarok más sportággal,mert már egy párszor megjártam. A focira vagyok ráállva és néha hokit is rakok,de ezeken kívűl a többi sportággal nagyon óvatos vagyok.

vadtippX 2014.10.09. 14:00:31

Djoko is benne van...?....

vadtippX 2014.10.09. 14:01:17

Benne bizony!

Kukuskin 2:0.....

Bii86 2014.10.09. 14:01:19

Jól látom, h '72 óta (42 éve!!) nem tudtunk egy nyamvadt gólt lőni Romániának idegenben???

turul1920 2014.10.09. 14:01:37

@Gólvadász: És az nem jutott eszedbe, hogy Luxemburg esetleg szívóskodhat egy döntetlennel?

vadtippX 2014.10.09. 14:01:52

elnéztem..bocs mindenkitől..a tegnapi nap után már rémeket látok teniszben:-)

Gólvadász 2014.10.09. 14:02:22

@turul1920: tenisz,kosár,kézit csak akkor rakok ha nagyon szegény a kínálat,és akkor is csak apróval,nem követem annyira ezeket,de nem is lehet,ha minden sportot kezdnék elemezni és követni,akkor összezavarodnék és csak bukta lenne. Inkább marad a focielemzés az első helyen,egy kis szakadék,osztán hoki,utána hatalmas nagy szakadék és a többiek,de azok csak felszínesen.

Gólvadász 2014.10.09. 14:05:58

@turul1920: Végülis semmi se kizárt,100 százalékos tipp nincs,ha a buszt beraják a kapú elé a luxemburgiak,akkor benne lehet az X,de szerintem nincsenek annyira rutinosak,hogy ezt meg tudják csinálni.

dvscfans 2014.10.09. 14:06:58

@Pyriel: értem én de nincs valami infód hogy miért ilyen gyenge a hazai csapat? igazolások/sérülések/pénzügy vagy valami...??

turul1920 2014.10.09. 14:11:23

@Gólvadász: Ha Macedónia jobb csapat mint a Fehérorosz akkor tényleg nyerniük kéne.

Gólvadász 2014.10.09. 14:20:07

Billyentyűzetet kivágom :D .Akkor ma ezekkel indulok harcba:
1.
Salzburg
Skelleftea
Hv 71
2.
Vaxjö-Frolunda 5.5 gól fölött
Szlovák U20-Banska Bystrica 6.5 fölött
Cska Moscva hendi
Kazan hendi
3.
Macedonia
Montenegro
Ausztria nem kap ki

B0untyHunt3R 2014.10.09. 14:21:27

Hi.

Tappara-Assat meccsre tud nekem valaki mondani valamit ? Megteszem a 2esélyes meccsemnek DV-re. Gyengült a Tappara tavalyhoz képest? vagy csak szezon eleji bukdácsolás? vagy a finn hokiban ilyenre nem szabad alapozni ?:D

Gólvadász 2014.10.09. 14:21:46

Még egy ilyen jó lehet:
Ukrajna
Svájc
Spanyol

Gólvadász 2014.10.09. 14:23:20

Nagy téteseknek:
Ukrán gól
Litván gól
Svájc gól

Pyriel 2014.10.09. 14:25:27

@dvscfans: Nem, nincs semmi plusz infóm a Leksands-ról. A távozók-érkezők alapján nem olyan egyértelmű, hogy ennyire legyengültek volna tavaly óta és szerintem el is fognak kezdeni pontokat gyűjteni.

B0untyHunt3R 2014.10.09. 14:25:38

@BOUNTYHUNTER(LESZ és nem LESSZ!ülj le, egyes!): Vagy akkor az nhlesektől kérdem, hogy melyik meccset tudják 2esélyre jónak mondani ? Washington HD ?

sedrofej 2014.10.09. 14:29:51

lopez 2:0-t figyeltétek? alig volt easy money

vadtippX 2014.10.09. 14:34:00

@BOUNTYHUNTER(LESZ és nem LESSZ!ülj le, egyes!): nehéz kérdés

idény eleje + Montreal ma éjszaka is játszott 4:3-ra nyert, az utolsó percben ütötték a gólt....

a Washington pihentebb....teljesen három esély...szerintem

Reyes8511 2014.10.09. 14:45:09

Sziasztok!Medvegyi-Celje D??

Tutifix 2014.10.09. 14:46:41

Nekem kedvencem a tappara de nem tudom mi van velük lehet sérültek vannak szerintem ma otthon behúzzák

Lampard54 2014.10.09. 14:51:11

Gól Djokovic 2-1 :D
Hú ilyen pitiáner szorzóért izgulni.
Kombi miatt kellett ilyen "tuti" meccs.
Köszönöm akik meggyőztek.Hogy mekkora szorzó volt az nem érdekel.

slabjoe 2014.10.09. 14:56:31

Sziasztok!

Mi a véleményetek egy Tampa Bay és egy Skelleftea kombóról?
3,33-as eredő van rajta, negyvennel menne.

Egy kicsit aggaszt a Tampa Bay odds-növekedése.
Csak ilyesztés lenne? Vagy esetleg van valami háttér-infófuk...?

Előre is köszi a segítséget,
Attila

Panthera 1 2014.10.09. 15:00:36

Re:
Srácok itt van ez a DAB korong.....Az Újpest még nem tudott pontot szerezni az acélbikák ellen egyetlen telin sem.
03.10.14 LIG DAB-Docler Újpest 5 : 2
27.01.14 LIG DAB-Docler Újpest 8 : 3
19.01.14 LIG Újpest DAB-Docler 1 : 6
10.01.14 LIG Újpest DAB-Docler 1 : 5
12.12.13 LIG DAB-Docler Újpest 4 : 2
18.11.13 LIG Újpest DAB-Docler 1 : 7
25.10.13 LIG DAB-Docler Újpest 7 : 2
01.10.13 LIG Újpest DAB-Docler 1 : 5
22.09.13 LIG DAB-Docler Újpest 6 : 0
29.01.13 LIG DAB-Docler Újpest 9 : 3
15.01.13 LIG Újpest DAB-Docler 1 : 7
30.11.12 LIG DAB-Docler Újpest 5 : 3
02.11.12 LIG DAB-Docler Újpest 5 : 1
28.10.12 LIG Újpest DAB-Docler 0 : 10
21.10.12 LIG DAB-Docler Újpest 6 : 4
24.09.12 LIG Újpest DAB-Docler 0 : 4
14.09.12 LIG Újpest DAB-Docler 3 : 7

074.Újpest - Dunaújváros 1.70 V

MKrisz12 2014.10.09. 15:11:02

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Én már reggel tettem, ahogy olvasgattam a Dab-nál egy sérült van és Ő sem meghatározó játékos, ahogyan az edző fogalmazott a 3 pontért mennek és nagyon biznak a győzelembe

Panthera 1 2014.10.09. 15:17:22

@MKrisz12: Üdv!
A Dab-bal már nyertem a múltkor egy kisebb összeget.:)) Jó kis gárda!

Panthera 1 2014.10.09. 15:18:56

Berki is az aranyért megy Nanning-ba....
129.Berki K. 1. (H), 2. (D), más (V) helyen végez lólengésben 1.50 H

vadtippX 2014.10.09. 15:27:01

mai vadtipp:

8 Lada Toljatti - Barsz Kazany h
12 Leksand - HV 71 d
14 Örebro - Skelleftea h
15 Växjö - Frölunda h
54 Litvánia - Észtország d
62 Svédország - Oroszország h

5/6

Panthera 1 2014.10.09. 15:29:24

029.Kína - Dominikai Köztársaság H 1.15
030.USA - Oroszország H 1.85
033.Breszt Meskov - Kiel V 1.17
035.Montpellier - Toulouse H 1.15
037.M. van Gerwen - D. Winstanley H 1.15
074.Újpest - Dunaújváros V 1.70
129.Berki K. 1. (H), 2. (D), más (V) helyen végez lólengésben H 1.50

Eredő: 8.394 odds

Panthera 1 2014.10.09. 15:37:07

Berki megint a legjobb lesz és megnyeri a Nanning-i tornát!:)))

Reyes8511 2014.10.09. 15:37:38

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Szia.Mennyire érzed biztosnak az Usa győzelmet illetve mik az érveid?

Panthera 1 2014.10.09. 15:37:42

NINCS MESE Ő A LEGJOBB EZEN A SZEREN!:))

Panthera 1 2014.10.09. 15:42:18

@Reyes8511: Üdv! Csak 2000-et ér meg nekem,mert az oroszok is vannak olyan jók,csak az Amcsik 4 talijukból 3x verték az oroszokat. Mindenképp nyerniük kell,mert 2 vereséggel a hátuk mögött kiesnek a pixisből.
www.eredmenyek.com/merkozes/dUnCwpu2/#tabella;table
Az első 2 megy tovább!

Reyes8511 2014.10.09. 15:49:18

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Igazad van és könnyen megeshet h körbeverik egymást bár ahogy nézem az olaszok kiemelkednek.Skellefteára mit mondassz?

MrChelsea 2014.10.09. 15:53:17

Üdv,Cserepovec csak nekem tetszik ? :D

Panthera 1 2014.10.09. 15:59:35

@Reyes8511: A kedvenc svéd korongcsapatom.....sztem nem kapnak ki! D,V

Lampard54 2014.10.09. 16:01:56

na 2 KHL-s csapatra 1,2-s szorzó volt.
Vajon melyik lesz a buktató?
Eddig Metallurg áll úgy.

bogabor89 2014.10.09. 16:02:45

Egyszer teszek a Metallurg Magnyitogorszk-ra és egyből vesztésre állnak..
Kb mindig így van 1-1 csapatnál.. :S

Panthera 1 2014.10.09. 16:07:23

A CSZKA sztem nyer a Szocsi ellen....

bogabor89 2014.10.09. 16:12:16

Na a Metallurg Magnyitogorszk szépített, 2-3..
Talán még van remény. Talán..

Pyriel 2014.10.09. 16:16:37

@MrChelsea: Inkább felejtős, két abszolút kiszámíthatatlan csapat ez. Bármi lehet, én ezért betenném D-be. :)

Pyriel 2014.10.09. 16:18:34

Akkor inkább a Dinamo Moszkva.

Panthera 1 2014.10.09. 16:20:09

Tampa is elég jó 1.80-ért!
022.Tampa Bay - Florida 1.80 H

Gólvadász 2014.10.09. 16:23:37

Be jó,hogy hanyagolom a babafocit,már a törökök alkottak egyet.

Pyriel 2014.10.09. 16:28:41

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Az nekem is tetszik, elméletben a Florida maradt az a hikomat csapat ami tavaly volt, és bár a Tampában már nincs St. Louis, Stamkos formája pedig minimum kérdéses a lábtörése után, ezt én is meg fogom tenni, de csak szólóban.

Panthera 1 2014.10.09. 16:34:09

@Pyriel: Szia Pyri! Sok szerencsét neked is!:))

Gólvadász 2014.10.09. 16:34:13

www.flashscore.com/match/IJJDWQ9f/#match-summary
Ez valami vicc? Jokerit ellen 1.50? ÚÚÚ,nagyon lenézik ezt a csapatot a bukik,ezzel a szorzólesoztással át akarják verni a fogadókat.

Gólvadász 2014.10.09. 16:41:36

Akarom mondani vagy lenézik a Jokritet,vagy át akarjék verni a fogadókat. Hogy lehet 1.50-et adni egy erős Jokerit ellen?vicc

Gólvadász 2014.10.09. 16:46:20

Metallurg a nap ....-je.

SUHANC 2014.10.09. 16:48:19

a koldingot senki sem rakja, de miért???
sztem biztosabb mint a montpellier... :(

Gólvadász 2014.10.09. 16:51:07

Megfigyeltem,hogy amelyik meccs korán kezdődik,ott sokszor nem jön a papírforma,vagyis aki szeretné minél jobban gazdagítani az irodát,az napközbe fogadjon és ne este.

Gólvadász 2014.10.09. 16:52:08

@SUHANC: Ekkora mini szorzóért idegenbeli csapatra fogadni kézibe nem szabad.

Netzus 2014.10.09. 16:52:25

Pittsburghről vélemény NHL szakik?

Gólvadász 2014.10.09. 16:54:11

Metallurg hokisok ma 10 szeres pénzt kerestek,gratulálok nekik.

SUHANC 2014.10.09. 16:56:22

@Gólvadász: de azt te is tudod h kb. 10 lesz közte :(
biztosabbnak tartod a montpelliert?

MrChelsea 2014.10.09. 16:59:44

@Gólvadász: X lesz holnap a SZKA-Jokerit,legalábbis remélem mert tuti rakom :D Ma megy a Cserepovec + Ausztria másikon meg egy hajnalni NHL ha már a tegnapi NHL jött,Edmonton + Tampa de ilyenkor még bármi lehet.Holnapi kínálat jobban tetszik mint a mai :D

Gólvadász 2014.10.09. 17:03:55

@SUHANC: mindenképp,mivel otthon van. Idegenbeli csapatra kézibe nem emlékszem mikor raktam,komolyan. De ha nagyon érzed rakjad,ne legyen az,hogy lebeszéltelek.

MrChelsea 2014.10.09. 17:05:31

Rangers szerintem kikap sajnos,a Chicago meccs jó lesz benne van egy X elég erősen de szerintem hazaira több esély van mint vendégre,Pittsburgh jó lehet de ezek a szezon első meccsei eléggé lutrik még,egyébként ESPN szakiai szerint Anaheim vagy Chicago lehet a bajnok legnagyobb arányban :D Minnesota is jó lehet akár.

MrChelsea 2014.10.09. 17:08:22

@MrChelsea: Vezet a Cserepovec,remélem lehozzák és az Osztrákok is akkor már + os nap lenne :D

Gólvadász 2014.10.09. 17:10:06

@MrChelsea: Én kinéztem 6 csapatot NHL-be,akiket nyeretni akarok minden meccsen azonos összeggel,szerinted jó ötlet? 3 a nyugati és 3 a keleti csoportbol:Ezek lennének a csapataim:
Anaheim,Chicago,La Kings valamint
Montreal,Boston és Tampa Bay

SUHANC 2014.10.09. 17:12:35

@Gólvadász: ugyan már, csak eszmét cserélünk...örülök h megtisztelsz azzal h leírod a véleményedet. mike, kolding, kína, kiel, montpellier, montenegro sok jó kis meccs van de nem fog mind lejönni. :( már pedig aki nem 200 forinttal játszik annak nem mind1 h hol a hiba. :) este meglátjuk. :)

Lampard54 2014.10.09. 17:16:48

Metallurg-Admiral H 1.20 D 6.50 V 8.05
CSZKA Moszkva-Szocsi H 1.20 D 6.50 V 8.05

nem tudtam eldönteni melyik fog botlani.Pár száz ft-al külön megkellett volna tenni.

desike (Egy szeló_egy esély!) 2014.10.09. 17:18:05

Üdv mindenkinek!
Tegnap jött a Kidderminster 2.5 over 1.8ért,ma Fehérorosz 2.5 over 2.5odds magában.
Másik szelón svéd 2.5 over m.csapat g/g 2.75 odds.

Gólvadász 2014.10.09. 17:18:51

Szotyi ma remélem ki lesz tömve hogy megtudják hol a helyük.

Gólvadász 2014.10.09. 17:24:09

Na Szotyi,most nem vagy szívos,mi?

győrikeksz 2014.10.09. 17:32:04

sziasztok ujjra jelentkezek napi hoki tippekkel és semmi elemzéssel
nos mára alkéstem a magnyi veretésével utolag könnyü messiásnak lenni mondják de éreztem hogy kikaphatnak ma a csúcsragadozók..megtörtént na ami még tehető gyorsba leksand-hv71 ellemzést nem irok de jo okom van azt gondolni ma elindul a hazai gárda fölfelé vagyis hazai győzelem

fullkajak 2014.10.09. 17:34:32

034 D 8.20 Schaffhausen - 039 D 12.50 Houston. 102.5

győrikeksz 2014.10.09. 17:34:42

vaxsjo-frölundácska...kedvenc svéd csapatoma vendégdeee a vaxsjo nagyon meggyözö formát mutat bl be és hazai bajnokikon igy sztem ma is ök diadalmaskodhatnak hazai győzelem

győrikeksz 2014.10.09. 17:35:41

közbe gólözön cserepovecbe:-))

győrikeksz 2014.10.09. 17:37:49

mai 3 dik...linzerkarika.salzburger.. a redbulás fiúk toppcsapat bár legutóbb a znojmo elpicsakolta őket csúnyán de ma javitás és ujjboli nagyarc megszerzése vagyis vendég siker..bár elvileg rangadó lessz

győrikeksz 2014.10.09. 17:39:33

aztán ami nagyon nem szeretek és nem is tanulmányozom mélyebben de nhl a pitszbörgi pingvinek elhasalhatnak a vadkacsák elött vagyis vendég vinnn

győrikeksz 2014.10.09. 17:40:29

jaa és aki tehetei még tegye a novgorod dinamót x be a végére neten lehet még

győrikeksz 2014.10.09. 17:41:14

ennyi mára várom a fikázásokat:-)

győrikeksz 2014.10.09. 17:43:58

podolszki srácok viccesek ma ilyen lövö% még az idén nem produkáltak 7 lövés 2 gól

győrikeksz 2014.10.09. 17:44:38

jesszus emberhátrányos gólt is löttek

bogabor89 2014.10.09. 17:48:13

Az Assat Pori meccs remélem X vagy V lesz.. :)

győrikeksz 2014.10.09. 17:48:13

senki nincs most itt??:-)

bogabor89 2014.10.09. 17:49:16

@győrikeksz: A fiuk a bányában dolgoznak!!! :D

Gólvadász 2014.10.09. 17:50:24

@győrikeksz: Üdv,nekem a Hv 71,Salzburg és Skelleftea ment,ezek jók lehetnek?

győrikeksz 2014.10.09. 17:54:19

re ...sztem huskuvármáék gyári bikái kikapnak szalzburg jo lehet az orebro egy nehéz csapat kiszámithatatlan de szelleftea nyerhet ettöl báár sztem inkább x

győrikeksz 2014.10.09. 17:59:59

szánalmas mekkora golpassz a cserepovec védöktöl nem láttam ki volt az de kicsit sem gyanus a emberelönyös gol

győrikeksz 2014.10.09. 18:01:36

na lassan beuszik a dinamo

győrikeksz 2014.10.09. 18:03:06

beszélgessünk a tehenekröl??

Hambi12 2014.10.09. 18:04:19

Sziasztok!

Mai szelvényem:

Spanyolország,*(0-5)Anglia,Montenegró

Legyen szerencsétek!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 18:06:29

@győrikeksz: Te amúgy magaddal beszélgetsz ? :D

Buci11 2014.10.09. 18:07:20

Sziasztok! Én most értem haza, és nézem a szelómat, amit dél körül adtam fel! Ez most komoly hogy a Metalurg Magnyi kikapott. Mi a b..dös lópikula van már???? Ez most komoly, hogy ez így fog már menni? A KHL any..kája, meg az összes menjen oda, ahová már nem fér, aki ezeket összehozza! Tényleg le kéne állni a fogadásokkal egy időre! Na, akkor mit szervezkednének a mi nem létező pénzünkön!!! Mindjárt ugrana a majom a Vízbe!!!

győrikeksz 2014.10.09. 18:07:29

beszélgessünk értessz a hokihoz?

bogabor89 2014.10.09. 18:07:34

A fiuk a bányában dolgoznak!

szerintemlehetséges 2014.10.09. 18:09:18

Ma két korongra tettem. CsSzk + Tampa. Tegnap a Boston épp, hogy jött. Ha jól emlékszem vagy két perc lehetett hátra mikor belőtték a másodikat.Leizzadtam vagy kétszer. Holnap a Jokeriten gondolkodom. Mit szólsz hozzá Keksz?

győrikeksz 2014.10.09. 18:09:57

@Buci11: nyilván érdekes eredmény de a vlagyivosztok már tavaly is a kihagyandók közé tartozott

Buci11 2014.10.09. 18:12:40

@győrikeksz: Ez nem "érdekes" kategória! És a prémhez nem egy csapat kell! De ez már pofátlanság, persze amit meg lehet magyarázni!

Gólvadász 2014.10.09. 18:13:15

@Buci11: Üdv.Teljesen igazat adok neked. Én el kezdtem a következőképpen gondolkodni:tegyük fel itt volt a mai Metallurg meccs,és el kezdek gondolkodni a hazai játékosok fejével. Van egy halom meccs az alapszakaszba,éss van idő bőven javítani. Na most az ellendélre van 10-es szorzó. Rájuk fogadunk és 10 szeres pénzt keresünk,és majd javítunk máskor,a play off ugyis meglessz,mert biztos nem ezen a meccsen fog múlni,amikor még van hátra egymilió meccs.

Juan Cuadrado gyönyörű haja 2014.10.09. 18:38:15

üdv. 3/4es szelvény. 500 az alaptét.
Fehérorosz-Ukrán V
Szlovén-Svájc X
Liechten-Montengeró V
Svéd-Orosz X

Juan Cuadrado gyönyörű haja 2014.10.09. 18:43:33

Láttátok hogy bet365nél lehet magyar NBIII-ra fogadni. Veresegyház-Salgótarján 6-4.75-1.35 ezt szerintem nem lesz vendég. mert ha a Salgótarjáni játékosok észreveszik valószínű hogy direkt kifognak kapni hatos oddsért.

Juan Cuadrado gyönyörű haja 2014.10.09. 18:45:03

láttátok bet365n hogy lehet magyar NBIII-as meccsre fogadni? veresegyház-salgótarján. a hazaiakra 6-os az odds, ha magyar fejjel gondolkozunk akkor a salgótarjáiak kifognak kapni, és bezsebelik a 6os oddsot.

Panthera 1 2014.10.09. 18:45:49

Ha nem fordítanak kiesnek!

Panthera 1 2014.10.09. 18:49:13

@Az ATM a bajnok: Igen az odds alacsony volt......ezt mindenképp hozniuk kellett volna. Ha ezt bukják,akkor Dominica mindegy,hogy mit játszik a brazilokkal,mert tj-nak.

pindur2 2014.10.09. 18:53:59

@Hambi12: Remélem bejön, sok szerencsét neked is.KÖSZÖNÖM A TIPPEKET

Panthera 1 2014.10.09. 18:54:04

Na most jól játszanak...

Hambi12 2014.10.09. 19:05:21

@pindur2: Köszönöm, akkor leszek boldog , ha nyerünk , különben nem semmit az egész :)

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 19:15:33

dominika megint elxarozza!!! XDDDDD
2-0ról mindig visszahozzák az ellenfelet!!!!!!!

2014.10.09. 19:19:27

Üdv, végre itthon..
Mai okosság : Ukrán, Svéd- Orosz 2.5 alá (bátrabbaknak 0-1 gól) Ezek mentek tippjátékba is !
Meg raktam egy buli szelvényt akit érdekel kirakom..

Kubay 2014.10.09. 19:54:02

Tiszta vicc 1-2 ember gondolkodásmódja. Kikap egy jobb csapat egy gyengébbtől, világszintű összeesküvés? Gondolkodjatok már! Hol van az leírva, hogy az esélyesebb mindig nyer? Hol van az leírva, hogy ha egy csapat jobb, mint a többi, akkor annak pontveszteség nélkül kötelező megnyernie a bajnokságot? Láttatok ti már ilyet? Nem gépek, hanem emberek játszanak. Igen van prém - több is, mint régebben -, de van olyan is, hogy sérüléshullám, rossz forma, balszerencse, stb. Ne hisztizzetek annyit, az nem segít. Kikapott a listavezető brühühü :( Pedig a tabella alapján nyernie kellett volna. Vicc. És mielőtt nekem ugrana 1-2 ember, feltennék egy kérdést. A sportfogadűs (de főleg az online fogadás) világa előtt volt-e olyan, hogy kikapott az erősebb a gyengébbtől?

MrChelsea 2014.10.09. 19:55:54

Jó rég szívatott már meg csapat jégkorongban így mint most a Cserepovec....3-0ról 3-4 :D

SunsetBoy 2014.10.09. 19:58:04

Mai 20 km is letekerve

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 20:06:41

@Maceo!: Hali!! :)
neten sikeresen lenulláztam magam ezzel:

www.eredmenyek.com/merkozes/xze75BE5/#osszefoglalas

élőbe mentem rá 67.percbe 2,00 odds volt rá

23 kapuralövés vs 2
70%os labdabirtoklás
80 veszélyes támadás vs 36 veszélyes támadás
ÉS 0-0 MARADT XDDD

1.
Federer
USA
Gerwen
Barneveld

2.
Macedónia
Spanyolország
Montenegró
Ausztria

3.
Török-Cseh 2,5 over
Norvégia
Franc-Portugália 2,5 over

4.
Németország
Észak Írország
Dánia

harilac 2014.10.09. 20:08:16

Sziasztok!
Mára ez ment:Spanyol,montenegró hendi,Macedon

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 20:11:00

ez a HV71 tényleg X lesz, kár hogy nem védtem be a szelót.

Maceo◥◤ 2014.10.09. 20:13:23

@Az ATM a bajnok: jók ezek. dobtam ma én is egy unaloműző mixet :) Spanyol,Gerwen,Sógorok :) Most nézem,hogy Dominika 2:0-ról kikapott röpibe. Mit ne mondjak szép teljesítmény :D

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 20:18:13

@Maceo!: DOMINIKA AZ 4.SZERRE CSINÁLJA EZT MEG, CSAK HOGY 2-0RÓL FELENGEDI AZ ELLENFELET 2-2RE, CSAK MOST EMGSZÍVTÁK!! :D :D

SunsetBoy 2014.10.09. 20:20:43

HV nem ilyenkor kell beütni :@@@

MKrisz12 2014.10.09. 20:32:06

@k1ngs1x: Röhögnék, ha döntetlen lenne:DDD

Buci11 2014.10.09. 20:32:07

Látom Kiel is riogatja a fogadókat, köztük engem is...))) Betojok, ha kikapnak!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 20:34:17

@k1ngs1x: Csak a tutira szabad fogadni :D

Panthera 1 2014.10.09. 20:35:09

Ez a Kiel idén sehol sem lesz.....se bajnokság,se Bl!

Buci11 2014.10.09. 20:36:24

18-16-nál Kiel 7-es volt. KIHAGYTÁK! Tuti kikapnak, kezdek belenyugodni,csak innentől a focik már nem is érdekelnek majd! Hát ez már nevetséges!

2014.10.09. 20:36:29

@Maceo!: Vicc lenne egy X , bár nem tudom elképzelni :D

Panthera 1 2014.10.09. 20:37:09

Eddig lehetett rájuk fogadni vendégségben is,most csak hazai pályán teszem majd őket és akkor is megnézem,hogy ki az ellenfél.

Maceo◥◤ 2014.10.09. 20:38:01

@k1ngs1x: áááá kizártnak tartom,hogy ez a szelvény elmenjen :D

Panthera 1 2014.10.09. 20:40:57

@Maceo!: @k1ngs1x: Bármi lehet,főleg a mai világban!

Panthera 1 2014.10.09. 20:43:06

A Kínai csajok,hogy csinálták meg a meccset?

Buci11 2014.10.09. 20:43:58

Kevés a gól is! Közel 50 perc játék után 18-18! Kiel régen alig maradt 30 dobott gól alatt!

2014.10.09. 20:44:19

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Bármi lehet ez igaz, szeretem is keresni a meglepetéseket. De nem San Marinonál :DD

Disemal 2014.10.09. 20:44:24

San marino +6
Ausztria
Macedónia
Spanyolország
Montenegró
Svájc

tét: 2000 várható nyeremény: 43048 Ft

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 20:44:32

@Pyriel: ja igen, te írtad be, emlékszem.
csak sajnos az után olvastam, miután már jártam a lottózóba... na sebaj, majd most este az eb selejtezőkön!!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 20:46:33

Mekkora odds volt a Kiel-re,hogy ennyire kell nektek ez a meccs ? :)

Panthera 1 2014.10.09. 20:50:08

@Maceo!: 1.15 odds Tölteléknek gondoltam,de k....a nehezen jön,ha jön,mert ez a Kiel nem az a Kiel amit én "ismerek".6-8 góllal kellene nyerniük tartalék meneten...

Panthera 1 2014.10.09. 20:50:43

@Maceo!: Beijedtek a fiúk,hogy kikaphatnak!

Buci11 2014.10.09. 20:51:05

Megeszem a kalapom! A Kiel 1,40mp-ig KETTŐS EMBERELŐNYBEN játszott és 1 gólt dobott, és majdnem kapott egyet! Ahh, ezt rossz nézni!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 20:51:44

@Buci11: @Gepárd $ Most én adogatok!!: Jaaahm. Szerintem kicsit izzaszt csak a Kiel,de tölteléknek tökéletes lenne ha nem lenne ennyire szoros a mérkőzés :)

Buci11 2014.10.09. 20:52:39

5434-nél 23-20 ide, csak nem???

vécés jóska 2014.10.09. 20:53:18

Anglia elkezdhetné lőni a gólokat, mixen 6-al, neten 8-al is kéne h nyerjenek :D San Marinonál sok a sérült, a kapusok pl., angoloknak meg törleszteni kéne a nézőknek, remélem nem 0-0 lesz

Buci11 2014.10.09. 20:54:03

@Maceo!: Én is tölteléknek raktam, ezért idegesít! A másik töltelék már megszívatott a Metalurg hoki, eért kellett új szelót raknom a focikkal!

Panthera 1 2014.10.09. 20:54:42

@Maceo!: Montpe ugyan azt csinálja mint a Kiel. Lehet szegényednek a klubok és kell a mani...

Buci11 2014.10.09. 20:55:06

56.04-nél már 22-23, normáloisak ezek? 1,20 alatt két bekapott gól!!!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 20:55:45

@Buci11: @Gepárd $ Most én adogatok!!: 2-vel vezetnek csak nem cseszik el innen :)

Buci11 2014.10.09. 20:55:58

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Montpe a másik töltelék meccsem a szelón! Mellette négy foci van

Buci11 2014.10.09. 20:57:37

Kiel, Montpe, Ukrajna DV, Svájc DV, Montenegro, Ausztria a szelóm. AUSZTRIA 0-1 !!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 20:58:29

@Buci11: Ennek jönnie kell Buci :)

Panthera 1 2014.10.09. 20:59:04

Na ma leízzadok rendesen!:))

vécés jóska 2014.10.09. 20:59:19

Angolokat tette vki hendivel? :) egész héten nyertem, úgyh most elég tetemes összeg ment rájuk

Panthera 1 2014.10.09. 20:59:38

@Maceo!: El tudják cseszni,ha akarják!

Panthera 1 2014.10.09. 21:01:14

Belemennek egy X -be...

Buci11 2014.10.09. 21:01:25

@Maceo!: Köszi, de KIEL nem akarja! Támad a Breszt 50mp-vel a vége előtt

Buci11 2014.10.09. 21:01:57

Betojok egy fával nyertek!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:02:03

@vécés jóska: ötös hendivel raktad az angolokat ? :D

Panthera 1 2014.10.09. 21:02:45

25-24 nyert a Kiel! Többet rájuk vendég pályán nem....

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:03:15

@Buci11: Megvan !!! Elég rendesen izzasztott a Kiel :DDDDD A "nehezén" már túl vagy :DDDDDD

vécés jóska 2014.10.09. 21:03:36

@Maceo!: Aha, neten 7-es :D barom vagyok, 30-al ment :D mondjuk ha elmegy sincs para, szombattól nyerek, kb 90-et, de azért jó lenne, bár spanyolok is kellenek :D

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:04:37

@vécés jóska: Spanyolok vesztésre állnak ilyen kerettel ? :DDDDD Not bad :D

Panthera 1 2014.10.09. 21:04:38

Megyek lehűtöm magam....még van pár hasonló játékom,ami kb így áll!

Buci11 2014.10.09. 21:04:48

@Gepárd $ Most én adogatok!!: @Maceo!: Meg, de ahogy írtad soha többet! A fél csapatot eladták, ezek idén nem rúgnak labdába! Én ebbe nem akarok beleőszülni! Most még a Montpe szórakozik...

Lampard54 2014.10.09. 21:05:35

Hmmm...Szlovákia vezet.
Spanyolokkal mi van mostanában?

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:05:52

és ahogy olvasom az eredmények.com-ot, casillas elég rendesen benne volt, mert középre ment a lövés....

vécés jóska 2014.10.09. 21:05:57

@Maceo!: Az a durva h én láttam a szlovákok meccsét streamen múltkor és olyan kutyaütő gyenge csapat kb mint a magyar. Szóval ha nem nyernek a spanyolok, akkor csak röhögök, allint is rá mertem volna tolni

vécés jóska 2014.10.09. 21:07:34

@Lampard54: Casillas a válasz. De Gea meg a padon, aki a hétvégén a MU-ban olyanokat védett, hogy nem hittem a szememnek. Del Bosque bravó!

Lampard54 2014.10.09. 21:07:54

de miért Casillas véd???? Istenem.....

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:08:19

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: ÉN hála ég nem nézem a Spanyol meccset,de minek erőltetik Ikert ? Lassan már bárki képes neki gólt lőni :DDDD Lassan ideje lenne inkább szögre akasztania a kesztyűt... Pedig egyik kedvenc kapusom

@vécés jóska: Áldom az eget,hogy kis pénzel játszottam ma mert biztos több ezret raktam volna a spanyolokra :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:08:23

@Lampard54: Del Bousqet kérdezd, hogy mit akar Casillassal és hogy mért nem De Gea véd?!

2014.10.09. 21:08:28

0-5 V-t raktam. Csak leállnak az angolok 3 max 4nél :D Mondjuk még el se kezdték :DD

Lampard54 2014.10.09. 21:10:03

Úristen...Mekkora potya

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:10:09

@vécés jóska: Amúgy De Gea az egyik legjobb kapus és padozik :D Pedig hétvégén a Mu-nál ha ő nincs bizony nagy problémák lettek volna. Amúgy De Gea-nak ha jó napja van mindent kifog ezt merem állítani neked.

vécés jóska 2014.10.09. 21:11:52

@Maceo!: De Gea van a legjobb formában a világon, Casillas a legrosszabban. Teljesen egyértelmű, hogy a lepkekirályt kell védetni... Banyek, Véber Gyuri 10 feles után értelmesebb, mint ez a Bosque.

Lampard54 2014.10.09. 21:12:03

@vécés jóska: @Maceo!: @dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX:
nem kellene erőltetni Casillas-t.
De Gea már megérdemelte volna a kezdést.
Az istenit neki :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:12:19

@Maceo!: www.eredmenyek.com/merkozes/KdsfCUp9/#video
itt a gól.
középre ment a labda, jó volt benne egy kanyar előtte, de akkor is, sztem ez védhető!

vécés jóska 2014.10.09. 21:14:20

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Ezt nemhogy De Gea, de még Pepe Reina papucsban is védte volna, mennyit kell még bakizni Casillasnak, hogy elfelejtsék?

sedrofej 2014.10.09. 21:14:50

@vécés jóska: jézusom, azért mert volt egy jó napja everton ellen a legjobb formában van? omg

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:14:55

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Elég rendesen eltalálta a srác... Bár Iker fénykorába ezt kivédte volna lazán :) Amúgy ezzel az edzővel ne is álmodjanak EB győzelemről :)
@Lampard54: Poén,hogy eddig kaput eltaláló lövése nem is volt a spanyoloknak ahogy nézem :) Szégyen gyalázat !!!!!

vécés jóska 2014.10.09. 21:16:41

@sedrofej: Kb 4-5 fordulója a MU legjobbja, nem csípem a csávót, de jelenleg ő a legjobb, Neuer VB óta nem az igazi, Buffon öregszik, Courtois és Rados sérült

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:17:01

@sedrofej: Te hány MU meccset láttál eddig ? :D De Gea igen is jó kapus !!!! Amúgy minden csapat legfontosabb alappillére,hogy végy egy jó kapust :D Nah már most ezt a mondást a spanyoloknál mellőzni kéne... :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:17:43

@vécés jóska: @Maceo!: Arról ne is beszéljünk, hogy ő a CSK!...
szóval egy darabig még védeni fog, az tuti! de sebaj, örüljünk neki, lehet pakolni majd a Spanyol csapat kap gólt opciót online!

sedrofej 2014.10.09. 21:20:06

nem mondtam h rossz, de túl van hypeolva most sztem

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:20:38

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Én szegény húgomat sajnálom :D Bár ő nem akkora nagy tippmixes. talán ez a 2. tippmixe és a románok mellé húzta a spanyolokat :D Azért én még bízok bennük... bár számomra az x is elfogathatatlan eredmény bárki bármit mond !!!!! :)

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:21:09

nem lesz egyszerű nyerni a Spanyoloknak, a Szlovákok 10emberrel védekeznek és ez ellen nem nagyon tudnak mint kezdeni a vendégek...

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:21:20

@sedrofej: Ha De Gea van túlértékelve akkor mi a véleményed a nagy COSTA-ról ? :DDDDD

vécés jóska 2014.10.09. 21:24:32

@sedrofej: @dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Pont ő van túlhypolva? :DD az meredek

2014.10.09. 21:25:05

Mondjuk én megraktam Szlovákokat félidő H illetve D be :D Utána tököm bánja mit csinálnak..

sedrofej 2014.10.09. 21:25:09

mért NAGY costa? egyébként ő is

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:25:28

@Maceo!: Azért az komoly, hogy 1 az 1ben a Spanyolok nem tudják megverni a Szlovákokat.
a 3próbálkozásból 1jött össze, az is nagy szerencsével!

vécés jóska 2014.10.09. 21:26:09

De jó h csak a vagyonom harmadával játszottam, vicc egy nap. Angolok is egy védő góljával vezetnek, a Gyirmót is tudna 2-őt lőni nekik egy félidő alatt.

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:28:06

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Az a kemény,hogy 1 félidő alatt még nem találták el a kaput :D

2014.10.09. 21:28:07

@vécés jóska: 500at nem mertem volna rakni az angolokra 0-5 H-ba,nemhogy 30-at :S

vécés jóska 2014.10.09. 21:29:47

@k1ngs1x: jaja hüje voltam, na mindegy már, amúgy lehet h meglesz, de a spanyolakkal együtt kéne :) ha Casillas lehozzák szünetben talán meglehetne, de amúgy nincs esély

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:30:17

@Maceo!: na,most 5másodpercen belűl 2x is, csaka kapus bravúrral fogta mind2őt!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:30:42

@k1ngs1x: @vécés jóska: Amilyen gyengék az angolok én se mertem volna rájuk dobni 30-t hendivel... akkor már egy kis apróval a hendi v :) bár azért ezt a San Marinot illene kitömni.

vécés jóska 2014.10.09. 21:30:44

Luxemburg is fordít :DDD

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:31:42

Macedónia 1 - 2 Luxemburg
ez meg mi?

sedrofej 2014.10.09. 21:32:12

baszok én rá amúgy, gyengék nagyon a spanyolok, holnap lopez + djoko 2:0 easy lesz

Lampard54 2014.10.09. 21:32:29

Mourinho nem hiába ültette le Casillas-t még "anno".

vécés jóska 2014.10.09. 21:33:07

@sedrofej: Djoko ma is easy volt 1.01 ért :)

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.10.09. 21:33:23

Szlovénia-Svájc 2.30 V tét:50.000
Szlovénia-Svájc 1.5 over 2.20 tét:50.000

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:34:36

@2168as szorzó Telek Manci K!rutka RudiJohnny Filpo: Képe kérünk !!! :D

@Az ATM a bajnok: X lesz !!! :D Costa barátod képes amúgy egy Szlovák csapatnak gólt lőni ? :D

vécés jóska 2014.10.09. 21:34:46

@Az ATM a bajnok: @dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: a legdurvább a stat, konkrétan felmossák velük a padlót, hendivel is nyernek a luxemburgiak :)

2014.10.09. 21:35:05

@vécés jóska: én lejátszottam fejben mikor megraktam a szlovák félidőt H-ra hogy hogy lesz.. 1-0 majd a spanyolok nyernek 1-2 re. Szóval jönni fog :D
kepfeltoltes.hu/141009/10723223_10203141427073534_631262155_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

vécés jóska 2014.10.09. 21:36:25

@k1ngs1x: szép szeló, csak nehogy 1-en menjen el :)

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:36:49

@vécés jóska: ja :D
érdekes lesz ez a Spanyol és Svájci győzelem....

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 21:37:18

@Maceo!: hát hogy a viharba ne!! :D :D
Skrtl-el barátkozik most sokat, mindjárt kikészíti idegileg és ott is lesz a MESTERHÁRAMS!! :D :)
@vécés jóska: XDD
áá..szopás az egész...

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:40:02

@Az ATM a bajnok: 2. félidőt megnézem mert még mindig nem bírom feldolgozni,hogy vesztésre állnak :D

Disemal 2014.10.09. 21:40:24

luxemburg mióta tud focizni? és gólt rúgni? :D

vécés jóska 2014.10.09. 21:43:51

@sedrofej: jogos

@Disemal: már ezek a törpeállamok is megtanultak focizni, egyedül sajnos a magyarok fejlődnek visszafelé. viccen kívül mondom, hogy szerintem nem vernénk meg mi sem Luxemburgot

Buci11 2014.10.09. 21:46:42

De jó! Montpe kézi.... 15-13-ról 16-16 és ez így fog menni a végéig...

2014.10.09. 21:46:46

@vécés jóska: hibátlan a szelvény 100% hogy jönni fog :D Svéd- Oroszon tuti lesz még gól mert tippjátékon 0-1 gólt fogadtam.. Olaszok sokkal nagyobb lendülettel fognak játszani mint a mai angolok akik csak 2-vel mennek san marino ellen . Németek a kedvenc csapatom, nehezen de hozni fogják. Görögöknek muszáj nyerni a román bukta után. Albán- Dánt meg V-re tettem elsőnek, és sokan mások is azt pakolják.. pont ezért lesz jó az X . :DDD

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.10.09. 21:47:19

Bas zassátok meg SVEEEJCOT tuti ilyen nagy és szép szoraztot nem minden nap adnak ajándékba

vécés jóska 2014.10.09. 21:48:03

@k1ngs1x: Albán - Dán X nekem szólóban is menni fog pár ezerrel, többi is jó lehet, Görög lehet necces sztem

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:48:18

www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-ezt-tettek-futaccsal-oriasi-a-felhaborodas-video-2368791
EZ MOST KOMOLY, HOGY A SPORI TOVÁBB ENGEDTE ÉS NEM ÍTÉLT SEMMIT?????
3TISZTA ÜTÉS A GYOMORRA ÉS SEMMI SÍPSZÓ,PIROS LAP, 11ES.....VICC

Buci11 2014.10.09. 21:48:22

Ez jobban kiborít, mint a foci, vagy a tenisz! Egy jóval erősebb kézicspat nem tud hazai pályán 2-3 góllal stabilan vezetni 1.15 oddsért??

Buci11 2014.10.09. 21:49:55

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Jahh, láttam Futácsot, hát már tudjuk mi folyik a balkánon! Mert a sporik nem nyúlnak bele a meccsbe...

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:51:12

Miket véd a Szlovák kapus :D

vécés jóska 2014.10.09. 21:52:24

@Maceo!: ha kicserélnénk Ikert meg Kozacikot, a spanyolok hendivel is nyernének, így max X

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:52:26

Sógorok legalább vezetnek :D

vécés jóska 2014.10.09. 21:53:38

@2168 Csak a tutitttra szabad fogadni! VILÁGOS ?: te vagy a faviccek királya, jelentkezned kéne a Való Világba

Maceo◥◤ 2014.10.09. 21:54:21

@2168 Csak a tutitttra szabad fogadni! VILÁGOS ?: KB :D Nem rakod meg döntetlenre a SPanyolokat pár ezerrel ? :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 21:56:49

@Buci11: kíváncsi vagyok, hogy a szövetség mit fog erre lépni. eltilthatná 1-2évre a játékost és a sporit is!

vécés jóska 2014.10.09. 21:59:15

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: ennek örülsz? :O kb 2 éve a Barca kerékkötője, ha játszik, Krkic 2, télen el is passzolják

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 21:59:17

hát srácok nagy rakás guatelamai vizilógané ez az EB....

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:03:07

@vécés jóska: habár igazad van, a Barcában tényleg csak padozik idén.

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:04:10

@Az ATM a bajnok: Lehet erős kijelentés lesz a következő,de ez a Spanyol válogatott kezd az Angolokra hasonlítani... :D

Buci11 2014.10.09. 22:04:13

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: kézire mondtad? mert azóta már 23-24... Meg tetszik a Liechtenstzein - Montenegro is 0-0 Jovetics, Vucinic csatársorral...

vécés jóska 2014.10.09. 22:05:43

Gyerekek, ez a hétvége nagyon kabaré lesz, hiába van 'felesleges' 60 ezrem még, max egy 10-essel fogok játszani, kombit, mert lehetetlen nyerni

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 22:07:41

USA RÖPISEK 12-6RÓL KIKAPNAK 15-25RE XDDDDDDD
ILYEN VAN????????????????

DJ Ötzi 2014.10.09. 22:07:44

Szuper ez a nap!Mindenki nyer?:))

SunsetBoy 2014.10.09. 22:07:44

Ti még képesek vagytok ilyen holmi EB selejtező meccseket nézni a tv-ben ? :))

Buci11 2014.10.09. 22:07:48

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Már rég vizsgálatnak kéne folynia, nem lesz semmi! Bár lehet hogy a videot pár országban megnézik és végül az UEFA odaszól, aztán lesz valami

TippMikszáth Kálmán 2014.10.09. 22:07:48

Montpellier-re fogadók is izzadhatnak...

MKrisz12 2014.10.09. 22:07:56

@Maceo!: Semmit nem tudnak csinálni, a szlovákok beálltak a kapuba aztán annyi, max kirúgdossák a labdát

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:09:29

@MKrisz12: Azért szerintem egy x-t csak összehoznak... :D Vicc ez a Spanyol csapat :)

vécés jóska 2014.10.09. 22:09:37

@Maceo!: nagyon gondolkodok, ha Pinyő maradt volna a kapitány, 60-al is meg mertem volna küldeni, de így necces. Pedig mindig veretem magunkat és nyerek, igazi hazafi vagyok :D

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 22:09:59

@MKrisz12: de nem ám!!!
megy a ganéola-féle tikk-takk amíg az idő le nem jár és kikapna!!!

Buci11 2014.10.09. 22:10:20

@Morli Holect: Nem kicsit ! 20 fok van a szobában és patakokban jön ki rajtam a sör...

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 22:12:06

USA MI A FACCT CSINÁLSZ DE MOST KOMOLYAN???????????
:( :(

takiadiii 2014.10.09. 22:12:19

Chapecoense-SC - Internacional V 2,20 ért , tudom hogy veszélyes ez a utolsó az elsővel szinte.. de internacional kikapott Cruzeirotol így pont vesztés után nem hiszem, hogy egy sokkal gyengébb csapat ellen ne hozzanak el 3 pontot akár idegenben, főleg hogy az üldözők is már csak 1 pontra vannak tőlük.

ti mit szóltok hozzá?

ibracadabra09 2014.10.09. 22:12:26

Emberek en itt fejezem be: az h Szlovakia verje a spanyol valogatottat es h anglia ne nyerjen vagy 5golllal na az a viccc...

MKrisz12 2014.10.09. 22:12:30

@Az ATM a bajnok: Pedig most nem játszanák ezt, ha nem csinálnák ezt a szlovákok, a múltkori EB selejtezős meccsüket néztem és ott tök jól játszottak.

@Maceo!: Kár, hogy a győzelmket raktam:(

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:12:38

@vécés jóska: Amúgy én abba 90% biztos vagyok,hogy győzni nem fogunk !!! Döntetlentől kicsit tartok,de ha azt nézem,hogy mennyire presztízs mérkőzés és,hogy a Románok 10 emberrel verték a Görögöket akkor hazai :)

2014.10.09. 22:12:55

78. percben svájc lő gólt.

Buci11 2014.10.09. 22:15:06

Ez a Montpe kézi meccs olyan lesz, mint a francia 2 , hogy X, akkor most főbe lövöm magam, és nem játszom tovább kézit (sem)... 5 perc van vissza

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:15:55

Nézve a második félidőt és látva a VB-t ez a Spanyol válogatott harmat gyenge!!!! Sajnálom akiknek a mixe ezen a meccsen megy el.

ibracadabra09 2014.10.09. 22:16:56

Spanyolok viszik a szelvenyem az mar mi???

Buci11 2014.10.09. 22:18:02

Én Spanyolokat kihagytam, de Montenegrot raktam. Jovetics, Vucinic a pályán elől és semmi... Ezek fáznak ott a hegyek között Liechtsteinben...?? )))

vécés jóska 2014.10.09. 22:18:54

@ibracadabra09: Nyugi az egész világnak. sok megy el? nekem 30 :D lehet h azért mert kicsit bekrtam vagy h nyeremény pénzből ment, de már csak röhögök :)

ibracadabra09 2014.10.09. 22:19:07

Honap vicce lesz ha a spanyolok legalabb nem
X-elnek.... Vicc

Buci11 2014.10.09. 22:19:59

Montpe 56 perc 30-28 ide, majd egy perc múlva 30-30...))) Kész őrület!!!!!!!!!!!!!!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:20:55

Costa is csak balhézni tud,de gólt lőni már luxus :D

Buci11 2014.10.09. 22:21:25

58 p 31-30 Montpe és emberelőny, kíváncsi vagyok! SZLOVÉNIA viszi a szelót?????

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:21:32

Novakovic !!!!!!!!!!!!!!!!!! Szlovénok jeeeeeee :D

vécés jóska 2014.10.09. 22:21:50

Szlovén X kéne, az se jön? :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:23:06

Komolyan mondom, olyan szinten undorító ez a foci hogy az valami hihetetlen!!
ez a hulladék szlovén csapat, kikapott a nála jóval sz.rabb Észtektől idegenben. aztán jön hozzájuk a VB elég jól szereplő Svájc, akik papíron is 1000x jobbak náluk, erre mi történik? 1-0ra vezetnek a Szlovénok a meccs vége felé. ÉRTI VALAKI EZT?????!!!! a Spanyol meccsről meg inkább nem is beszélek...

Lampard54 2014.10.09. 22:23:28

Góóóóóóóóól SPAnYOLORSZÁG

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:23:44

Sporinak tízit kéne befújnia a Spanyoloknak vagy legalább egy 6 perces hosszabítás :D

2014.10.09. 22:24:07

Ukrán góóóóóóóóól yep!! a heti mixem még él!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:25:41

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Otthon játszanak + masszív kis csapat ám ez a szlovén nem szabad őket lenézni,de ettől függetlenül igazad van :)

DJ Ötzi 2014.10.09. 22:26:12

Ez a Montenegró nagyobb meglepetés h nem nyer mint a spanyolok.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:26:14

egyébként meg ez a Djourou-Senderos belső védőpáros eléggé szégyen! mind2 játékos atom lassú, nem tudom hogy szerepelhet 2ilyen típusú játlékos egyszerre a kezdőben!
ez olyan, mint tavaly a MUnál Vidic és Ferdinand...

SunsetBoy 2014.10.09. 22:26:44

Montenegronak nagyon nehéz lenne győznie?

Buci11 2014.10.09. 22:26:53

Montpe hozta, Ukrán OK, Montenegro nem jó, Ausztria kiállítás, Svájc is bukó. Mi lesz még itt a végén??

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:27:46

@Maceo!: azt hogy masszív, azt nem mondanám, mivel ha nem lennének ilyen szerencsétlenek a Svájciak, már 2-3góllal vezethetnének....
2-1 Slovakia :DDDDDDDDDD

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:27:47

SPANYOLOK !!!!!!!!! Te jó ég !!!!!!!!! Menjetek a piiiiiiiiiii-ba !!!!!!!!!!!!!!!!!!

Buci11 2014.10.09. 22:28:19

Montpe OK, Ukrán OK, Ausztria kiállítás, Montenegro nem jó, Svájc nem jó, mi lesz még itt a végén???

ibracadabra09 2014.10.09. 22:29:12

Ilyen a vilagon nincs h a spanyolok kikapjsnak!!! Mai nap tuti bukta!! Vicc komolyan mondom ami itt zajlik!!! Elmehetnek a jo .......ba!!!!!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:29:12

ez a gól nem Casillason múlt, de elég viccesen szökdécselt a vonalon :D

MKrisz12 2014.10.09. 22:29:56

Remélem Casillast ezek után tényleg eltakarítják a 3.14csába

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:30:03

@SunsetBoy: van rá esély, csak az a baj, hogy telik az idő. de szerintem meg lesz!

SunsetBoy 2014.10.09. 22:30:25

Mindenki nyeLésre áll ?

ibracadabra09 2014.10.09. 22:31:02

En meg az "1-1"nek is örültem volna... Vicc emberekek.. Ilyen nincs.., csalas az egesz...

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:31:31

Spanyol válogatottra soha !!! Impotens és unalmas focit játszanak + van egy frankó kapusuk és egy kiváló szövetségi kapitányuk akit a vb után én már elküldtem volna melegebb éghajlatra ! Mondom ezt úgy hogy kis téttel játszottam és nem az dühít,hogy bukok hanem az,hogy hogyan :D

Jankó28 2014.10.09. 22:32:29

Nyert ma valaki? :D:D Szánalom az egész :D Nekem Svájc gól + Montenegró győzelem hiányzott, mindkettő 34234324 kapuralövéssel leszopatja a népet...

Buci11 2014.10.09. 22:33:31

@Jankó28: Nekem is pontosan az kéne ez a kettő!

Lampard54 2014.10.09. 22:33:52

nekem még él a szelóm,de többet nem hibázhatok :)

Buci11 2014.10.09. 22:34:27

Vucinic (ex-Juve) Jovetics Man. City és nem találnak egy gólt Liechtstein ellen???

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:34:42

@SunsetBoy: jajaja, úgy nézki, hogy ma 4000ből sikerül 1600forintot nyernem!!

Lampard54 2014.10.09. 22:35:10

@SunsetBoy:
Úgy bizony.
Tampa Bay a következő meccs :)

2014.10.09. 22:35:12

@SunsetBoy: Nekem ez a nap úgy jött ahogy elképzeltem !

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:36:29

Szlovákia 2:1 Spanyolország !!!! Te jó ég ! :D Egyik szemem sír a másik nevet :D

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:37:05

@2168! wet pussy: Brazil. Állítólag csatár :D Legalábbis többen állítják,hogy eléggé gólerős csatár :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:37:08

@Jankó28: 1600forintot 4ezerből!(össz-vissz 4ezerért fogadtam ma)
500ért ment az Osztrák győzelem és a Svéd-Orosz 2-3gól. = 1600ft

DJ Ötzi 2014.10.09. 22:37:27

Gratulálok montenegró.

airxonix alias x.x.x.x.x 4/5 gooal 2014.10.09. 22:38:09

Yes anglia x hendi d meg
mondam.xxxxxxxxxxxxxxx megmondtam

Mennyi Ejakulaziora képes B Schweinsteiger hivata 2014.10.09. 22:38:11

SZLOVÁKIA SPANYOLOKT MEGCUMIZTATTA +UKRAJNÁT IDEGENBEN

ibracadabra09 2014.10.09. 22:38:31

Aki ezt elhiszi h kikspnsk a spanyolok a szlovakoktol inkabb ne is fogadjon mert vak... Ilyen nincs alap eletben ha nem prem a meccs.. Vicc emberek nem lehet nyerni.. Nekem meg az x is jo lett volna...

Buci11 2014.10.09. 22:39:03

@Itt a NAV!: Én is! Auszria és Ukrán győzelemtől jobban féltem és erre Montenegro szívat meg!

MKrisz12 2014.10.09. 22:39:28

Ez nagyon vad lenne hétvégére? :D

246 Luxemburg - Spanyolország 66.00 12.00 1.01 H

vécés jóska 2014.10.09. 22:39:30

Ez ma Karácsony volt az SZRT-nek, hány ember ment ma tönkre? :SSS a nagy pénzesek biztos tették a spanyol X2-őt pl. Újabb szög volt a mai nap a tippmix koporsójába :(

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 22:39:31

XDDDDD
hát összexarom magamat mostmár tényleg XDDDD

SUHANC 2014.10.09. 22:39:54

kolding és montpellier :)
elégedett vok, mert amúgy nem volt ez egy jó nap fogadás szempontjából. (spanyol, montenegro, svájc,)

vécés jóska 2014.10.09. 22:40:35

@MKrisz12: tömegtipp az a baj, el fog menni, X lesz :D

Netzus 2014.10.09. 22:43:25

Reggel mondtam, hogy f*s az EB (na, jó, úgy fogalmaztam, hogy nem szeretem...)

Nyerünk Romániába? :)

DJ Ötzi 2014.10.09. 22:43:37

Holnap nagy pénzzel mehet az U21 spanyol győzelem:DD

Netzus 2014.10.09. 22:44:28

NHL, NFL otthon van valaki?

vécés jóska 2014.10.09. 22:44:33

Az összes szomszédunk nyert :OOOO Durva, hogy már a szlovákok is fényévekre vannak tőlünk :(

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:44:52

azért ha a Szerbek és ha a Németek nem nyernének szombaton, az kész katasztrófa lenne! Szerbek bomba erősek, míg az Örményeknél kidőlt a csapat motorja Mikhitaryan!
Szerb-Német V megy 5ezerrel és csá!

Iksz6-3 2014.10.09. 22:45:07

@SunsetBoy: Hali!
A Spanyol góllal jöttem ki kb nullára:
kepfeltoltes.hu/view/141009/cs_t_rt_k_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Viszont az SzRt. óriásit hibázott, a komplett második félidőben nem engedte meg a Liechtenstein - Montenegrót megfogadni élőben, azon tuti lenulláztuk volna magunkat jópáran. Bezzeg az első félidőt megengedte hogy megtegyem hogy lesz gól, persze hogy nem lett erre meg a második félidőben ne engedett fogadni, szerencsére :-)
Üdv

MR. P.I.M.P. (törölt) 2014.10.09. 22:45:37

holnapi meglepinek walesi és cseh győzelem?

Buci11 2014.10.09. 22:47:08

Ezért vergődtem délután mikor hazaértem és láttam, hogy a Metalurg kikapott otthon!!! Ez volt a szeló
Metalurg Mag. 1,20 bukta
Cszka 1,20 OK
Örebro 4,00 OK
Kolding 1.15 Ok
Montpell. 1,15 OK
Angol (0-5) 5.30 OK
eredő odds 40,37

Most ne kapjak agyvérzést? Az esti szelóim ezután csak kapkodás volt!

MKrisz12 2014.10.09. 22:48:03

@vécés jóska: Igen, lehet le kell védeni D-re, bár bízok a Luxemburg szurkolókba, azért mégiscsak otthon vannak és hátha olyan félelmetes hangulatot teremtenek, hogy a spanyolok nem mernek majd labdába se rúgni:D

airxonix alias x.x.x.x.x 4/5 gooal 2014.10.09. 22:48:21

Most banom hogy csak 5000el mertem tenni hendi d xxxxxxxxxx

2014.10.09. 22:48:54

elbas zodott a felhaszánló felületem!!!!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:49:04

@vécés jóska: egy szomszédot kihagytál, ők még nem játszottak, de ők is nyerni fognak!
Romániáról van szó :D

Gólvadász 2014.10.09. 22:49:49

Vicc,vicc,vicc és vicc,a viccek vicce az Eb selejtező,ez rosszabb,mint a női tenisz,kosár,röpladba és amerikai foci együttvéve,röhej.

airxonix alias x.x.x.x.x 4/5 gooal 2014.10.09. 22:50:23

Romania kikap indok fiatalok vannak a keretbe

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:51:47

@Buci11: Igaz nekem tegnap ennek az össz odds-nak csak a fele szerepelt a szelómon (2cseh kupa X, Partizan kosár és Gremio 2.5alá) ez a 4meccs 21es odds volt és persze hogy nekem is a legkisebb odds(1,30) a kosár vitte el a szelót!....(többi jött)

Netzus 2014.10.09. 22:52:16

A heti szelóim túlélték a mai napot! "Hála a sógoroknak!" Egyedül a Schaffhausent sajnálom a maga 1,84-vel. Bukta lett volna ma az a szeló, mert a spanyolokat nem akartam, de rajta volt Montenegró.

Gólvadász 2014.10.09. 22:52:54

Montenegro nem bír Liechtenstein-al,hát ez meg mi? Nagyobb röhej,mint a spanyol vereség.

Buci11 2014.10.09. 22:54:04

Figyeljetek! Olvasom itt sorban, hogy a Románokra kell rakni, meg simán nyernek stb. Azt mondjátok meg nekem hogy a fenében lehet pénzt rakni a hazám csapata ellen? Akkor inkább nem játszom, de senki fejében nem fordul meg, hogy most NEM FOG NYERNI ROMÁNIA??? Ott ülsz a tv előtt és azon fogsz bosszankodni, hogy a hazád csapatát nem verik agyon a szőrőstalpúak és ezért nem nyersz? Én ezt nem értem, ne haragudjatok! És Murphy törvénye ilyenkor, hogy NEM FOG ROMÁNIA NYERNI!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:54:21

@2168as szorzó hivatalos Juninho Pernambucano: látod látod, a sok hülyeség miatt!! ha nem írnál be napi szinten ennyi hülyeséget, teljesen normálisan működne, csak hát a viselkedésedet úgy néz ki nem tolerálja! előfordul...

sun88 2014.10.09. 22:54:58

Holnap 10-e, fizetésnap SZZRT. alkalmazottait ki kell fizetni valamiből :D. Azt ma szerintem meg is keresték bőven.

Buci11 2014.10.09. 22:55:01

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Igen tegnap nekem is vitte az egyiket a Partizan!! Úgy-úgy

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 22:55:59

Na Gerwen OK
Barneveld könyörgöm nyerj!!!!!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 22:56:41

@Az ATM a bajnok: Én már csak röhögök ezeken az eredményeken :D csak azt az embert sajnálom aki tényleg komoly tétekkel játszott ma EB meccset,de azt szívből !!! Montenegró és Spanyolország kezet foghat ! Amúgy én ezt a spanyol edzőt elküldeném kukutyinba zabot hegyezni.... a Spanyol Pinyő és még mindig nem okult belőle a Spanyol szövetség,hogy egyáltalán nem ő kell egy spanyol válogatott élére. :D Nevetségesek ezek a spanyolok :D

Pyriel 2014.10.09. 22:57:04

@Buci11: Ott a pont! Ezt az egy eseményt nem lehet kihagyni, ha már a mieinkre nem mer rakni senki? Vagy azért a kis pénzért inkább a szőröstalpúaknak szurkol valaki is?

MKrisz12 2014.10.09. 22:58:41

@Buci11: "Azt mondjátok meg nekem hogy a fenében lehet pénzt rakni a hazám csapata ellen? "

Miért jobb, ha rá fogadok és bukok?

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 22:59:24

@Buci11: hogy hogy???
simán! és minden lelkiismeret-furdalás nélkül...
ez a csapat ennyit érdemel!!
amúgy meg sportfogadást és hazafiasságot igencsak nagy hiba és amatörség összekeverni!!

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 22:59:30

@Buci11: Szerinted, azok akik szombaton pályára lépnek, mennyire érdekli őket a "haza" ?! ők nem havi 100at keresnek, ha minimum napi 100at, úgy hogy nekik teljesen mind1 ha kikapnak, lejáratják az országot, ők úgy is megélnek abból a havi fix millákból! mi meg a kevés pénzünk mellé, úgy gondoljuk, hogy ha már lehet, akkor had szerezzünk már egy kis + pénzt, amire tényleg azt lehet mondani, hogy biztos!
mint pl. az U19es válogatott hendis veresége is azvolt, a Portugálok ellen az EB-n. egyértelmű volt...

Netzus 2014.10.09. 22:59:45

Gepárdnak köszi a tippeket! Raktam a szelóját és szépen jött (periféria: röpi, darts, kézi, hoki) eddig. EB-mentes :) Holnap még kellene a DAB.

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:00:06

@MKrisz12: tipikus sablonszöveg ez amit lenyomott...
az ilyen embereket nem értem..

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:02:11

@Maceo!: :D :D
@MKrisz12: amúgy X benne van szerintem, de nyerni nem fogunk ez fix!!

Panthera 1 2014.10.09. 23:02:27

Mekkora mákos!:))
- Kína - Domina 3-2 :))
- USA - Oroszo. 3-1 :))
- Meskov - Kiel 24-25 :))
- Mont - Toulo 31-30 :))
- Gerwi - Winsta 3-1 :))

vécés jóska 2014.10.09. 23:02:34

@Buci11: ezt a hazafiasságot hagyjuk máár!! sportfogadásban nincs hazaszeretet, nem attól leszek nagymagyar, hogy rakok 1 milliót magunkra. nem vagyok a pénzem ellensége, fociban évek óta veretem magunkat, klubszinten is és mindig nyerek. Más sportágakban meg a magyarokra teszek. Ennyi.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 23:02:43

Dzsudzsák kb. havi 70 millát keres, a semmire.
kíváncsi leszek, szombaton mit fog alkotni.
Semmit?!
Lovrencsics az aki hajtott a legutóbbi meccsen, a többi csak elbohóckodott, majd felvette a pénzt és visszament a klubcsapatához.

Buci11 2014.10.09. 23:03:20

@MKrisz12: Nem, nem jobb, csak egyszerűen kihagyom , és akkor nem bosszankodom és nem szurkolók a hazám ellen főleg a ROMÁNOKNAK, hogy nyerjek, hanem rakok másra! ROMÁNOKNAK SZURKOLJAK? HOGY NYERJEK??? Ez szerinted normális???

Netzus 2014.10.09. 23:04:31

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Még nem köszönöm meg teljesen mert kell a DAB! :) De láttam délután a szelód és tettem.

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 23:05:38

@Buci11: azt senki sem mondta hogy szurkolj a Románoknak!
nézd, én megraktam a Magyar-Észak Ír meccset 6,95ért Vendégbe és végig a Magyaroknak szurkoltam, majd a végén nevettem egyet, hogy ennyire szerencsétlenek nem lehetünk...:D

SUHANC 2014.10.09. 23:05:50

@Gepárd $ Most én adogatok!!: holnap a brazilok komolyan fogják venni dominikát?

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:05:53

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX:
ÍGY VAN!!!!!!
ezeknek én nem tudok szurkolni!!
kéziseinknek, vizí sportot űző versenyzőinknek, olimpián is, mindenhol szurkolok, ha magyar versenyzik, DE FOCIBA EZEKNEK A SENKIHÁZIAKNAK NEM FOGOK AZ FIX!!!!!!

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:06:38

@Buci11: EMBER!!
SPORTFOGADSZ!! MI A FACCÉRT NEM LENNE AZ???

Buci11 2014.10.09. 23:08:34

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: @vécés jóska: Értem amiket írtok! És azzal nincs semmi gond ha az Angolokkal, Németekkel, vagy Belgákkal és uram bocsá Észak -Írekkel játszanánk, de a ROMÁNOK ELLEN JÁTSZUNK és NEKIK biztos nem szorítok, hogy ezerből 5 ezret vagy mennyi pénzt csináljak. Kihagyom és kész, és van más esemény! Ennyi.

Panthera 1 2014.10.09. 23:08:36

Erről ne is beszéljünk!
- Pana - Oly 77-76 :))
Mondjuk éreztem a Pana-t,de ilyen szoros meccsen veszíteni,olyan mint péknek benn égni a kemencében.

M.Madsen 2014.10.09. 23:08:40

Gerwen is kemény volt Barneveld még keményebb lesz

Netzus 2014.10.09. 23:09:11

Aki SPORT-fogadni akar, az jöjjön át péntekre! :)

vécés jóska 2014.10.09. 23:09:28

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: Északíreken én is nyertem egy csomó pénzt :D hazaáruló voltam de legalább gazdag. :D Rijeka - Fradin odavissza is megszedtem magam, én lator. Vicc, hogy vki keveri a sportfogadást a hazaszeretettel. És gondolom napokig ez lesz még...

MKrisz12 2014.10.09. 23:09:41

@Az ATM a bajnok: Akkor lesz X, ha a románok a második félidőre nem jönnek ki:D

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:10:03

Nekem bőven megéri azt a kockázatot,hogy akár több tízezerrel rakjam a románokat ! Nyerni nem fogunk ez fix max dönci !!!! Hozzátenném azért,hogy nézzük meg,hogy a Románoknál ki milyen csapatban játszik + Otthon lesznek! Görögök ellen 10 emberrel győztek ( vendégbe) ! Amúgy is egy presztízs mérkőzés lesz mindkét részről és ha megnézzük,hogy ők otthon lesznek megannyi hazai szurkoló előtt így kizártnak tartom hogy azt 90 percet ne úgy játsszák le,hogy apait anyait bele nem adnak ! Attól,hogy valaki a Románokat rakja a saját hazája ellen egyáltalán nem hazaárulás,de erről tudnék vitatkozni mi tartozik a hazaárulás kategóriába,de mivel ez nem politika blog így hagyjuk is ezt !!!!

Buci11 2014.10.09. 23:13:10

@Maceo!: Én ilyent nem mondtam, hogy HAZAÁRULÓ. De őszintén minek örülnél jobban??? Buksz 10 ezret és nyerünk 2-0-ra?

vécés jóska 2014.10.09. 23:13:55

A magyar válogatott barátságos meccset játszik a Wembleyben. Az angolok kellőképpen "komolyan" veszik a találkozót. Úgy döntenek, hogy sörözni mennek, elég, ha csak Rooney játszik egyedül, a magyarokat egymagában is megveri.
Ahogy iszogatnak a kocsmában, jön is a hír, hogy Rooney a 4. percben gólt rúgott, 1:0.
Elégedetten emelgetik a korsókat, de újabb hír valahogy nem jön.
A 85. percben érkezik a hideg zuhany: a magyarok egyenlítettek. Az angol játékosok azonnal a buszba ugranak, és irány a stadion. Ott kapják a hírt, hogy a hosszabbítás második percében a magyarok újabb gólt rúgtak és megnyerték a meccset. Rohannak az öltözőbe, Rooney ül az egyik padon és nagyon lógatja a fejét.
Rögtön nekirontanak:
- Wayney, mi történt? Hogy veszíthettünk?!?
- Ne haragudjatok, fiúk, nem sokat tehettem, még a 13. percben kiállítottak...

Kábé ezt gondolom ezekről a semmirekellőkről :D

dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX 2014.10.09. 23:13:58

@vécés jóska: Rijeka-t én is raktam oda-vissza :D
tuti kikapunk a Románoktól, hiába Pali mentalitása,profizmusa, azért ő még nagyon nem érett egy felnőtt csapat ezdői posztjára, pláne egy szöv. kap. posztra! pláne egy ilyen hulladék kerettel kéne valamit alkotnia, 50ezer román előtt, szerintem a csapat nagy része megint be parázik és himnusz alatt kapunk 1gólt :D

Panthera 1 2014.10.09. 23:15:15

@Netzus: Az nekem is kell egy szelómra,ami majd hoz 1 20000-et! Van pár élőm,ha bejönne 3,akkor aztán nagyon plusszos lennék.:))

@SUHANC: Sztem igen! 1 buktával megnehezítenék a dolgaikat,ezért nyerniük kell. Amúgy meg a brazilok jobbak a kínyanyiaknál,úgyhogy hozniuk kellene.
Nálam így fest a csoport....
1.Brazilia 2 győzelem
2.Kína 1 győzelem 1 vereség
3.Dominika 2 vereség és búcsú a VB-től....

MKrisz12 2014.10.09. 23:15:26

@Buci11: Ha a végefelé is vezetnénk úgyis csinálnának a románok valami műsort (gyújtogatás, a pályára berohanás, tömegverekedés) szóval tuti 1-es oddsz lenne

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:16:29

@Buci11: De most írtam,hogy nyerni nem fogunk !!! Max döntetlen :) Nézd ha bukok 10-et akkor így jártam ! nem fogom szidni a románokat!

Panthera 1 2014.10.09. 23:16:39

@M.Madsen: Ahhha! Ment a tippjátékba...:)))

SUHANC 2014.10.09. 23:17:30

@Gepárd $ Most én adogatok!!: értem de tartok tőle h 1,10 se lesz a brazil odds :(

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:18:41

@SUHANC: @Gepárd $ Most én adogatok!!:
braziloknak tét nélküli ahogy látom, dominikának viszont nem!!!!

Buci11 2014.10.09. 23:19:19

@Maceo!: Én 200 forintot nem rakok a ROMÁNOKRA, mondom más csapattal játszanánk azt mondom ok, de ROMÁNOKRA SOHA

M.Madsen 2014.10.09. 23:19:59

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Grat. Én is mondtam ma a haveromnak hogy nem értem, az oddsokat a Pana általában megveri Olympiakost otthon . Grat a szelódhoz nagy volt.

Panthera 1 2014.10.09. 23:20:24

Ha megütnénk a románokat,akkor nagyot nőne a válogatott ázsiója a Magyar nép szemében. Még 1 X is szépen festene kint Román földön....

DJ Ötzi 2014.10.09. 23:20:49

Én ízig-vérig romániának szurkolok.Magyar focisták örökre megutáltatták magukat velem,és ezt saját maguknak köszönhetik!

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:21:53

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Úgy-úgy !! Döntetlen is szép lenne hát ha még győznénk valami csoda folytán :)

vécés jóska 2014.10.09. 23:21:59

@dinho*Nekemteneee!!AKPH*XIX: jaja :D kb 20 éve követem a magyar focit, 3 éves kor omtól szu rkolok minden egyes me ccsen és mindig csal ódnom kellett, kb az 1-8-nál mondtam le vég leg rólunk, meg hogy itt valaha foci lesz, azóta csak ne vetek, hála pl. a Trrr rollfocinak :)

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:22:17

Barneveld 2-0ról 2-3ra bukja hát persze....uccsó meccs is ez ennyi volt leléptem mert idegbeteg vagyok most nagyon...

Netzus 2014.10.09. 23:22:46

Én az utóbbi eredményeket nézve bepróbáltam Kinget... jól jönne, ha hozná.

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:24:48

@Netzus: Én is kinget pakoltam volna apróval,de még messze van a vége. Barni szépen kiengedte a kezéből most az első játszmát :D

M.Madsen 2014.10.09. 23:25:27

@Az ATM a bajnok: Várj még ezzel Gerwen is nehezen kezdett, mert az ellenfél nagyon jól szállt be a játékba és aztán hozott nekem 44 ezret

SUHANC 2014.10.09. 23:25:47

@Az ATM a bajnok: nem tudott duplával beszállni ez volt a baj...

Netzus 2014.10.09. 23:26:05

@Maceo!: Megnéztem az eredményeket és szorosabb oddszokat vártam volna. (hozzáteszem, nagyon nem vagyok otthon a darts-ba. A nagyokat persze ismerem, sőt itthon van is táblánk, de annyira nem vagyok benne elmélyülve... :))

Buci11 2014.10.09. 23:26:54

Én mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét és hozzászólását, hogy a Románokra rak végül is. De azon RÖHÖGÖK itt magamban, hogy tudjátok megy az a szurkolói vonat 1300 emberrel a meccsre Bukarestbe. Ezek oda megverettetni ( fizikálisan a román rendőrök által) mennek magukat. Nos felszállnátok erre a vonatra és ott lobogtatnátok a tippmix szelvényeteket, hogy Romániára fogadtatok, szerintetek megvárnák míg egy megállóhoz érne a vonat??? vagy előbb kéne leszállni...))) Na mindegy...

turul1920 2014.10.09. 23:28:47

Sziasztok! Hagyjátok már szegény magyar csapatot. Aki a románokat akarja rakni az siessen, mert le fog menni a szorzója, aki a esetleg a magyarokat, az pedig várja meg a szombatot, amíg felmegy és kész. Egyébként ha kikapunk, akkor is rúghatunk talán egy gólt, annak is lesz akkora szorzója, mint a román győzelemnek. Lehet választani tetszés szerint. A végén úgyis mindenki a magyar csapatot fogja szidni okkal vagy a nélkül.

Panthera 1 2014.10.09. 23:28:51

@Az ATM a bajnok: A brazilok a 2006 és 2010-es VB-n 2-dik helyen zártak és hajszállal maradtak el az aranytól. Mind2x az oroszok verték meg őket,akik most a bennmaradásért küzdenek a házigazda olaszokkal.
Sztem nyer Brazilia 3-0,vagy 3-1-re Dominika ellen.

M.Madsen 2014.10.09. 23:29:14

@Buci11: Ezért a csapatért már a tv-t sem kapcsolom be

Panthera 1 2014.10.09. 23:29:28

@Maceo!: A csoda az kell! Hajrá...

vécés jóska 2014.10.09. 23:30:58

@Buci11: Te miért nem mész, ha ekkora nagy hazafi vagy? :)

M.Madsen 2014.10.09. 23:32:41

@Buci11:
Luxemburg 3-2 Észak-Írország
1 éve
Magyarország 1-2 Észak-Írország
nemrég

Buci11 2014.10.09. 23:32:57

@vécés jóska: Jóska voltam, azt hiszem 1982-ben 0-0 lett. Figyelj, nem kívánom azt senkinek és akkor még nem volt demokrácia....

Panthera 1 2014.10.09. 23:33:10

@M.Madsen: Köszi,de még van 1 eseményem rajta.....amúgy 5 szelvényt csináltam,amiből 3-nak jönnie kellene,de 1-nek is örülnék,mert jól hoznak.:)) Az 5-ből 1 már a kuka fenekén tanyázik,ami 1 levédia volt kevesebb manival,kevesebb bevétellel. Végre egy olyan szelvényem ment a levesbe,amit biztonsági okokból kifolyólag gyártottam. Kell néha egy-egy ilyen nap is....

SUHANC 2014.10.09. 23:34:38

@Buci11: félre kell tenni ezt a dolgot. :( a realitás az h kikapunk a románoktól, tetszik nem tetszik ez az igazság. lehet szurkolni, megveretni magunkat, hőbörögni, de én nem ítélek el senkit aki a románokra fogad. sokkal nagyobb bűnnek tartom azt ha valaki 12. én nem él az alkotmányos jogával és nem megy el szavazni. a szavazófülkében kell megfelelő helyre tenni az x-et, nem a tippmix szelvényen. elnézést kérek. :(

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:34:46

Barni kb sz@rik bele :D

MKrisz12 2014.10.09. 23:36:15

@Buci11: Nem mennék, mert akik kimennek azok tipikusan az a csőcselék, akik nem szurkolni mennek, hanem verekedni, gyújtogatni, rombolni. Ha nyernénk azért mennének a románoknak, ha kikapunk akkor meg azért ugranának nekik.

Buci11 2014.10.09. 23:37:51

@SUHANC: annyit helyesbítek, hogy a szavzófülkében és a tippmixen is jó helyre kell rakni az x-et. ..))

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:39:05

@M.Madsen: Pedig ha normálisan állna hozná simán hozná :)

Buci11 2014.10.09. 23:39:11

@MKrisz12: Van ilyen is, mondom én voltam és mennek azért normálisabb emberek is. Azonban a román rendőrt nem érdekli a neveltetésed, aztán már üt is. Nem kell ott senkit provokálni. Hidd el...

M.Madsen 2014.10.09. 23:40:32

@Maceo!: Tudásban magasan jobb nem kétség de nincs az a mentalitás mint Gerwennél.

Panthera 1 2014.10.09. 23:41:05

Barno most kezd belejönni....sztem nyeri a 3-dik játékot!

SUHANC 2014.10.09. 23:41:45

@Buci11: :D ez jó volt :)
holnap: olasz, holland, talán brazil megfelelő téttel. :)
de addig még vár ránk egy csoportrangadó texas - colts :)
remélem herceg ádám fog ricsi mellett ülni. :)

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:42:43

@Gepárd $ Most én adogatok!!:
sokra sajnos nem megyek vele!! :S :(
neki kéne 2-1re mennie erre az ellenfele megy 2-1re :S

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:42:47

@M.Madsen: @Gepárd $ Most én adogatok!!: Szerintem meg engedett eddig :) + Azért a közönséget is kell szórakoztatni egy kicsit :D Nem lehet lezavarni sima 3 játékba. Kíváncsi leszek a 3. Game-ra :)

M.Madsen 2014.10.09. 23:43:12

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Te is nézed? Hogy lehet ennyire motiválatlan amikor a közönség mindig vele van?

Panthera 1 2014.10.09. 23:43:31

Barno kezd! Azaz,ha hozza a nyilait,akkor 3-2 és a játékot egalizálhatja 2-2-re...

Panthera 1 2014.10.09. 23:46:25

@M.Madsen: Ahhha! Közkedvelt és nem mellesleg,de jól dobálja a nyilakat. Nem csak mostanra értendő...

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:47:18

12 nyílból nem tud beszállni barni :D

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:47:42

18 nyilból 1 dupla se!!!!!!!!
jól van Barneveld REKORD, persze ez is akkor mikor raklak teee........

SUHANC 2014.10.09. 23:47:48

barni miért nem akar beszállni? :)

M.Madsen 2014.10.09. 23:48:21

Nem tud beszállni nem igaz

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:48:23

amúgy megsúgom, hogy én 2-3 nyilból megtudom dobni a duplát....

Panthera 1 2014.10.09. 23:48:29

Mervyn-nek nagy mázlija van,hogy Barno nem tudott beszállni,mert normál esetben már rég elintézte volna.

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:49:40

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Azért nem :) mert Barni össze vissza dobál :D

M.Madsen 2014.10.09. 23:51:21

Hát ilyen nincs hogy ezt sem hozta

Az ATM a bajnok 2014.10.09. 23:51:43

életembe nem voltam még ilyen ideges, leléptem, holnap nem rakok smemit!!

Panthera 1 2014.10.09. 23:53:18

Ha a beszálló menne! De jó,hogx ezt az eseményt elkerültem,pedig agyaltam rajta 5-nek az egyik szelómra...

Panthera 1 2014.10.09. 23:54:04

Sajnálom srácok,ma nem ment neki!:(((

Panthera 1 2014.10.09. 23:55:14

@Maceo!: Ezért mondtam,hogy normál esetben,mert ez most nem normál eset. Ma nem ment neki a játék...

M.Madsen 2014.10.09. 23:56:13

@Gepárd $ Most én adogatok!!: Hála én is kihagytam
de gondoltam most már megnézem, zsebben a 44 ezer jó éjt

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:56:16

Barni megmutatta,hogyan kell belesz@rni az utolsó játékba 18 nyílból semmi :) és kap egy sima 3:0-t utolsó Gameba :D Barni-t és Lewist kerülni aki Dartsra fogadna !!!!!!!

SUHANC 2014.10.09. 23:56:41

nem értem miért nem dobott egyet a dupla 20 felé aztán egy kicsit lejebb a második nyilat, sokan így szállnak be, becélozzák...erre barni össze vissza bullra is dobott fene se tudja mennyit mintha nem is lett volna kedve játszani. :(

Panthera 1 2014.10.09. 23:57:39

Taylor,Wade-del meccsel a köv. menetben. Az szép lesz!

Panthera 1 2014.10.09. 23:58:34

@M.Madsen: Gratu! Legyen szerencséd ma is! jó8

M.Madsen 2014.10.09. 23:58:51

@Maceo!: Pont ezt a kettőt+Withlockot

Maceo◥◤ 2014.10.09. 23:59:38

@SUHANC: Arcáról le lehetett olvasni " Mikor lesz már vége " :DDDD Érdemes volt fennmaradni megnézni ezt a meccset mert ha nem látom nem hiszem el.

Panthera 1 2014.10.10. 00:00:38

Átmentem péntekre! Grat a nyerteseknek és hozzá nyugodalmas jó8! Ahoj

Gólvadász 2014.10.10. 00:02:41

Most már végre gyertek át péntekre.

Szerencsejáték Zrt 2014.10.10. 15:50:06

Kedves @Tutifix 1.7 odds: Tippmixpro oldalunk az idei évben lett optimalizálva mobiltelefonokra. A mobilok közül csak okostelefonokon van lehetőség az optimalizált verzió elérésére, melyet a támogatott böngészőkkel lehet gördülékenyen használni (Explorer, Mozilla, Google Chrome). Amennyiben a technikai feltételek adottak, de mégsem sikerül a megjelenítés, akkor segítséget nyújt, ha minden böngészési előzmény törlésre kerül a böngészőben, majd utána történik a Tippmixpro oldal megnyitása.
süti beállítások módosítása